lucilla viszontagságai

Nos, bekövetkezett, amitől tartottunk. Ákos olyan szót hozott haza az oviból, amit tőlünk eddig nemigen hallhatott.

Éppen vacsorázunk, amikor egyszercsak Ákos kedélyesen elkezdte ismételgetni: faszszopó, faszszopó, faszszopóóóóóó! Megállt bennünk az ütő apával, én a magam részéről inkább beszaladtam a nappaliba, és ott fetrengtem egyet a röhögéstől. Mert hát van abban egy jó adag mulatság, amikor egy háromésféléves bűbűjos kis szájából igen kedélyesen kicsúszik egy ilyen szó... És igen, mit lehet erre lépni. Leginkább semmit, ahogy a szakirodalom is ajánlja. Hát mi így is tettünk, időről időre kivonultunk a helyiségből, röhögni egyet. Mert hát kiskomámnak annyira tetszett a szó (asszem a nemreagálással elkéstünk, az oviban valszeg az összes kölök dőlt a röhögéstől, amikor valamelyiküknek kicsúszott a száján a szó, így hát kiskomám üdvözült arccal és azzal a tudattal ismételgette a dolgot, hogy ez igencsak vicces szó), na szóval annyira tetszett, hogy gondolta, ezentúl szeretett édesszüleit ezen a néven szólítja. Így hát jött a faszszopó, gyere ide! faszszopó, kérek egy pohár vizet! és így tovább...

Aztán kiderült, hogy ha a szó jelentésével nem is, de azzal nagyon is tisztában van kiskomám, hogy ez egy csúnya szó. Mondom neki lefekvéskor, hogy holnap bejön velem délután a PM-be, lesz ott mikulásbuli, és hogy a mikulás bizony csak a jó gyerekeknek ad ajándékot, így hát jól teszi, ha szépen kialussza magát, jól viselkedik és nem beszél csúnyán. Na erre azonnal beugrott neki, hogy hol is hagyta abba: faszszopóóóóó!

Tegnap bábszínházban voltunk, hónapok óta először. Ákos az elmúlt időben teljesen megérett az élményre, láthatóan sokkal jobban érdekelte a színpadi történés, mint korábban, és csak a második felvonás legvégén kezdett el ficánkolni, addig tátott szájjal figyelt, és minden aktivitybe bekapcsolódott. A marcipáncica c. előadást láttuk, és olyan nagy hatással volt ez kiskomámra, hogy azóta egyfolytában nyávog, merthogy azóta ő a marcipáncica (mi apával csakis kutyák lehetünk....macskák semmiképpen).

Mostanában ha csak viccesen meg akarjuk feddni Ákost valami apró kihágásért, általában jön a felsorolás: azt a teremburáját neki (erre ő: neeeeem a teremburáját!), azt a hétmeganyolcát (neeeem a hétnyolcát!), azt a fűzfánfütyülő rézangyalát (neeem a rézangyalát!). És persze közben mindahányan dőlünk a röhögéstől. Ma ebbe a felsorolásba becsúszott, hogy a macska rúgja meg! Ez pedig kicsi marcipáncicánk szépen magára vette és jót rúgott....belém...hát igen, tulajdonképp magam kértem rá a macskát. Apával kénytelenek voltunk Ákos háta mögé bújni és úgy röhögni, márcsak pedagógiai szempontokat figyelebevéve is.

Ákosom egész komolyan bekapcsolódott már az óvodai életbe, így egy ideje nála a minősítés alapköve a barátság, azaz, hogy ki lehet az ő barátja. Néhány napja csak apa és anya az ő barátja, senki más (információim szerint Kristóf beteg volt a héten, így nem volt oviban, talán ez lehet az ok). És hát a barátság és szeretet Ákosom interpretációjában teljesen azonos fogalmak. Tegnap reggel azonban elkövette apa azt a hibát amikor Ákos sokadik felszólításra sem volt hajlandó cipőt húzni, hogy bár viccelődve, de saját értelmezésében mondta ki, Ákos nem leszel így a barátom....na erre Ákos teljesen lemerevedett, belebújt apába, és addig nem volt hajlandó tudomást venni a világról, amíg apa nem biztosította őt a teljes odaadásáról. Ma reggel ennek folyományaként majd kiestünk apával az ágyból a röhögéstől, amikor Ákosom - miután többízben becsapta a fürdőszobaajtót, és apa rádörrent, hogy nem leszünk így jóban - rémülten kérdezte apát: de ugye leszel a barátom....Hát persze, hogy igen, ezzel többé nem viccelünk...

Ákos ma először hozott haza verset az oviból. Nem is rövidet, ráadásul én nem is ismertem, úgyhogy nagy élmény volt, ahogy szavalta kiskomám.

Kérdezem tőle ma, hogy mit szeretne Mikulásra. Közölte velem, hogy három darab személyvonatot és egy kameramozdonyt szeretne (ez utóbbi a Zacco által letöltött virtuális terepasztal készítő programban annak a lehetőségnek a munkaneve, amikor is kamerát lehet a mozdonyra rögzíteni, és így figyelni, ahogy a vonat átcsattog a terepasztalon). Mondom neki, hogy hááááát, én nem tudom, hogy a Mikulás tud-e ilyet hozni, tudod a Mikulás leginkább csokit meg édességet szokott hozni. Erre ő: tudod mit? nekem nem kell csoki, nekem inkább hozzon a Mikulás vonatot!

Ma ismét meg kellett állapítanom, hogy egy majdnem négy évessel mennyire könnyű az élet. 

Ma elmentünk a "labdás oviba" (ez az ikea játszóháza, az utóbbi idők slágere), kocsival mentünk kettesben, útközben kedélyesen elcsevegtünk a forgalomról, és megígértem neki, hogy majd megyünk egyszer egy kört a hannoveri villamossal (aaaaanya, tudod, melyik villamossal menjünk, aaaaaaanyyyaaaaa, azzal a sárga hamoverivel menjünk), bár én megbántam az ikeát, mert irdatlanul sokan voltak (na ja, kijött a hideg, mindenki rádöbbent, hogy jáááj, mingyár karácsony), és végül is semmit nem akartam venni, de ha már ott voltam, beszereztem anyósomnak ezt-azt, meg magunknak is, de 3 dologért több, mint fél órát álltam sorban. Ákos addig a játszóházban volt, és nagyon szemrehányóan firtatta, hogy miért is kellett neki onnan kijönni, de szépen megértette, hogy egyrészt sietünk, mert este jön a Zsuzsi, másrészt meg hosszú sorban várakoznak a gyerkőcök a bejutásra. Szépen átcsattogtunk kézenfogva az árkádba, közben a sugárban játszóház volt, de ott is egy szavamra továbbjött, a hídon megtekintettük a hévonatot, aztán kedélyesen elcsevegve a hévonatok lelkiéletéről bementünk az intersparba bevásárolni, ahol szintén teljesen célirányosan tudtam bevásárolni, mert szépen ült a kocsiba (na amikor meglátta a játékautós bevásárlókocsit, akkor kicsit veszélybe került a jókedély, de ismét elővettem a jönaZsuzssietünk dumát, hatott), elfecsegtünk a joghurtokról ("mert azt én nagyon szeretem"), meg mindenféléről. Utána szépen vissza az ikeába, be a kocsiba, kezébe fogta az ásványvizes üveget, és nagyjából a második kanyarnál bevágta a szunyát. Fél éve egy ilyen túra nagyjából 10 hisztiközeli helyzetet hozott volna, kb. 3 kibontakozott hisztivel, és valószínűleg kb. egy óra után már én is kezdtem volna a türelmem végére érni.

Ja és már felesel is kiskomám. Tegnap például apa többedik kísérletre próbálta elküldeni kezet mosni, de közben tele volt a szája, erre Ákos visszaszól: teleszájjal nem beszélünk! Mit lehet ilyenkor mondani, amikor tulajdonképp neki van igaza...

Nos, igen, túléltem a hetet. És ha nem gyötört volna a nátha-torokfájás-köhögés kombó, akkor egész jó kis hetet zárhatnék a hátam mögött. A nagy katasztrófák elkerültek mind itthon, mind külföldön, egy szavam nem lehet. A jövő hét sem a henyélésé lesz, ahogy karácsonyig egy sem, de ha kiveredekem magam a vírusos kórságból, akkor bírni fogom, azt hiszem.

Ákosom pedig továbbra is tündér. Majd megzabáltam ma, gyakorlatilag 10 percenként tört rám a megölelem és a megcsókolom fíling. Mondjuk kedd óta csak egy reggeli ovibavitelre láttam, szóval annyira hiányzott kiskomám, hogy szinte fájt, nem is adom most egy darabig senkifiának, akárhogy is rimánkodik...

Mostanában szavakat gyárt. Az oviban ma délután pl. közölte, hogy simogassam meg. Mondom kit? Hát a cicát! - és már négykézlábra is ereszkedett. Nyomban cirógatni kezdtem, meg is vakargattam a macska fülecskéjét, közben meg kérdeztem: mi a neve a cicusnak? Korminc! - jött a válasz. Milyen jó kis macskanév, konstatáltam magamban. Aztán a buszon, ami kötelező program, hiába lakunk mindössze tíz percre az ovitól, a felszállás után rögves kedvenc helyére furakodott, mit sem törődve a tömeggel, és közölte, hogy ő most a ....féklámpát nyomja (....=valami saját találmányú szó volt, amit jól elfelejtettem, mire hazaértünk, de valahogy úgy hangzott, hogy dudlibli). A ....féklámpát, ejha!- közöltem. Erre ő teljesen komoly, mintegy méltatlankodó arccal (hogynemértedannnya!): neeeeem, neeeem úgy, a ....fékpedált! Hú, mondom, micsoda fékpádálok vannak ezen a buszon (itt jegyzem meg, legutóbb pl. kanyarpedálja is volt a busznak), ...pedál (itt megismételtem a szót) ejha! Neeeeeem, neeeeem ezt mondtam, hogy probudli (vagy valami ilyesmi, legközelett komolyan viszek magammal jegyzettömböt) fékpedál! Na itt feladtam, mert már a röhögőgörcs kapott el.

Lefekvésnél is édes volt. Mivel jól összemalackodta magát evésnél (az előkét már nem tűri meg magán), gyorsan megfürdettem, pizsamát kapott, fogat mostunk, és mondtam neki, hogy még játszhat az autós szőnyegén, mert korán van. Kapott egy doboz fa útjelző táblát szuvenírként, távolra szakadt anyjától, nagyon boldog volt, azt rakosgatta a - szerinte - helyes utcasarkokra. Egy óra múlva beparancsoltam az ágyba, amit meg is tette, persze magához vette a táblákat, egy buszt, egy villamost, és egy legobébijátékot is. Később hallom, hogy hív, legyek kedves neki megkeresni a vonatját is a nagy kazal lego közül. Voltam olyan kedves, így hát végre bebújt az ágyba, és persze ott is játszogatott még, aztán ismét bementem hozzá, hogy ha öt percen belül nem lesz csend, akkor a játékok velem alszanak, mert ilyen hangzavarban még egy villamos sem tud aludni. Na ez hatott, mire pár perc múlva visszanéztem a következő kép fogadott: Ákos szépen sorba állította a járműveket, a táblák és egyebek a bébijátékba beraktározva szintén sorba állítva az ágy közepén, ő pedig egy buszt  magához szorítva (mit neki a játékmackók hada, meg a Lala) a játékokból képzett sor és a fal között szépen betakarózva feküdt, már kókadozva rendesen. Na, nem bírtam ki, hogy ne csókolgassal meg, úgyhogy benn maradtam vele még egy kicsit, suttogva beszélgettünk a náthámról, mert ő egy ilyen jó gyerek, törődik az egészségemmel, fel is szólított, hogy szépen fújjam ki az orrom. Zsebkendőbe, tette hozzá.

Mesélem Ákosnak, hogy anya holnap elrepül, és hogy nem lesz már itt reggel, meg este sem, és így tovább, erre ő: maaaajd háárman repülünk, én is repülök, meg anya és apa, és repülünk Stockholmba! Szóval a repülők nálunk csakis oda mehetnek.

Szóval én holnap el, remélem, túlélem a megpróbáltatásokat, aztán Tapolca (hogy miért akarnak az emberek a Balatonhoz menni még fagyos télben is, hát nem értem...), talán a hétvégét már itthon tölthetem, pedig más vágyam sincs, mint itthon lóbálni a lábamat.

Ákos végre hazajött, úgyhogy teljes a család végre. Remélem gyorsan visszarázódunk a normál kerékvágásba, mert most visszatértek a hisztis agyeldobások minden akarattal nem egyező ajánlatra...Tettünk a szobájába egy város utakat ábrázóló szőnyeget, annyira boldog kiskomám, egész nap ott tologatta rajta a teljes gépjárműparkot, pedig amúgy a legritkábban tölt hosszabb időt a szobájában.

Mi tegnap koncerten voltunk, nagyon élveztem, de ismét rá kellett döbbennem, hogy mennyire kijöttem a gyakorlatból, a dohányfüsttől fuldokoltam és jól megfájdult a fejem, pedig isteni volt a vacsora is.

A mai nap sem volt a siker napja, úgy elégettem az almás sütit, hogy órákig érezni lehetett a füstöt...Rövid egy hétvége ez a mai, és milyen hosszú egy hét áll előttem, büszke leszek magamra, ha nagyobb gáz nélkül túlverekedem magam rajta....

Majdnem egy hét szabadság áll a hátam mögött. Csütörtökön oviszünet volt, ennek örömére megkaptam szabadnapnak a pénteket is, a hétvége meg két nappal meg lett fejelve ugyi. Így hát egy napot Ákossal töltöttem, mint a régi szép időben, volt játszóterezés, sétafika, buszozás, villamosozás, metrózás. Mindehhez isteni huszonsok fok nyári meleg. És volt egy nap az ügyek intézésére is. A hétvége pedig természetesen vidéken, nagymamik gondoskodásában telt, ahogy illik.

Ákos Kaposváron maradt pár napra, ismét kettesben töltött napok várnak ránk, de ahogy élveztem a szabadságot a nyáron, most annyira nem, semmi kedvem a hétköznapokhoz Ákos nélkül.

Persze unatkozásról szó sincs, rengeteg a munka, intéznivaló, a vasalnivalóról nem is beszélve...

Hosszú hónapok óta először elkísértem Ákosékat úszásra, és bár Ákost az elmúlt hónapokban is sokszor láttam pancsolni, nagyon meglepődtem a fejlődésén. Ugyanis Ákos már a legkevésbé sem babaúszik, hanem már az igazi úszást tanulja. Apa segítsége sem kell, apa egy szülőknek elkerített részen úszkál, Ákos pedig szépen követi Józsi bácsi utasításait, ahogy kell. Még csak három és fél éves, de a feje mögé tartott labdával szabályos hát csúsztatást csinál, szabályos hát lábtempóval, egészen gyors ütemben szeli át a medencét, gyakorlatilag megállás nélkül. És fejest ugrik a vízbe. És felhozza a medence aljára leejtett konzervdobozokat...Olyan büszke vagyok rá.