Nos, megérkeztünk.
Persze nem volt könnyű, sok-sok macera volt vele, de itt vagyunk a napfényes Lundban. A hét első fele a szaladgálásé volt, még egy sor nélkülözhetetlen beszerzendőért főleg, mintha nem is Svédország lenne az úticél, hanem legalábbis a Szahara közepe... Persze keddig még az sem volt teljesen tiszta, hogy a költözés hogyan fog zajlani, nem volt időpont, meg hogy ki is fogja csinálni és hogyan. Aztán kedden délelőtt végre jött az info, hogy akkor szerda reggel itt lesz Jürgen és Conny, a költöztetőbrigád.
Kedden még bementünk Ákos nyílt napjára, mert látni szerettem volna, hogyan is zajlanak az órák. Elsőként matematika óra volt, mivel - ahogy az már lenni szokott - sikerült éppen nyolcra beesni, már nem volt elöl hely, így hátra ültem Áronnal. Aki az óra első felét egészen jól, azaz hangoskodás nélkül viselte, azonban egyszer csak eszébe jutott, hogy hoztunk magunkkal ennivalót, ezért úgy döntött, hogy akkor ő éhes. És hát hiába adtam a szájába azonnal a cicit - a többi szülő arcára ennél a pillanatnál méla döbbenet ült ki -, tovább hangoskodott kiskomám, ezért viharos sebességgel elhagytuk a termet. Amíg módom volt az óra menetére figyelni, örömmel tapasztaltam, hogy igen hangulatos és szórakoztató -a matekóra, Ákos láthatóan nagyon élvezte . Áron előrehozott tízóraijára egy folyosói padon kerítettünk sort. Majd énekóra következett, ekkor már rutinosan a kijárathoz legközelebb ültem le. Áron ekkor már álmos is volt, ezért féltem, hogy ezt az órát még a feléig sem fogom látni, azonban Áronról eddig is közismert volt, hogy nagy zenebarát, így amint a gyerekek énekelni kezdtek, ő azonnal tátott szájjal kezdett el figyelni, majd szépen elaludt a kezemben. Így hát sikerült végig követni az órát. Ami fantasztikus volt, megdöbbentem, hogy milyen komoly szinten folyik az énektanítás és persze, hogy mennyire jól van kitalálva, a gyerekek gyakorlatilag végig játszák-éneklik...Ákoson ekkor mondjuk azt láttam, hogy nem figyel, volt egy nehezebb feladat, egy dallamot kellett kirakni filcpöttyökkel az ötvonalas rendszerben, majd transzponálni egy terccel feljebb, ő már a feladat ismertetésének felénél vidáman játszott a furulyájával, pedig a tanítónéni pirospontot igért a hibátlan megoldásért. Aztán ellenőrzésnél látom, hogy Ákost felállítja Rita néni, ahogy mindenkit, akinek jó lett. És hát az osztály kb. egyharmada tudta csak megoldani a feladatot... Pedig látszólag nem is figyelt kiskomám...
Aztán persze nem feszítettem tovább a húrt, hazamentünk Áronnal, mivel nem hiszem, hogy az olvasásóra lekötötte volna.
Délután-este pakolás, illetve további beszerzések voltak esedékesek, illetve Áron megkapta még a prevenár második körét. A mérésen 66 10 grammnak bizonyult, ami hát...khm, nem valami sok, de a doki továbbra sem aggódik, mivel szépen fejlődik. Felirattam egy tonna gyógyszert és egyebeket, az utazásra tekintettel.
Szerdán reggel Jürgen és Conny, ahogy ígérték, fél 8 után már meg is érkeztek és azonnal csomagolni is kezdtek, mire én egy dobozt bepakoltam, ők már a fél konyhát kiürítették...Semmi kérdés és fanyalgás, csak fürge pakolászás. Kb. két óra alatt becsomagolták és lecuccolták az általam kb. 4 nap alatt összerakott holmit, ami nem volt kevés...
Szerda este további beszerezéseket eszközöltem, majd már a végkimerülés határán sikerült ágyba zuhannom.
Csütörtökön fájdalmas búcsút vettünk otthonunktól, majd nekivágtunk a reptér felé vezető útnak. A Malmő irányába induló gépre igen sokan szálltak fel, ezért a becsekkolás nem volt kis menet, főleg, hogy egészen elképesztő mennyiségű holmit sikerült magunkkal hucolni. Szerencsére nem csináltak ügyet abból, hogy a poggyász nagyobb, mint a megengedett húsz kiló, a kézipoggyászt le sem mérték. A biztonsági szabályokról annyit, hogy amikor közöltem, hogy a bébinek némi folyadékot vinnék a fedélzetre, csak legyintettek (pedig a folyadékot nem is neki szántam, hanem Ákosnak, mivel Áron ugye továbbra sem fogyaszt eredeti csomagolású anyatejen kívül), majd amikor kiderült, hogy elbénáztam, és a kézipoggyászba tettem az izotóniás sóoldatot, akkor sem lett botrány, sőt.
A bébi miatt előre engedtek bennünket, rögtön az elején felszerencsétlenkedhettem magunkat a gépre, ami két nagy kézipoggyásszal, egy játékosszatyorral, Ákossal, valamint a gyerekülésben ücsörgő Áronnal nem volt kis menet, főleg, hogy természetesen lépcsőn kellett felmenni. A repülőn az elhelyezkedés is nehezen ment, iszonyű kicsi hely van egy utasnak. Áron ülése kizárólag az ablak mellé kerülhetett, ezért Ákos persze nem túl boldogan, de elhelyezkedett a középső ülésen, én a folyosó mellé kerültem, ami nem lett volna baj, ha nem kellett volna kígyóemberré változnom, ahányszor csak Áronhoz akartam férni, vagy fel kellett szedni valamit a földről...
A repülőút egészen jól ment, Ákos folyamatosan dumált, Áron pedig időnként rázendített, mert ő inkább mindent megbuzerálni szeretett volna és nem szépen ölben ülni. Aztán a leszállás közben szépen elaludt, újabb nehéz helyzet elé állítva engem, hiszen a szűk hely miatt amúgy sem volt könnyű pakolászni, még őt is tartanom kellett viszonylag stabilan, mert ha felébred, akkor aztán megtudja a Malmő irányába utazó sereglet, hogy mi is a hangerő valójában... Végül egy kedves hölgy segítségével lecuccoltunk a gépről, és innentől már minden sokkal könnyebb lett. Szereztem egy kocsit, rácuccoltam a gyereket és a bőröndöket, majd repültünk Zacco karjai közé, aki ekkor már csőre töltött fényképezővel várt bennünket.
Svédország egy kiadós esővel fogadott bennünket, mire viszont Lundba érkeztünk, már sütött a nap, de ez amúgy eléggé jellemző errefele, egyik percben még esik, majd napsütés, fél óra múlva pedig egy kis havazás....Áron egész úton le sem vette a szemét az apjáról és olyan szerelmetes mosolyokat küldött neki, amilyeneket csakis nekem szokott, pedig ez nem kis mutatvány volt a menetiránynak háttal bekötött autósülésből...
Mivel Lund kb. húsz kilóméter Malmőtől, gyorsan hazaérkeztünk. A lakás nagyon kedélyes, kifejezetten ízlésesen van berendezve, Zacco közreműködése eredményeképpen pedig makulátlanul tiszta is, úgyhogy azonnal otthon éreztünk magunkkat. Ákos azonnal birtokba vette a szobáját, amiből ilyen kilátás nyílik...
Apa nagyon finom ebéddel várt bennünket, természetesen húsgombóc volt, na meg mindenféle sütemény is, minden, amiket szeretünk...
Azt is meg kell ehelyütt örökítenem, hogy Áron valahol a levegőben, vagy már Lund fele menet kinövesztette első fogát, a jobb alsó egyest...
És természetesen a nagymozgások elsajátításában sem halaszt semmit holnapra, már állni is tud, de erről még nem sikerült képet készíteni.
Tegnap Ákosom úgy döntött, hogy elég a lazsálásból és ő tanulni kíván, hiszen az osztálya már két betűt is megtanult szerinte, amióta nem jár. Sikerült rádumálnom, hogy egyszerre csak egy betűt vegyünk, így hát aztán az "r" betűt meg is tanultuk, majd néhány matekfeladatot is megcsinált igen gyors ütemben, persze hibátlanul...Áron pedig úgy érezte, hogy a tanulás sikeréhez az asztal lábának rángatásával járulhat leginkább hozzá...
Még pénteken megnéztünk két iskolát, mind a kettő montessori iskola, kiderült, hogy a lakástól kb. 2 percre is egy ilyen iskola van. Persze még adminisztrálni kell, de talán decemberben sikerül beiratni Ákosomat valamelyikbe.
Holnap megérkezik a kamion a holmijainkkal, így a holnapi nap is a pakolásé, remélem, gyorsan túljutunk mindezen, és végre ráfókuszálhatok a karácsonyi készülődésre. Itt ugyanis már most karácsonyi hangulat van, leesett az első hó...
