lucilla viszontagságai

Ma a Kultúrális Örökség Napja alkalmából ellátogattunk a Füvészkertbe. Eredetileg a Természettudományi Múzeumba akartunk menni, mert ott dinók vannak, meg hatalmas bálnák, de ott akkora sor kígyózott, hogy nem tudtuk volna végigvárni.

Állatokból persze a Füvészkertben sem volt hiány, különösen macskákból, akik a kórház-füvészkert viszonylat miatt meglehetősen boldognak tűntek, és azt is jól viselték, hogy az oda beszabaduló kölkök megcincálták őket. Nyilván tájékoztatták őket, hogy csupán két napról van szó, viseljék el, utána ismét nyugalom fog honolni az ő privát kertjükben:

A Füvészkert amúgy gyönyörű volt, amolyan igazi romantikus angolkert, és valami térnövelő bűbájjal volt kezelve, mivel határozottan az volt az érzésem, hogy belülről nagyobb, mint kívülről.

Az üvegházat is jól megnéztük, láttunk ott ugyanolyan virágokat, mint amik otthon virágcserépben is megvannak, de hát igen jelentős méretbeli különbségekkel, ami arra enged következtetni, hogy ezek a növények nem kifejezetten elégedettek a Baross utcai mikroklímával...

Apa minden növényről elmagyarázza, miért olyan, amilyen:

Láttunk sok különleges növényt is, ez itt például valami hangyás fajta, vajon miért?

Akkora levelei vannak itt némely növénynek, hogy még apával együtt is elférünk alatta:

Már csak egyet kell aludni...

Na szóval beindult a hajtás munka ügyben, még nekem is sikerült este 11-ig húzni az igát. De mint reggel megtudtam egy PM-es fiútól, ez mind semmi, ők tegnapelőtt 2-ig benn voltak...És hol van még a vége. Mindenesetre munka nélkül ma este sem maradok.

Ákos szerencsére édes, kedves, kis huncut kölök volt reggel is már (megfogta a kezem, és így kellett a reggeli fogmosás-felöltözés dolgokat intézni), na meg délután is olyan rendes volt, egész jól lehetett vele kommunikálni, hiszti közelbe sem kerültünk. Ami nagy szó, mert én elég fáradt vagyok (ez a front-sötétség kiborít), szóval az én ingerküszöböm nagyon alacsonyan van.

Pedig a gondozónéni szerint volt ma naaaagy hiszti. Történt ugyanis, hogy Ákos mostanság úgy szeret játszani, hogy összegyűjti a bicikliket, és egymásba aggatja őket, és így huzigálja. Na mármost, ha egy másik gyereknek eszébe jutna véletlenül, hogy kéne bicilkizni, akkor Ákoshoz kell fordulnia, aki persze - mivel neki felettébb fontos biznisze van a játékszerekkel - nem adja. De a gondozónénik persze elkérnek egyet elég határozottan, mert ki hallott olyat, hogy egy gyerek játszon az összes biciklivel...és hiszti ON. El is mesélte Ákos aztán a történteket, kérdezem tőle: hány bicilki kell neked a játékhoz, Ákos. Erre ő: eeeegy, ketttó, háom....ketttó....és hozzá csavargatja az ujjait komoly képpel. Matematikusnak készül, valószínűleg.

Itt ülök egyedül, és Loreena McKennittre merengek....Zacco már odafenn van. Olyan boldog volt, tegnap már azt tervezgette, hogy mit is fog enni reggelire a szállodában...mert ott annyi jó kaja van, meg hogy egyébként mit fog csinálni. Nem mondhatnám, hogy egy percig is bánná, hogy mennie kellett. Azt se bánja, hogy két hét múlva esmét...csak én bánom...én is mennék vele.

Ákos ma elementáris hisztit csapott le. Ott kezdődött, hogy a gyerekorvosnál kinyílt az ajtó, hogy menjünk be. De az ajtót ő akarta kinyitni, de ugyi az orvosi rendelők ajtaja általában kívülről nem nyitható. És ezt nem tudtam vele megértetni...szóval hiszti kezdése teljes gőzzel. Mondtam neki kedvesen, jól van, fetrengjél a földön, senkit sem fog zavarni, ha ez neked jólesik, addig én elintézem a papírmunkát a doktorbácsival (GYÁP-ot intéztem), erre ő a nagyobb hatás kedvéért felállt és újból elvetette magát, aztán kinyitotta az ajtót, és ott is kivetette magát, és üvöltött teli torokból...hiába csitítgatta Sándor doktor nagy lelkesen. Aztán végeztünk, de ő folytatta a műsort a váróban is, néhány további vetődéssel...a többi anyuka szemében láttam a megcsillanni a megértés szikráit. És tovább a patika felé, ekkor a már a szép, tiszta ruhája, amit alig egy fél órája biggyesztettem rá, már szürkéből feketébe hajló színben pompázott, és stílusosan az arcán is a különböző testnedvek és a kosz sajátos egyvelege folyt keresztül-kasul. Ott már teljesen elhagyott a remény, hogy valahogy hazajutunk, így hát lecövekeltem, és vártam. Ákos teli torokból folytatta az üvöltést, de egyszercsak váratlan fordulat, mondhatnám teljes hátraarc következett be: egyik másodpercben még a világvégevan-bőgés, mit bőgés, üvöltés, a következő másodpercben a lábamnál kedélyes gyerekhang szólal meg: figggyeljjjj, bogárr! Mintha szép, kellemes séta közben a természet újabb csodáját sikerült volna megpillantani. Illetve azt sikerült, de a stílusváltás, az döbbenetes volt. És szépen elkezdte számolni a hangyákat, közben jókat kacarászva: eeegy, kettóó, háom....közben az ujjait is hajlítgatta hozzá.

Így hát végül hazajutottunk (na nem mondom, hogy út közben nem volt több vita, de azok szépen elsimultak). A vacsora, fürdés, lefekvés már rendben zajlott.

(Tulajdonképp büszke vagyok magamra, mert a történet alatt én egy kicsit sem kaptam fel a vizet. Bár valószínüleg ez segített Ákosnak is, csak a hisztit nem olyan könnyű abbahagyni, főleg 20 perc kemény üvöltés után.)

Zacco holnap ismét északra repül. Így kettesben leszünk Ákossal. És pénteken határidő. Ebből majdnem következik, hogy Ákos benyal valamilyen betegséget. Ez eddig így esett több ízben is, pedig nyár volt, most meg ősz van, elég masszívan, bár még úgy csinál, mintha nyár lenne, de engem nem ver át.

Azért biztos, ami biztos, vettem Ákosnak echinaceát meg coryzaliát, hátha a homeopátiás placebó most is megteszi a hatását (a fogzásra a camomilla nagyon bejött). Továbbá megy a c-vitamin, és a sok-sok gyümölcs (főleg a körte, meg a szőlő, bár ez utóbbi ritkábban, mivel hashajtott a legutóbb).

Mindenesetre holnaptól kettesben leszünk Ákossal, és ha - csodák csodájára - nem jön semmi gányos betegség, akkor nagyon jól fogunk szórakozni. Most velem jön délután a játszótérre. Mint a régi szép időkben. Néha nagyon hiányoznak az otthon töltött napok. Olyan szép, kialakult napirendünk volt, ami persze mindig borult, de azért minden belefért, ami neki vagy nekem fontos volt. Persze dolgozni is jó, és Ákos is jól érzi magát a bölcsödében. Így hát ez itten nem panasz, csupán merengés.