lucilla viszontagságai

Vissza a normál kerékvágásba...Ákos ma ment az idén először oviba, annyira boldog volt kiskomám, már a bejáratnál mindenkit leszólított, mindenki számára volt közlendője, aztán a csoportszobából már alig lehetett kirángatni, hogy elbúcsúzzunk, úgy futott be. És mondanom sem kell, az oviban minden dadus és óvónéni (a másik csoportokból is) messziről üdvözölte és közölte Ákosommal, hogy már mennyire várták őt....

Én viszont nem rohantam ilyen iramban befele a munkahelyre...a fél 7-es kelést ismét meg kell szoknom....

Életképek

Az új szenvedély: a puzzle...apával egymásra találtak.

Nátha..orrcsepp...infralámpa. Közben kockásfülű nyúl. Napszemüvegben orvosi utasításra.

Apa ilyen finomat csinált nekem!

És így jár az, aki elblicceli a délutáni alvást...

Tegnap mi voltunk vendégségben, ma hozzánk jöttek, így megy ez karácsony után...Ákos nagyon boldog volt, hogy tömegek állnak rendelkezésre, őt szórakoztatandó, körbe szaladgált a lakásban, minden ugrálható felületre felugrott, minden játékát előszedte. És annyira összemelegedett Norvégiába szakadt barátnőjével, hogy vacsora közben csak kedélyes susmorgásukat hallgattuk és jókat mulattunk rajtuk. Ákos magyarázott Dorkának: tizet, tizet kell [tíz darabot, a kirakós játékból]...azért mert....öööö....mert én úgy gondolom! Nos, igen, már férfi a lelkem, minek magyarázkodjon.

Nos, megérkeztünk és meg kell, hogy mondjam, nem bántuk meg a döntésünket, hogy a karácsonyt nem itthon töltjük. Debrecen sok szempontból nagyon jó választásnak bizonyult. Nem is emlékszem például, hogy mikor volt igazi hóeséses, fehér karácsonyunk utoljára. Az ország keleti fele már 23-án hó alatt volt, 24-én pedig sűrű pelyhekben hullott a hó, amit először csak a jó meleg medencetérből, később pedig kintről is megcsodáltunk. Debrecen egyébként is nagyon szép város, ahogy általában a vidéki városokban, nyoma sincs az elmúlt rendszerre jellemző igénytelen építészetnek és pusztulásnak.

A 24-ei nap nagy részét, ahogy a többit is, természetesen a fürdőben töltöttük, Ákos mindennap több órán át ázott különböző medencékben, ennek megfelelően minden délután szépen bemasírozott az ágyba, és vagy két órán át húzta a lóbőrt és éjjelente is jól aludt. Szenteste a fürdő korábban zárt, vacsora is korán volt, így hát még gyertyagyújtás előtt bementünk a belvárosba, és megcsodáltuk a kivilágított főteret. Mivel sok hó leesett, apa és Ákos hógolyózott is (én ugyi rettegek a fejem felé repülő tárgyaktól, így hát fedezékbe húzódva vártam meg a csata végét). Visszatérve pedig megpróbáltuk Ákost éneklésre rávenni, nem sok sikerrel. Ákosnak - a nagyszülői ajándéktömeggel számolva - nem adtunk nagykaliberű ajándékokat, de így is sikerült nagyon jól választani. A Thomas vonatos puzzle-lel azóta mindennap több ízben is megbirkózik kiskomám.

A többi nap igen kellemes monotóniában telt: evés-fürdés-alvás vonalon mozogtunk, néha  persze a sorrenden változtattunk...Ákos délutáni horpasztása alatt általában mi is aludtunk, vagy olvastunk. Voltak nehéz pillanataink is, Ákos az első két napban különösen hisztis volt, így azt hiszem, a mi szobaszomszédainknak nem volt mindig olyan jó...Aztán egyszercsak, mintha elfújták volna rossz kedvét, ismét kedélyes kiskölökké változott vissza kiskomám.

Ákos az elmúlt majdnem egy év alatt nagyon sokat fejlődött, ami az úszást illeti, már gyakorlatilag szabályos gyorsúszással tud haladni a mély vízben. Persze ideje jó részét a gyerekmedencében töltötte a gyerekek között. Voltak "te vagy a barátom" és "nem leszek a barátod" kategóriájú kollegák és kolleginák egyaránt, azonban nem mindig sikerült a distinkciót következetesen alkalmazni.

Egy igazi úszó sapkában és szemüveggel úszik.

Másik kedvenc tevékenysége a különböző, általa még nem használható csúszdákhoz való elzarándoklás volt. Mert ugye a sokatmondó kamikáze névre hallgató csúszdán egy háromévesnek semmi keresnivalója nincs, ezt a csúszda mellett őrködő úszómesterek minden alkalommal tudomására is hozták. Ezzel együtt nagyjából harmincszor fel kellett vele menni a különböző csúszdákra és közelről megszemlélni, hogyan csúsznak a "nagyok". Továbbá ugyanennyiszer biztosítani kellett arról, hogy amikor ő is nagy lesz, lecsúszhat. Így megnyugodva a lépcsőn távoztunk.

Természetesen volt dőzs is, mert ugye az élvezeteket halmozni illik...

Kedden terveztünk egy kis városnézést is. Ákos egyetlen kívánsága az volt, hogy szálljunk fel a városi villamosra is, amit ő kék vonatnak keresztelt el, így hát felszálltunk és mentünk egy kört.

És végül itt egy téli portré Ákosról, gyűjtőknek...

Hazafele hóviharba kerültünk az autópálya közepén, így apa gyakorolhatta a téli vezetést, és elégedetten konstatálhattuk, hogy nem volt felesleges a téli gumi beszerzése. És milyen jó a hóesést egy meleg autóból, Diana Krall hallgatása mellett szemlélni...

Ma megmértem Ákost: 104 cm és 14 kg.

Sűrű időszak áll a hátunk mögött, így hát különösen örülök annak, hogy úgy döntöttünk, a karácsonyt kedvenc helyünkön, a debreceni aquaticumban töltjük. Az elhatározás már tavaly karácsonykor megszületett, amikor a decemberi munkahajtás-ajándékbeszerzés-takarítás-sütésfőzés-rokonlátogatás miatt úgy éreztük, hogy a lényeg elveszett, a meghitt hangulatnak nyoma sem volt, és mégis hetekbe telt mire kihevertük...

A családot már körbelátogattuk, Ákos mindenhol bezsebelte az ajándékait, újabb vonattal bővült a készlet, sínekkel, váltókkal is, továbbá került egy távirányítós autó és a zseniális bűvöskönyv is.

Én pedig az ünnepi készülődés jegyében ismét rászántam magam egy kozmetikusi tisztításra. Nagy erő kellett hozzá, az elmúlt hetekben folytatott táplálkozás-nemalvás-stressz kombó miatt a képem nagyjából olyan, mint egy rosszul járt tinédzseré. Olyannyira, hogy a kozmetikustanonc ügyködés közben beszélgetést kezdeményezve azt találta kérdezni, hogy na és te már dolgozol? Kénytelen voltam elvihogni magam és felvilágosítani, hogy a látszat csal, én már nagyon nem vagyok pályakezdő, a fiatalságomból csak a ragyák maradtak....Na igen, a szépségért szenvedni kell, és én ma nagyon szenvedtem. 

Egy rövidke hét múlva karácsony. Igazából nem is tudom, miért aggódok, hiszen a kb. beszerzendő 20 ajándékból már kettő meg is van.  Én pedig még mindig a túlélésért küzdök, hogy túléljem valahogy ezt a hajtást, amibe belekerültem, és aminek csak nem akar vége lenni. Ma különösen irigykedtem Zaccora, amikor fél hétkor kikúsztam az ágyból, ő és Ákos még javában húzták a lóbőrt, és tudtam, hogy ennek a boldog pillanatnak nem is lesz számukra vége egy darabig, én viszont mehetek ki a hideg télbe, vehetem a nyakamba az igát ismét...Télen különösen kínos a korai kelés, keserves dolog a meleg lakásból kilépni a latyakos, ködös utcára.

Ákos két napja itthon van, erősen és szárazon köhögött, bár nem látszik a kór súlyosnak, az orvos szerint nem beteg, de jobb azért itthon, főleg, mert az utóbbi hetek neki is rohanással teltek. Ma apával egész nap jól mulattak, bár sikerült Ákosnak apát szívroham közeli állapotba kerítenie, amikor ráesett a tv állványra (nos igen, már három és fél, de azért tud váratlan meglepetéssekkel szolgálni), a nyakán intézett magának egy igen terjedelmes dekorációt, szerencsére csak felszínit.

Nos, ismét itthon, vissza a decemberi hajrába. Klasszikus képeket nem rakok fel ide, azt nézze meg mindenki az útikönyvekben, ott sokkal jobbak vannak, mint amilyeneket én lőttem.

Boleyn Anna utolsó sétája során nyilván mindenre gondolt, de arra nem, hogy nem messze kivégzése helyétől párszáz év múlva korcsolyapálya nyílik...

Azt hiszem, ezt a képet nem kell magyarázni...

Ákos kedvéért egy csomó közlekedési képet csináltam, főleg a buszokról. Elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a fél vasárnapot az import metrótérképpel töltötte, édes kis ujjaival lekövetve a számtalan útvonalat...

Odaát még csak ősz van. Sokkoló volt a + 6 C-ből hazaérkezni a - 6 C-be. Karácsony ide, vagy oda, én csak a tavaszt várom igazán.

Ezt a képet azért csináltam, mert ilyen vacsoraasztalt szeretnék karácsonyra. Egyszer, ha lesz idő készülni úgy igazán....

Végre egy reggel, amikor nem kellett rohanni. Ákos úgy 7 után bújt át a mi ágyunkban (na ja, tegnap volt kedve egy második körhöz az uszodában, amit Józsi bácsi ajánlott neki, így vagy másfél órát úszott kiskomám), aztán fél 8 körül szépen fel is keltünk, és hát nem bántam, hogy az orrunk előtt ment el a busz. Mire beértünk az oviba (itt kell megjegyeznem, gyönyörű és fantáziadús karácsonyi dekoráció van az ovi minden létező szegletében, karácsonyi zene szól, minap majdnem el is bőgtem magam, hogy mennyire jó, hogy legalább itt készülődés van a karácsonyra...), szóval mire beértünk, a gyerekek már csoportos foglalkozáson vettek részt...

Most viszont távozom a kontinensről.

Nos, bármennyire is várok egy nyugodtabb időszakot, nem jön. Ahogy a december elérkezett, jöttek vele a mozgalmas hétvégék is, így hát most már a hét minden napján rohanás van, bár legalább a hétvégéken kellemes történések miatti rohanás.

Pénteken nyitottunk mindjárt egy PM Mikulás partival. Mondanom sem kell, hogy pénteken még teljes értékű - értsd: belet kiköpető - munkanap volt, így hát lóhalálában rohantam Ákosért, hogy visszaérjünk, mire megérkezik a Mikulás. A buli egyébként nagyon jól sikerült, Ákos már teljes egészében be tudott kapcsolódni a játékokba, és nagyon élvezte. A Mikulás szerencsére vers/dal nélkül is adott neki csomagot, amit ő ott azonnal kicsomagolt, és hát egy percig nem voltunk résen, ha jól emlékszem, de mire észbe kaptunk egy tekintélyes méretű csokimikulást tett magává....

Én az estét még egy jó kis vacsival is kiegészítettem kiváló társaságban.

A tegnapi nap azonban méltán pályázhat egy majdnem tökéletes nap címre, azért nem tökéletes, mert azért volt olyan része, amit jobb lett volna kihagyni, de ezt most kihagyom legalább a beszámolóból. Na szóval mindjárt egy fél tizenegyes ébredéssel sikerült megalapozni a napot, köszönhetően annak a hadseregnek, aki Ákos szórakoztatására rendelkezésre állt. Aztán meglátogattam egy édes kicsi babácskát, akit meg is dögönyözhettem egy kicsit, ez vitán felül a nap fénypontja volt. Eközben Ákos nagymamizott.  Aztán csaptunk egy hatalmas családi vacsorát, egy igen tekintélyes méretű kacsa esett áldozatul, na meg volt utána ilyenolyan torta is. És végül a nap lezárásaként HP.4.

A mai nap ismét a mikulás jegyében zajlott. Kis délelőtti romeltakarítás-mosás-teregetés után a bábszínházba mentünk, ahol is Zacco munkahelye jóvoltából megnézhettük a Túl a maszat hegyen c. előadást. Meg kell mondjam, hogy választásnak nem volt az igazi, mivel alapvetően nagyobbacska gyerekeknek készült darab, egy munkahelyi mikulásbulira viszont rengeteg kisebb kölköcske is eljön, őket nem kötötte le igazán, viszont zseniális az előadás maga, régen láttam ennyire jót. Igaz, mi a bábszínházban inkább eddig a kisebbeknek készült darabokat néztük, ez a darab felnőtt fejjel is lenyűgöző, fantasztikus kép világú, jó dramaturgiájú, na igen, a zene is remek (by Presser).

Ákos bár rengeteg kérdéssel, de végignézte az előadást, de a fő attrakció a játszóházi részen volt, természetesen a vonat.

Az ételválasztékból itt a mogyoró volt a sláger, a megtörni való.

És hát hiába hétvége, én fáradt vagyok, a pár óra programmentes időben mostam-vasaltam-pakolásztam, és holnap-holnapután ismét irdatlan mennyiségű munka vár rám...Remélem, sikerül hamar túljutnom rajtuk és végre fellélegezhetek.