lucilla viszontagságai

Ismét hosszabb szünet után jelenkezünk, hol az idő volt kevés, hol a technika ördöge szórakozott velünk, de most végre nekiállok és összegezek ezt is, meg azt is kicsit.

Elsőként mindjárt Ábelünk születésnapjával jövök, mert hát repül az idő, borzasztóan gyorsan, és ez a kicsi ember, aki nem is olyan rég látta meg a napvilágot (mostanában elmerengtem azon, hogy vajon melyik testrésze került ki erre a világra először), szóval ez az aprócska emberke ...

... már egy éves ...

Fizikális méreteit tekintve Ábelünk 8,5 kg és 74 cm, súlyban a kisebbik, magasságban a nagyobbik bátyjának egy éves méreteit hozza. Nem egy dagadt gyerek továbbra sem, pedig igazán jól eszik, csak lesek, hogy mennyire bír lelkesedni a főzelékért, ha nem prezentálom elég gyorsan, akkor előveszi azt a repedtfazék típusú ordítását, ami azonnal széjjelzilál és nagyon gyors cselekvésre kényszerít. Igyekszem nem is felmutatni az ételt, amíg haladéktalan táplálást nem tudunk realizálni, mert ha meglátja, nem tágít. Amúgy most már igen sok mindent eszik, a főzelékek a kedvencek, főleg az édeskrumpli, de a paradicsomost tésztás bébipempő költeményemet is nagyra szokta becsülni, akár három decit is leküld ezekből. Gyümölcsök továbbra sem igazán lelkesítik, bár a kockázott alma és a különösen a körte nagy kedvenc, noha fogazati hiányosságok miatt ezekből azért nem eszik drámai mennyiségeket. 

Anyatej van továbbra is, bár ő azért nem látszik elvetemült cicistának, de nem veti meg a legkevésbé sem a táplálkozás eme egyszerű módját, éjszaka is eszébe jut időnként, bár vannak éjszakák, amiket ébredés nélkül abszolvál, nem nagyon tudom, hogy mitől függ ez nála.

Szóval, foga egyelőre három van, egy negyedik naponta megtéveszt azzal, hogy már kinn van, aztán kiderül, hogy mégsem ...

Az első születésnapján még nem járt kiskomám, ő az első ilyen típusú gyerekem, de aztán két nap múlva a születésnapi zsúrján fogta magát és elindult, valószínűleg kevésnek találta az én figyelő tekintetemet, ő tömegek hódolatára vágyott eme határkő átlépésekor. Azóta egyre ügyesebb, ma például egy csomó ideig téblábolt esés nélkül a nappali közepén, miközben különböző missziókat teljesített, úgyis mint cd tokok szállítmányozása ide-oda, műanyag edények széjjelrágása, és így tovább ... Egy ideje minden szekrényt kipakol, amit csak ér, mindent lepakol, nem mondom, hogy olyan rég múlt el Áron ezen időszaka, hogy ne unnám már most a pakolást, de annyira cukin csinálja, hogy muszáj folyton csókolgatni. Amúgy ha komolyabb hangon rászólok, hogy mondjuk a jénais szekrényt ne pakolássza, akkor odébb áll és inkább a gyertyás fiókot hordja szét mindenféle irányokba. Igazán jó gyerek, nem nagyon lehet rá panaszkodni, egy tündér, egy csomó dolgot meg lehet vele beszélni.

Jól alszik, nappal még mindig kétszer, ha itthon vagyunk és az ő tempójában tudunk létezni, akkor másfél-két órát is alszik ilyenkor, majd este 9-től 7-8-ig, egy-két ébredéssel leggyakrabban, néha többel, néha ébredés nélkül. Altatni nem kell, nem is nagyon lehet, a kedvenc plédjébe bújva a cumijával nagyjából fél perc alatt elalszik. Ezzel a kis rituáléval persze a nem itthon töltött időszakban meg vagyunk lőve, mert nem alszik a babakocsiban, ma egy órás nyüglődés kellett neki vagy 3 órával a szokásos elalvási ideje után is, hogy el tudjam altatni, miközben Ákos osztályával partiztunk.

Beszéd téren is vannak fejlemények, megtanultuk a bátyusok kezdő szókészletét: tütüautó és vau, amivel járművek és állatok nevezhetőek meg, továbbá kérésre megmutatja a lámpát, apát és anyát, továbbá felemelt mutatóujjal jelzi, ha nénóautó hangját hallja. Amúgy hadovát azt nagyon nyomja és igen komoly beszédeket is tart, ha közlendője van, szinte le lehet fordítani, hogy épp miről diskurál.

A szülinapi parti jól sikerült, a torta mondjuk nem volt nagy reveláció neki, de ő mindennek ad egy esélyt, így azért becsülettel csócsálta ...

És kapott sok ajándékot, bár tekintettel a tesóktól, unokatesóktól megörökölt játékerdőre, nem kis részben inkább hasznos dolgokat.

Azért volt játék is, például egy űrhajó, amire a kicsi bátyus is lecsapott (jól bezárkózott vele a parti egy pontján a szobájába, hogy zavartalanul tanulmányozhassa az új szerzeményt, még jó, hogy Ábel nem egy sértődős fajta ...) Lego is került, nanáhogy ...

(A család persze kapott másik tortát, amit muszáj itt megmutatnom, mert eddigi pályafutásom legfinomabb remeke lett, nem annyira csicsás torta, mint amiket gyártani szoktam, de amúgy drámaian jó volt ...)

És persze volt sok puszi a bátyuskáktól is ...

Szóval túl vagyunk az első éven, és néha igazán jó lenne megállítani az idő kerekét, hogy kicsit elidőzhessünk a bébikorban még ... 

Itt van az ősz, itt van újra, és ismét nem annyira szép nekem, de azért vannak jó dolgok is, ahogy öregszem, egyre több mindent tudok értékelni ebben az időszakban. Mondjuk mostanában ilyesmin merengeni nem nagyon van időm, úgyhogy inkább elméleti ügy ez, az idő halad, a feladatok változnak, bár jórészt csak koordináták terén, nyáron az ország különböző pontjaira kellett a gyerekeket navigálni, most csak a város különböző pontjai között cikázunk.

Mert hát persze miért is mennének a dolgok a terv szerint, azok sosem mennek úgy, pláne ha lakásfelújítás-építkezés a téma, ahhoz képest, hogy már nyár elején költözni terveztünk (sőt), most egy október végével kiegyeznénk. Viszont Ákost nem akartuk év közben átpakolgatni egyik iskolából a másikba, így aztán ő már egy hete a Bárdos Lajos Általános Iskola ötödik zé osztályos tanulója. Nem volt könnyű szülés, sok szempontot kellett egyeztetni, hogy hová is járjon kiskomám, átnéztem az összes budafoki és tizenegyedik kerületi általános iskola elérhető információit, kérdezősködtem mindenfelé, végül Újbuda mellett döntöttünk, mert közlekedésileg és Ákos iskolán kívüli elfoglaltságai tekintetében ez tűnik a legkezelhetőbbnek. A Bárdos mellett egy keményebb konzervatív iskolát is bevettem a döntési listába, de Ákost nagyjából nem is érdekelte más, mint hogy hol van énektagozat, így aztán gyorsan eldőlt a kérdés. (Pedig a bizonyítványát látva a másik iskola is nagyon szerette volna Ákost felvenni erős telítettség mellett is, az igazgató még hívogatott is párszor, hogy mi lesz már ...)

Az új iskola egyelőre nagyon jó benyomást tett mindannyiunkra. Engem már az igazgatóval megejtett beszélgetés meggyőzött, az iskola kedélyesnek és rugalmasnak látszik sok kérdésben, az iskolai dolgozók nagyon kedvesek voltak (nem csak velem, hanem a belátogató gyerekkel is), az ügyintézés a megszokotthoz képest egyszerűbb volt (bár az adminisztráción Zacconak sikerült fogást találnia). A hokipálya gyalogtávolságra van, a zeneiskola folyamatban, és a svéd iskolát is gyorsan eléri villamossal. Reggelente már majdnem egyedül jár, az apja csak a villamostól kíséri be a suliba (ő biciklizik, ugye), hazafele pedig már egyszer teljesen egyedül hazajött, nagyon büszke volt magára, persze mi is rá. Ákos is nagyon szereti az iskolát, már az első nap kiderült, hogy az osztályban van egy gyerekvasutas társa, ráadásul egy csoportban szolgálnak, így ismerős is volt. Azóta kiderült, hogy többen is vannak a suliban kisvasutasok. 

A hoki is beindult, már múlt héten volt egy kemény edzőtábor Dunaújvárosban, napi két jeges és két száraz edzéssel, kicsit aggódtam is, hogy Ákos nyafogni fog a nyári punnyadás után, de nem, kifejezetten élvezte, az edzők úgy állították össze a programot az edzésen kívüli időre, hogy eszükbe sem jutott az izomláz és a fáradság. A héten már ezdések és meccs is volt/lesz, ma megyünk a kopaszira népszerűsíteni a hokit a sportágválasztón.

Áron is teljes gőzzel jár oviba, a múlt héten még csak fél napos volt, a jövő héten pedig a fejlesztés is elkezdődik. A normál kerékvágásba való visszailleszkedés folyamatban, reggelente még vannak sorrendiségi vitáink például, de alakulunk. És már nagycsoportos, ami nem semmi.

Ábelnek szerintem ez az időszak kifejezett megkönnyebbülés, mert ugyan iszonyú boldog, ha a bátyuskák körülötte ügyködnek/bolondoznak/veszekednek, de a játék-evés-alvás ritmust elég nehéz volt a programok közben tartani, ő pedig rigolyás alkat ilyen vonatkozásban, most viszont nap közben, amikor a fiúk intézményesülnek, teljesen az ő ritmusát tudom tartani, aminek nagyon örül. Egy ideje nem nagyon alszik a babakocsiban, vagy autóban, így a házügyekben való szaladgálást sem mindig viseli jól, de néha muszáj ide-oda menni. 

Ja igen, végre rászántam magam, hogy megkopasszam kicsit, nem volt könnyű döntés, ezek a fürtök születése óta a fején vannak, ráadásul melegben göndörödtek, de nagyon a szemébe lógtak, így muszáj volt némileg kurtítani rajtuk. És túl a tizenegyedik hónapon, kiskomám növesztett magának három fogacskát is ...

Szóval zajlik az élet, én unalomról ábrándozok, nem mostanában lesz ilyesmire módom ...

Áron egy ideje igen vonzódik az erőszakos, aggresszív dolgokhoz. Ő maga egyébként nem különösen aggresszív, inkább szájkaratés,  mostanában játék közben egyfolytában "öl/kaszabol/széjjelrúg/stb ..." Kedvenc játékai a fegyverek, de ha épp nincs kéznél semmi fegyverszerű, akkor csinál magának, de egyébként is bármi bármikor tüzelni kezd a közelében ... A család nem nézi túl jó szemmel a verbális erőszakot, és próbálják finomítani az ellenségekkel való eljárást. Áron persze nemigen hagyja magát.

Minap épp szellemeket üldöztek Vali mamával. Áron ordítva rontott be a szobába, hogy a ronda szellemeket megöliiiiiii! Mama, a szárnysegéd próbálta szépíteni: figyelj Áron, legyen az, hogy jól elzavarjuk őket! Erre Áron: jó, de én még meg is ölöm az összeset!

Tiszta erőből nyár, a napokban mindenféle melegrekord van megdőlőben. A lakás sem hideg már igazán, aminek én a magam részéről örülök, mert végre leülve sem kell magamra kardigánt aggatnom, de örömömben sajnos kevesen osztoznak. Én azért próbálom az élményt elraktározni, hogy legyen mire visszaemlékezni már szeptember második felében, amikortól én folyamatosan és menthetetlenül fázok ...

A nyár mindazonáltal az idén nem annyira barátunk, igencsak sok a viszontagságunk, aminek egy részét magunknak köszönhetjük, másik részét pedig a jó sorsunknak. A házfelújításnál elszabadult a pokol, irgalmatlan sokba vagyunk már magunknak, és még hol a vége. Elképesztően távoli valóságnak tűnik a költözés, pedig normális esetben a nyár napjai igen gyorsan repülnek, most viszont mintha csak vánszorogna az idő, közben persze minden napunk a túlélésről szól, annyi a dolog.

És ha még ez nem lenne elég, még egyéb vidámságok is járnak nekünk, például sikerült megismernünk a Heim Pál Gyerekkórház bőrgyógyászati osztályának mindennapjait, és nem is annyira csak bepillantásilag, hanem inkább az unalom szintjén. Az egész úgy kezdődött, hogy a Balatonon voltunk épp, amikor Ákosnak lett néhány csalánkiütése, amiről először csak azt gondoltuk, hogy szúnyogcsípések. Másnapra már többen lettek, így elkezdtünk gyanakodni, hogy valami allergia lehet a dolog mögött. Mivel Ákos igazoltan parlagfűallergiás, a dinnye rögtön feketelistára került. Mivel a kiütések jöttek, mentek, első körben nem kerítettünk nagy feneket az ügynek, de hazaindulásunk estéjére Ákos egész háta tele lett vele, aminek már a fele sem tréfa, érkezés után azonnal berohantam vele az ügyeletre, ahol még nem is kérdeztek semmit, azonnal tolták le a száján az antihisztamint. Két kedélyes órát töltöttünk ott, amíg megfigyelték, megvizsgálták, aztán - mivel úgy tűnt, a fentistil működik - hazaengedtek bennünket azzal, hogy kerülje az erős allergéneket, figyeljük egy napig és ha oké, akkor mehet a vasutas táborba. Mivel a kiütések szépen múltak és Ákos ragaszkodott hozzá, egy napos késéssel ugyan, de felköltöztettük kiskomámat Hűvösvölgybe, ahol már igencsak várták. Az ifivezetők igen lelkiismeretesen kifaggatak, hogy mire kell figyelni, úgyhogy nyugodtan tértem haza. 

Nyugalmunk másfél napig tartott, péntek reggel (mit reggel, hajnali 7-kor!) csörög a telefonom, Ákos ifivezetője hív, hogy gáz van, Ákos ismét tiszta kiütés, kiderült, hogy az egyik gyümölcslében volt dinnye. Így hát Ábelemmel a reggel csúcsban téptünk fel a hegyre, majd onnan azonnal a kórházba, ahol első körben a bőrgyógyászattal próbálkoztunk, ahol nagyjából f1 és f2 közöttre kaptunk volna időpontot, mire kicsit ingerülten felvázoltam az esetet, így javasolták, hogy menjünk a sürgősségire. Ott csak kicsit értetlenkedtek, de szerencsére 10 percen belül orvoshoz kerültünk, aki haladéktalanul beutalta Ákost az osztályra. Az osztályon a haladéktalanul fogalma nagyjából egy kétórás felvételi procedúrát jelentett, ami külön izgalmas volt egy hajnal óta autósülésben/babakocsiban fogva tartott tízhónapossal súlyosbítva ...

Végül kapott Ákosom ágyat, én eligazítást, aztán meg elrohantam mindenfélét beszerezni, összeszedni. Ákos nagyjából 20 perccel a távozásom után már utánam szólt telefonon, hogy mikor jövök, nem volt túl felvillanyozó, hogy tényleg semmi nem volt vele, bár főleg hőn szeretett tabletje hiányzott neki.

Délután vittem neki mindent, amiről azt gondoltam, hogy elszórakoztatja, könyveket, játékot, tabletet, és a szükséges kórházi kellékeket. Eddigre Ákos már lefürdetve, szteroidos kenőccsel lekenve egy elegáns kórházi pizsamában várt. A kórházban amúgy van tévé, ahol az összes gyerekcsatorna fogható, olyanok is, amik - szerintem - nem igazán valók kisebb gyereknek, de nyilván nem én fogok ott rendet tenni*. Ákos így gyorsan felzárkózott a korosztályi sztenderdhez, például évekkel azután, hogy kapott egyszer szülinapjára egy barátjától gormiti figurát, most végre megtudhattuk, hogy ez egy rajzfilmsorozat ... (*Azért rendezkedtem egy kicsit, amikor a szobatárs nagyfiúk olyan filmet néztek, amiben valami zuhanyzós vibrátorról beszéltek, nem is lettem túl népszerű az osztályon ...)

A napok meglehetősen unalmasan teltek, bár a hétvége elmúltával jöttek újabb gyerekek, főleg nagyobbak, akikkel Ákos hálózatos minecraftot tudott játszani, na onnantól a látogatási időnk igencsak lerövidült és telefonon sem volt könnyű elérni kiskomámat.

A szigorú diéta miatt kaját nemigen lehetett bevinni neki és a kórházi koszt sem volt túl változatos, tökfőzelék-csirke-rizs-húsleves vonalon dolgozott a kórház séfje. A tőkfőzelék az első nap életmentő volt, Ákos még a tányérját is kinyalta, a harmadik napon már kevésbé ízlett, egy hét után kifejezetten útálta ...

A diéta ellenére nem csökkentek Ákosom kiütése, sőt a hét közepére már a keze is dagadt, így folyamatosan borogatni kellett, az orvosok elég tehetetlenül álltak a dolog előtt, mindenféle vizsgálatokat végeztek rajta, és cserélgették/kombinálgatták a különböző antihisztaminokat, majd amikor ez sem volt elég, elkezdek antibiotikumot is adni, mert fertőzés is állhat az ilyesmi mögött. Ezzel együtt semmi konkrétat nem sikerült megállapítani, kicsi az esély, hogy ételallergia, mivel annak gyorsan rendeződnie kellett volna a szigorú diéta mellett, nem pedig romlania.

Ha ez még nem lett volna elég, a hét első felében Ábel is belázasodott, nem is kicsit, és csillapíthatlanul, én persze rögtön pánikolni kezdtem, mivel a bőrgyógyászati osztályon aztán olyan bacik és paraziták vannak, hogy ihaj, szóval rohantunk a dokihoz Ábellel is. Másnap a láz elmúlt, Ábel ismét vidám volt, jól evett, aludt, harmadnapra viszont tele lett kiütéssel. Ajvé, ismét doki, aki szerencsére nem kapott infarktust, így megnyugodhattunk. Ákos kórházi kezelőorvosa is megnézte Ábelt, messziről kiszúrta, hogy vírus okozta kiütései vannak, ez gondolom, szakmai ártalom, hogy ha kell, ha nem, mindig mindenkinek a bőrét megnézik.

Végül több, mint egy hét után javulni látszott a helyzet és Ákost hétvégére hazangedték adaptálódni, úgyhogy leruccantunk a Balatonra (orvosi engedéllyel). Persze nem fürödhetett kiskomám, nem napozhatott, diétázni is kellett (azaz semmi fagyi), szóval nem volt ez még az igazi, de legalább szabadlábon lehetett. (Az utolsó előtti kórházi napon a tablet elhalálozott, innentől elérkezett a földi pokol ...)

Amúgy jól telt a hétvége, Ákos svéd iskolás barátjáék épp felénk biciklitúráztak, így egy fél napot velük is eltölthettünk, sőt, Ákos és Beni még hajnali horgászatra is kaphatóak voltak. Mivel Ákos nem fürödhetett, ő csónakban töltötte a fürdésidőt ...

Áron mindeközben Vali mamáék osztatlan figyelmét élvezte, és bár többször említette, hogy nagyon szeretne hazajönni, nagyon megértőnek bizonyult, amikor Ákos kórházi benntartózkodására hivatkoztunk. Aztán amikor a szabadlábon töltött hétvége után vissza kellett mennünk a kórházba, szó nélkül, sőt kifejezetten vidáman maradt ismét a Balatonon. Nyilván volt ebben némi szerepe a kórháztól való rettegésnek, Ákost többször faggatta ki a vérvételekről, borzadt arckifejezéssel ... A betegséget amúgy ő sem úszta meg, nála egy nyári vírus garázdálkodott, épp amikor Ákos már a gyógyulás útjára lépett, szerencsére ez nem tartott sokáig.

Áronomnak egyebkben igazán jó dolga volt, rengeteget fürdött, főleg ugrált a stégről ... És mivel végre olyankor voltunk a Balatonon, amikor jó idő lett és a víz meleg volt, Ábelnek is megmutattuk a nagy vizet. Kiderült, hogy ő is vizicsibe, imádta, még lila szájjal is maradt volna ...

Szóval zajlik az élet, nem unatkozunk. Ábel egyebekben tündér, igazán nem panaszkodhatok rá, egyre ügyesebb, a hétvégén megtanult lépcsőzni felfelé, így mostantól duplán oda kell figyelni rá, mert felmászik mindenféle olyan helyre, ahová nem kellene, a kádból is ki tud mászni, persze érkezni inkább fejjel lefele érkezne, ha hagynánk, de a tapasztalási lehetőségeit itt gonosz szülei berekesztették.

A gyermek, aki nem fog ceruzát a kezébe, szinte soha, egyszer csak lemásolja a nevét ...

Ugyanez a gyermek fagyival ...

Áronról régen írtam már, pedig van mit. Jó fotó nemigen készül róla, nem hagyja magát, a mellékelt képet családi kapcsolataim révén sikerült beszerezni. (Kösz Dani!)

Szóval, neki is véget ért a tanév, ami elsősorban azt jelenti, hogy a nevelési tanácsadóba nem megyünk egy darabig, Áronom nagy bánatára, mert Ági nénivel, a pszichológussal igen bensőséges kapcsolatra tett szert. Kicsit aggódtam, hogyan is sikerül majd Áronomat egyáltalán berángatni a pszichológus néni szobájába, mert kiskomám nagyjából fél éves kora óta intuitíve megérzi, ha valaki vizsgálni/kezelni akarja, 8 hónaposan a lundi rendelőintézet ajtaján ordítva vittem be, pedig első alkalommal járt ott. Most viszont ment minden, mint a karikacsapás, igaz, volt ebben némi szerepe, hogy Ági néni szobája igen felszereltnek bizonyult, voltak ott például transzformersz űrhajók, tankok, repülőgépek, vonatok ... Persze ez elsősorban azt jelentette, hogy örömmel ment be és várta az alkalmakat, azt nem annyira, hogy bármilyen feladatszerű dologra rá lehessen venni, de ennek felmérése volt az egyik célja a vizsgálatoknak. A sokadik találkozáson már egyedül is bement Ági nénivel, szóval összességében igen jól összebarátkoztak. Ági nénivel magam is átbeszéltem Áron dolgait, ez alapján a diagnózis első körben idegrendszeri éretlenség, amit fejlesztő tornával fogunk kezelni. A gyógytornász Márti nénivel volt is egy szeánsza Áronnak, nagyon élvezte azt is, bár a gyógytornász néni is jelezte, hogy nem fél perc alatt fogja felmérni Áron ilyen-olyan dolgait. A pszichoterápia is folytatódik.

Mindezekkel együtt én mostanában kifejezett fejlődést érzek Áronomon, ami igen biztató, bár nem gondoljuk, hogy a következő tanév elegendő lesz neki az iskolára való felkészülésben, így erre készülünk lelkiekben. Már a biciklizéssel kapcsolatban is éreztem, hogy kezd megkomolyodni kiskomám, de egyre több ilyen élményünk van, múltkor végighurcibáltam őt és Ábelt a városon, nagyjából 3 órás beszerző körúton, egyetlen kritikus pillanat nélkül. Nyilván segített ebben a cserpesnél elfogyasztott kakaós csiga, továbbá az, hogy a beszerző körút végére beigértem neki, hogy ő válogathatja össze a Balatonra szállítandó kekszportfóliót, de ezeken túl jórészt számára érdektelen beszerzéseket eszközöltünk. 

Emellett az oviban is elégedettek kiskomámmal, az évzárón egyrészt felment a színpadra, másrészt csinálta is, amit a többiek. sőt önálló feladata is volt, amit abszolvált lelkesen, teljesen oda voltunk, meg vissza.

Most a Balatonon héderel apai nagyszüleinél, akik válogatott élménycsomagot állítottak össze, Lali papa például egy komplett horgászbotot készített neki, hogy együtt fogják ki a csalihalat a süllőzéshez, ehhez vettünk kukacokat is, de arra már nem voltam képes, hogy végignézzem, ahogy kicsiny ujjaival a mozgó izék között turkál. Lesz csónakázás, játszóterezés, kiruccanás Kaposvárra, továbbá naponta mennek Jáhn nénihez fagyizi, szóval nem hinném, hogy unatkozna  Áron egy percig is. Persze nem volt könnyű meggyőzni a maradásról, több napi melónk van abban, hogy mindössze egy apró könnycsepp gyűlt a szeme sarkában, amikor távoztunk. (Aztán amikor visszakanyarodtunk, mert a gyerekülést elfelejtettük áttenni a papa kocsijába, már nem is óhajtott velünk foglalkozni ...) 

Nyár van, nyári szünet, most már hivatalosan is vége van a tanévnek, megvolt az évzáró is. Ákos az idén sem vett részt rajta, ismét sikerült úgy intézni, hogy épp táborban legyen. Mondjuk, hogy miért nem lehet a tanév utolsó hetében megtartani ezt a kihagyhatatlan rendezvényt, sosem fogom megérteni. Mindegy, a teljes család felvonult az eseményen, leszámítva persze Ákost, aki épp a vecsési zeneiskola kamarazenei táborjában élvezte a forróságot.

Szerencsére az évzáró rövid volt és velős. Ezúttal Ákos bizonyítványát nem adta át Pali bácsi, mivel a jelesek egyhangúságát idén megtörte a magatartás négyes, hát mit van mit tenni, kamaszodik, mi is érezzük, a tantestület is. Viszont matekból és környezetből dícséretet is kapott, így a bizonyítvánnyal azt hiszem, mindannyian elégedettek vagyunk. Majd ünneplünk is, ha végre egy városban leszünk mind.

A kamarazenei tábor jól sikerült, Ákos láthatóan jól érezte magát, egy csomó új barátja lett, bár elsősorban a svéd iskolabéli barátja miatt ment épp a vecsési zeneiskola táborába (na meg a mienk nem is szervezett ilyet). Azért kijelentette, hogy ő jövőre nem megy, sőt, kollektíven leszögezte az összes régi és újdonsült barátjával, mivel a meleg, na az elviselhetetlen volt, főleg a tetőtéri szobában, ahol aludniuk kellett. Mivel még az amúgy kánikula idején is kellemesen hűvös lakásunk is izzott szombatra, el is tudom képzelni, hogy milyen fullasztó lehetett, szóval nem nagyon vitatkoztunk, jövőre úgyis másként fogja gondolni a dolgot kiskomám.

A tábor érdemi része - amennyire a táborzáró koncertből le tudtuk szűrni - igazán jó volt, egyéni hangszeres órák, kamara- és szimfonikus zenekari órák is voltak, ugyanis olyan sok gyerek vett részt a táborban és olyan színes hangszeres tudással, hogy még egy komplett nagyzenekart is összeállítottak belőle. A táborzáró koncert legélvezetesebb része volt az a rész, amikor mindenki játszott. Ákos új darabbal lépett fel egy kisebb csoporttal emellett, gyönyörűen játszott és főleg tisztán, ami nem feltétlenül jellemző az elsőéves csellistákra. A tanár, aki foglalkozott vele, és aki amúgy igen jóban van Ákos Gábor bácsijával is, le volt nyűgözve, hogy Ákos milyen ügyesen olvassa a kottát, és egyébként is nagyon ügyes.

Később persze a tábor informális eseményeiről is megtudtunk egyet mást, elcsattantak pofonok és csókok egyaránt, állítólag. (Ákos emellett a teljes zsebpénzét, tehát a táborra kapott és a fényképezőre eddig gyűjtögetett összeget lónyálra és szénhidrátra költötte, pedig ennyi pénzből én egy hétig etetem nem kis családunkat, szóval komolyan aggódom a fogaiért és a hasnyálmirigyéért ...)

A héten amúgy a Balatonon van, Gyigyi kizárólagos figyelmét élvezi, saját kérésre, mostanában örül, ha az öccse nincs láb alatt, az itthon töltött nap alatt többször voltak közel ahhoz, hogy kinyírják egymást ...

Cukipofánk kilenc hónapos, szóval már némiképp több ideje van idekinn, mint amennyi időt odabenn töltött. Rohamléptekkel fejlődik, bár mostanában inkább a technika finomításán dolgozik, mint új technikák elsajátításán. Mászik ezerrel, kiskutyaként követ mindenhová, nagyon kell figyelnem, hogy hova lépek, mert fél másodperc alatt képes a lábam alá kerülni. Mondjuk általában hangalámondással tevékenykedik, így azért egyelőre eltekintettem a csengő nyakbakötéstől ...

Van néhány figyelemreméltó újdonság is, kiskomám már tapsikol, és pápát is tud inteni, sőt ezeket azonnal produkálja, ha elkezdem énekelni a sütisütipogácsát, illetve ha mondom neki, hogy pááápááá. Már két hete, ami nem semmi egy 8,5 hónapostól. Amúgy is nagyon okoska, ahogy szépen sertepetél a lakásban, persze folyton talál magának olyan buzerálnivalót, amit én veszélyesnek/kényesnek/koszosnak, stb tartok, egyelőre elég kimondanom a nevét, és már hátrál is. Nem tudom meddig fog ez az ideális helyzet tartani, mert már vannak repedések az intézményen, néha már a hátraarc előtt viháncol egy kicsit, meg kell zabálni, annyira édes.

Továbbra is jó az étvágya, abszolút kedvenc az édeskrumpli, azzal eddig minden csúszik, ami egyébként nem feltétlenül, nagyon öles léptekkel nem haladunk a menű szélesítésében, néhány újdonságot adtunk a korábbiakhoz: cukkini, paszternák, paradicsom és karfiol. Az anyatej továbbra is mindent visz, bár most már láthatóan igényt tart az egyebekre is, nagyon szeret velünk ülni az asztalnál, először pempőkét kap, majd amíg mi eszünk, ő rágcsál valamit, általában kenyeret vagy bébikekszet.

Alvás ügyben sem panaszkodok, éjjel általában ébredés nélkül alszik hajnalig, ami 4-7 között következik be, ha 7 előtt, akkor vissza is alszik, utána már - nagy bánatomra - nem. Néha felébred éjfél-1 között is, akkor érdekes módon többször is meg kell etetni az éjszaka folyamán. Szerencsére ez a ritkább. Napközben 2-3 alkalommal alszik, 1,5-2,5 órát, illetve a harmadik alvás már rövidebb. A babakocsiban viszont nem alszik sokat, nem is szeret, általában nyüglődés előzi meg, ha el is alszik. Így igyekszem úgy intézni, hogy az ébrenléti idejében menjünk ide-oda, azt nagyon szereti.

A szeparációs szorongás időszaka amúgy beköszöntött, nem nagyon lehet magára hagyni a járókában, ha szabadon van, akkor követ mindenhova, idegen kezébe pedig nem lehet adni. (Idegen=akit nem lát kellő sűrűséggel.)

A melegtől nem kifejezetten boldog, ma már nyűgös volt délután, alig tudtuk elaltatni. Persze lehet, hogy más volt, mert eddig nem panaszkodott túlságosan, néha nehéz megállapítani, hogy miért is nyűgös, ma a fürdést is rövidre vettük, pedig fáradtan is élvezni szokta, a melegre tekintettel nem is volt túl meleg ...

Ismét elmaradásban, nem is hiszem, hogy mostanában olyan részletességgel fogok blogolni, mint régen, pedig már akkor sem napi szinten ... Mindegy is, az élet zajlik, végre meleg is van, bár rajtam kívül szerintem nincs más, aki így élvezné. Az iskolának vége lett múlt héten, Ákost pedig vasutassá avatták ...

Ákos három éves korában elhatározta, hogy ő bizony vasutas lesz, ha törik, ha szakad, és noha kicsit tört, meg szakadt is, de megcsinálta. Pedig igazán nem volt könnyű éve, igen sok iskolán kívüli elfoglaltsága volt, a vasúton kívül is.

Meg kell hagyni, igen fess vasutasunk van nekünk. Az avatás amúgy egy komoly program, még külön próbájuk is volt egy héttel korábban, jelen volt a MÁV fúvószenekara, mondtam is, hogy dejavu érzés kapott el, csak az úttörőkendő hiányzott a gyerekek nyakából ...

Szerencsére a hivatalos rész nem tartott sokáig, volt egy kis evés-ivás, majd az újdonsült vasutasok családjukkal együtt a vasút nagyvonalú ajándékaként vonatozattak egyet a teljes vonalon. Közben az egyik vezető kallertól bennfentes információkat is kaptunk arról, hogy a gyerekvasút benn van a vezetőség szíve közepében, így egy darabig nem kell aggódni, hogy bezárják, bár nyilván erre a mai időkben senki nem venne mérget.

A kirándulás nagyon jól sikerült, minden fiú nagyon jól érezte magát, Ákos, mint bennfentes, folyamatosan tájékoztatott bennünket, hogy mikor éppen mi miért történik.

Alább még egy kép, amin az összes hapsi rajta van, akivel együtt élek ...

És akkor most már nagyjából végére értem a visszatekintések, utoljára Ábelről írnék egy kicsit, mert a félszülinap óta közel két hónap eltelt, ami nagy idő egy bébi életében, és ennek megfelelően sok minden történt.

Valójában a legfrissebb adatai is elavultak kissé, a hét hónapos mérésen végre elégedetten konstatáltuk, hogy megduplázta kiskomám a születési súlyát, 6750 g volt, hosszra 68-69 cm lehet. Mozgásban beindult, először hat hónapos kora után röviddel kúszott egy kicsit, épp annyit, hogy a neurológusnak megmutassa, aki rögvest úgy döntött, hogy mostantól nem kell szoros kontroll, elég lesz akkor jönnünk, ha már jár, majd igen gyorsan mászni kezdett, azóta rendíthetetlenül mászik, egyre gyorsabban, már körbe sertepertél a lakásban, ami egyelőre elég stresszes dolog nekem, ugyanis a bátyuskák, a drágák nem igazán hajlanak a lego dobozban való tárolása felé, szerintük a lego ott van a legjobb helyen, ahol legutoljára szükség volt rá ...

Persze Ábel nem hagyta abba a mozgásfejlődést kicsit sem, mihelyt ráébredt, hogy van függőleges is, azonnal elkezdett ebbe az irányba mozogni. Először csak térden ...

...aztán amikor gyors ütemben leeresztettük a járókát és a kiságyat, hát azon nyomban fel is állt. Azóta álldigál, pedig nem nagyon megy még neki, bizonytalan és nem is telitalpon áll. így fárasztó, ezért vannak napok, amikor ordít fél percenként, hogy mentsem meg, aztán persze amint lerakom vízszintesbe, azonnal feláll ismét és vissza az elejére ... Szerencsére most már egyre jobban megy neki, lerakta a lábát, így egész hosszú ideig bírja, és nagyon boldog persze ...

Elmondható Ábelünkről, hogy igen vidám gyerek, a nap nagy részét kedélyes berregéssel és gajdolással tölti. Igen jól alszik, ma már a második két órás alvását teljesíti ezekben a percekben, és számítunk még egy rövidebbre is, ami persze lehet, hogy elmarad, de akkor majd korábban fekszik. Ma éjjel amúgy egyáltalán nem kelt enni, 7-kor kezdett el kurjongatni kajáért. A hozzátáplálás is jól halad, nagyon szeret enni, amikor rájött, hogy a szájába dugdosott izék, azok kaják, onnantól igen lelkesen nyitogatja a száját. A savanykásat kevésbé kultiválja, inkább az édes fele hajlik, így inkább zöldség, mint gyümölcspárti, de a sima vízzel készülő rizspépet is szereti. Amin túl vagyunk: alma, barack, körte, banán, répa, krumpli, édeskrumpli, sütőtök, rizs, tönköly és sima búza, marhahús és repceolaj. Itt tartunk, igazán hálás dolog neki főzni, a pempőkéket úgy eszi, mintha valami gourmand menű lenne, ha meglátja a tányérját, már csorog a nyála és nyel, és ha mondjuk azelőtt látja meg, hogy már mindent odakészítettem volna az etetéshez, kiveri a balhét, amíg rá nem térünk a lényegre.

Szóval összességében igazi jutalombaba ő, mostanában a babakocsizást is lényegesen jobban bírja, hogy nincs úgy becsomagolva, így járunk mindenfelé, kirándulni is, ügyintézni is, és babamulatságokra is, mint például babakoncert.