lucilla viszontagságai

Kedélyes őszi napokat élünk, most éppen Áronnal kettesben, mert Ákosom a nagyszülőkkel héderel Kaposváron, és annyira, de annyira jó dolga van neki, hogy rám nem is igen marad ideje, így csak annyit tudok, hogy volt fodrásznál és igen rövid lett a haja, továbbá - ejnyebejnye - ismét bővült a játékpark, ezúttal valami fénykardos transzformerrel.

Áronnal viszont, ahogy az már lenni szokott, az élet nagyszerű és remek és fokozhatnám tovább, de tényleg nagyon jól mulatunk kettesben, illetve néha többesben is, mert tegnapelőtt bébibuli is volt nálunk. Persze ez a nyálas, esős idő nem kedvez a lelkesedésnek, de mivel jelenleg nem kell kimozdulni itthonról, ha nem akarunk, egészen elviselhető.

Áron az elmúlt egy hétben tökéletesítette a saját fejlesztésű négykézlábazását, sőt továbbfejlesztette, időnként szinte hibátlan mérlegállást is produkál, ezen felül pedig a mászást is gyakorolja, nem mindig van persze szinkronban az első és hátsó futómű, ezért gyakori az arcra esés, nagy nagy üvöltéssel. Kipróbáltuk a sinlacot, igen mérsékelt lelkesedést mutatott kiskomám, továbbá tegnap két egész kanál alma is volt, ez sem aratott osztatlan sikert. De még csak egy hete dolgozunk az  hozzátáplálás ügyön, szóval ráérünk.

Áronom éppen ma fél éve bújt ki erre a világra. A tegnapi mérés szerint 6550 gramm, ami egészen szép, 300 grammos gyarapodás az elmúlt két és fél hétben, ennyit már régen nem dobott magára kicsi fiam. És igen, vele is sikerült végigcsinálni tisztán anyatejen az első hat hónapot, így hát elmondhatom, hogy - Ákossal együtt, aki hat hónaposan 7870 gramm volt - összesen egészen pontosan 14420 grammnyi gyereket hoztam létre fizikális anyai tevékenység eredményeként. Hogy ehhez a teljesítményhez mennyi pilótakekszet kellett elfogyasztanom, azt fedje jótékony homály....

Áron ehhez a súlyhoz körülbelül 68 cm, és igen jóképű legényke. 

A mozgásfejlődés terén igen nagy lépésekben halad, mostanában például az egyik alábbi postban bemutatott négykézlábazást kiegészítette lábemelgetéssel, így már a balett alapelemeinek elsajátítását is megkezdtük. És a hét újdonságaként kúszik, még nem túl hatékonyan, de rövidesen semmi sem lesz biztonságban tőle, így már Ákossal megbeszéltem, hogy a legoit meghatározott keretek között szórja szét a jövőben.

A képért tnx Kockásnak.

Áronnal ma a Művészetek Palotájában jártunk, babakoncerten. Nem volt könnyű bejutni, mivel előzetes regisztrációhoz kötött és viszonylag későn jelentkeztünk, első körben nem kerültünk a meghívottak körébe. Aztán némi elszántsággal sikerült meggyőzni a szervezőket, hogy Áron nélkül nem koncert a koncert. Így hát ma felkerekedtünk és elmentünk. A koncert amúgy szerintem kitűnő ötlet, a bébik láthatóan nagyon élvezték a zenét. Az előadó hölgy (sajnos a nevét nem sikerült megjegyeznem, pedig érdemes lett volna) a zeneművészeti főiskola hallgatója és marimbán játszott. Ez a hangszer jó választás volt, igen kellemes hangja van, a legkevésbé sem rémíti meg a bébinépet, persze a darabválasztás szempontja is valami ilyesmi lehetett többek között. Áront persze - mindamellett, hogy remekül érezte magát, - elsősorban a szomszéd néni igen szép sálja kötötte le, szerencsére a néni nem bánta, hogy kiskomám összenyálazta a kedvenc ruhadarabot. A koncert után a bébiknek még arra is volt lehetőségük, hogy a hangszert és az előadót is közelebbről szemügyre vegyék, ami Áron esetében ismét intenzív nyálazásban,  valamint élénk hadonászásban csúcsosodott ki.

A büfében én megvendégeltem magamat egy capuccionoval, majd az ekkora már mély álomba zuhant bébivel hazavágtáztunk.

Közben Zacco fejleményekkel bombázott a szkájpon, úgy néz ki, hogy végre van lakásunk, Lundban egy kedélyes játszótérre néző földszínti háromszobás lakást sikerült megcsípnie, ami nekünk minden szempontból ideális. Úgyhogy nagyon úgy néz ki, hogy november közepétől a svéd tél fogja a fenekem befagyasztani.

Továbbá a nap fejleménye, hogy végre sikerült beüzemelnem az újratelepített laptopon a fényképletöltést a telefonomról (a fényképezőt Zacco magával vitte). Így itten van néhány fénykép az elmúlt hétből.

Múlt héten még igencsak vénasszonyos nyári idő volt, így Ákos külön kívánságára elmentünk a Grundra. Ez alkalomból kipróbáltuk Áron úgy szállítóeszközét, a jó nagykerekes új babakocsit. Ákos külön örömére a kerekek leszedhetők, ami jó, mert természetesen az ajtón kerekekkel nem fér ki, remélem, odakinn szélesebb lesz a bejárati ajtó, mert hosszú távon nem valami kényelmes megoldás a kerekek lekapkodása. Áronnak semmi kifogása nem volt a menetiránnyal megegyező ültetéssel (jobban mondva fektetéssel) szemben.

Ákosom hozta a szokásos formáját a játszótéren is, körülbelül két perc alatt az összes gyerekkel haverságba került, főleg egy kislánnyal, akivel aztán körbe-körbe versenyeztek a grundi építményeken.

És íme Áron legújabb tudománya. Ő a négykézlábat valójában az alábbi módon értelmezi. Amúgy ebből a pozícióban gyakran megkísérli a felülés hivatalos verzióját is, csakhogy még ülni nem tud, az egyensúly még nincs meg hozzá, így rendre bukta van a dologból, éktelen üvöltéssel, de aztán némi anyavigasz után azonnal folytatja a dolgot, mintha mi sem történt volna.

Lassan egy hete vagyunk hármasban a fiúkkal és még annál is sokkal jobban mennek a dolgok, mint amire számítottam. Mert tudtam, hogy egy hatésfélévessel már csupa öröm az élet, egy hathónapossal pedig alapból nagyon jó, de olyan simán mennek a dolgok, hogy néha magam is meglepődök. Az egyetlen fájó pont csupán, hogy reggel én viszem Ákost iskolába, ezért nem heverészhetünk Áronnal meghitt kettesben, mint egyébként, hanem muszáj kelni és menni, akár esik, akár fúj. Még jó, hogy ezen a héten egyik sem volt igazán...

Egyebekben mintha mi sem történt volna, Ákos és Áron is a megszokott kedélyes formájukat hozták, vidáman telnek az esték, és kizárólag azért vannak karikák a szemem alatt, mert lefeküdni továbbra sem vagyok képes időben. De ez legyen az én bajom. Persze esténként Áron már inkább ölbebaba, ez korábban sem volt másképp, tegnap például a linzerkarikák kisütése és lekvárosítása közben már a kendőben volt a mellkasomra hegesztve kiskomám és komolyan dolgoznom kellett azon, hogy ne mindjárt baracklekvárral kezdjük a hozzátáplálást.

A technika fejlődésének köszönhetően pedig ma apa mondott mesét Ákosnak, szkájpon keresztül, úgyhogy az apai vonal is érvényesülni tud.

Amúgy pedig rettentő elfoglaltak vagyunk, hol ringatóra járunk Áronommal, hol babás talikra, hol vásárolgatni, szóval nem sokat ülünk itthon. És a terveimnek még csak a töredékét sikerült megvalósítani.

Zacco pedig megérkezett északra viszontagságokkal tarkított útja után, birtokba vette a lakást és munkába is állt. Ma pedig már a svéd személyi számát is megkapta, úgyhogy történelmi pillanatok ezek, az uram több éves álma vállt ezzel valóra, hivatalosan is svéd munkavállaló lett.

Elkezdődött.

Zacco ma reggel egy alaposan megrakott autóval elindult Lund irányába. Az utóbbi napok a pakolás-szervezés-mosás-vasalás jegyében teltek, nem volt túl sok időnk aludni...Az izgatottságunkat persze Ákos és Áron is átvette.

Zacco tegnap elvitte Ákost moziba, mondván, hogy az elkövetkezendő időben ilyen nem nagyon lesz, erre kiskomám az első tíz perc után sírva jött ki a filmről, mondván, hogy ez túl durva...Pedig hetek óta mondogatta, hogy meg akarja nézni, miután látta a trailert. A moziból hazafele pedig akkorát esett, hogy a fél arca horzsolás, a bal kezén pedig egy kb. öt centis mély seb tátong. és még ezen túl is talált okot, hogy óbégasson..Áron pedig - tőle szokatlanul -sikítozott apa kezében és én is csak hosszas kinlódás után tudtam megnyugtatni...Vidám hetek állnak előttünk, azt hiszem.

Zacco persze nagyon lelkesen indult útnak, mostanra már az országot is elhagyta. Szerencsére egészen jól sikerült pakolni, a kocsi nincs is tele, ami elég biztató, ha a hazacuccolásra gondolok. A lakás olyan, mintha bombát robbantottak volna, pedig tulajdonképpen még normál üzemmódban üzemelünk.

Lótunk, futunk, szaladunk, intézünk és szervezünk, ahogy azt már csak kell így, hogy a következő néhány évet 1700 km-rel odébb tervezzük. A múlt héten az egyik, az azelőtti héten a másik nagyszülői párost látogattuk meg, most pedig már gőzerővel készülünk Zacco szombati utazására, amikor is kezdetét veszi a költözéses őrület. Hát nem mondom, hogy nincs pánik, de még urai vagyunk a helyzetnek. Még.

Két kép a múlt hetiből. Áron szüretel...

Ákos pedig gyermekkorunk egyik klasszikusával, a babilonnal töltötte a hétvégét...

Hétvégi idill

Áron ma betöltötte az öt hónapot. A pénteki mérés alapján 6150 gramm, tehát ismét nem hasított nagyot kiskomám a súlynövekedésben, de szépen hízogat, úgyhogy valószínűleg elég lesz egy hónap múlva nekilátni a hozzátáplálásnak. 64-65 cm lehet, de egy zsák bolhát könnyebb megszámolni, mint megmérni őt. Mozgásfejlődésben messze az elvárt felett van, négykézláb rugózik, stabilan forog hasra és hátra, már fél kézen is megtartja magát, ha éppen muszáj valamit hason fekvés közben elérni, és itt a legújabb: eléri a lábfejét, úgyhogy a kedvenc pozíció a következő:

És persze dumál, dumál és dumál. Néhány napja elkezdett nagyon nagy lelkesedéssel fogni, mindent és mindenhol, ahová csak elér az apró kezeivel.

A hétvégén Debrecenben voltunk, ahogy az már lenni szokott, nagyon jól sikerült kiruccanás volt. Ákos egyik csúszdától a másikig futott, néha megszakította a kört egy-egy merüléssel a nagy medencében, de ülni egy percet sem ült a fenekén.

Áron pedig kipróbálta a bébimedencét, igazi vizicsibe ő is, alig lehetett kiszedni, amikor már rongyosra ázott a bőre. 

Áron legújabb tudományai a következők.

Repül...

Négykézlábazik (banyek, alig múlt négy és fél hónapos, és ereszthetem le a járókát...)

Azontúl elsőosztályúan szopja az ujjait a vízben...

...és a vízen kívül (a cumi a végnapjait éli...).

Még csak a közepén tartunk ennek a hétvégének, de már haza is jöttünk egy kétnapos kirándulásról, amit Ákossal és Áronnal hármasban abszolváltunk. Történt ugyanis, hogy meghívót kaptunk családilag a főosztály éves rendes kirándulására. Zacco bokros teendői miatt nem kívánt hozzánk csatlakozni, de én gondoltam egy merészet és két gyerekkel, valamint egy halom cuccal felpakolva nekivágtam az útnak Dobogókő felé a péntek délutáni csúcsban. Igen szerencsések voltunk, minden várható nehézség elkerült bennünket. Kezdve a forgalommal, ami igen baráti volt az indulási időponthoz képest, nagyjából két órával azután, hogy egy babakocsival (benne Áronommal), valamint egy bőrönddel, az éjjel fél egykor kisült süteménnyel és a légzésfigyelővel felmálházva elindultam a garázs felé, meg is érkeztünk a célállomáshoz. Közben Ákost felmarkoltam az iskolában, majd útba ejtve a város leghúzossabb útvonalait (Hungária, Szentendrei út) nekivágtunk. Körülbelül tíz perccel az indulás után mindkét ded bevágta a szunyát a hátsó ülésen, úgyhogy még a rádióból is az szólt, amit én akartam hallgatni (és nem kellett ripítre tenni a kilencest az alma lemezről, hogy aztán az szóljon orrvérzésig...).

Megérkezésünk után becuccoltunk a szobába, ahol azonnal meg kellett csinálni a házi feladatot, majd csatlakozva a főosztály többi tagjához vacsorázni indultunk. Ákos és persze főleg Áron azonnal a középpontba került, mindenki oda volt, meg vissza, hogy milyen szép és nyugodt gyerekeim vannak. Ákos a legjobb formáját hozta, egész este egy tündér volt, semmi vita, semmi para nem volt. Szerencsére más kollegák is hoztak gyereket, játékos bőröndjével azonnal becsatlakozott az autózásba és társasozásba. Csak este 10 után kezdett elszabadulni a pokol, eddigre már az összes gyerek eléggé fáradt volt ahhoz, hogy visítva kergetőzzenek, úgyhogy el is vonultunk aludni. Áron ekkor már - kifáradva a sok néni ajnározásától - szépen horpasztott a babakocsiban. Az éjszaka is a szokásos volt, pedig Áronom kénytelen volt beérni a babakocsival, mint ágy, mert utazóágyat nem szerveztem időben neki. Ákos pedig igen boldog volt, hogy végre megtudhatta, milyen is az ágyban tévére elaludni, ez elég gyorsan sikerült, amit azt hiszem, a Hobo koncertnek köszönhetünk, amit a dunán adtak tegnap este...

Ma - mivel a babakocsi nem terepjáró - a túrát kihagytuk, helyette az üdülő kedélyes játszóterén múlattuk az időt. Ákos kipróbálta a retrojátékokat:

A kedvenc ez a futóhordó volt.

Áron pedig a hideg időre tekintettel magára öltötte az őszi kimenős szerkóját és nagy vidáman számolta a faleveleket...

Ebéd után pedig szépen visszacsomagoltunk mindent a kocsiba és kedélyesen hazafurikáztunk. Igaz, csak Áron vágta be a szunyát, ennek megfelelően a kilencest halgattuk egész úton, na meg Ákosom fecsegését, ami igen szórakoztató volt, ahogy az már lenni szokott.