2007.06.24. 23:22 | Lucilla | komment

Tegnap sajnos megtapasztalhattuk, milyen is az egész napos eső, így némi kávézózáson, valamint zuhogóesős sétán kívül nem sok mulatságunk volt. Illetve Ákosom szemérmetlen mennyiségű cukorkát válogathatott a hemköpben, mivel ahogy régi svéd szokás szerint a gyerekek szombaton annyi édességet ehetnek, amennyi beléjük fér, megígértük Ákosnak, hogy amennyiben jól viselkedik, ő is válogathat magának cukrot. És hát jó volt, amilyen lenni szokott. Persze az a rész kimaradt, hogy annyit ehet, amennyi beléfér, mivel egyszerűen nem tudtam hagyni, hogy betegre egye magát e-betűkkel, így erős korlátok között falhatta gumicukrokat. Mivel egyébként gyakorlatilag sosem kap ilyesmit, eszméletlen boldogsággal ette kiskomám a zsákmányt.

Ma viszont sokkal szerencsésebbek voltunk, igazi svéd nyár volt, kicsi fehér vattacukrokkal tarkított kék éggel, huszonegy-két fokkal, enyhe szellővel, így úgy gondoltuk, hogy ma természetjárunk. El is látogattunk a Tyresta nemzeti parkba, ami Stockholmhoz igen közel esik, mindössze egy óra tömegközlekedéssel. Ákost már az odavezető út lenyűgözte: - Anyaaa, nézd milyen szép táj! Néééézd, ott a kékbusz! Nos igen, kinek a fák, virágok, kinek a négykerekűek.

A park gyönyörű, a svéd nyári táj minden szépségét megmutatta ma nekünk.


A parkban több turista út is volt, mi egy 6 kilómétereset választottunk, mivel ez érintette a park közepén megtalálható egyik tavat. Valójában ez is elég merész volt, de kiskomám zokszó nélkül végigcsináta a túrát, sőt, tulajdonképpen végigszaladta, hiszen ahogy mindig, amikor nincs más multaság, ő villamost (metrot, pendeltagot, stb...) játszott, így futott, ahogy csak bírt, szerintem többet is mint 6 km-t, hiszen néha visszafele is futott, mivel mi nem követtük őt elég gyorsan.

A parkban mindenféle állat is volt, lovak, pónilovak, kecskék és egészen apró borjak is.


A turista út nagyobb része benn volt az erdőben, ami mesebeli tájhoz hasonlít. Ákos persze zokon vette, hogy az út jó részén nem lehetett villamosként futni, mivel a fák ágai igen göröngyössé tették a pályát...


A tóhoz érve megpihentünk. A parkban meglehetősen kevesen voltak, igen nagy területen, így sokszor volt olyan érzésünk, hogy egyedül vagyunk, csak a fák suhogását lehetett hallani.


Ákosom az utóbbi időben rákapott a rajzolásra. Annyira, hogy a mai útra kizárólag a rajzfüzetét és néhány kiválasztott színes ceruzát kívánt magával hozni, és ezt igen gyakran elő is vette kiskomám, hogy csiszolgassa a villamosokkal és közlekedési lámpákkal telerajzolt mesterművét. A legújabb, hogy űrhajót rajzol, leváló részekkel (ahogy azt a tekniska museetben látta...)

 


A séta mindenkit elfárasztott, mivel kiskomám ma reggel fél 7-kor vetett véget az éjszakának, mondván, hogy ő bizony társasjátékozni szeretne... Így amilyen örömmel indultunk odafele, olyan örömmel értünk haza is.

 

2007.06.23. 23:29 | Lucilla | komment

A midsommardag az északi népek egyik legnagyobb ünnepe. Nem is csoda, hiszen a hosszú (tényleg nagyon hosszú, még áprilisban, néha májusban is teljes gőzzel üzemelő) és sötét tél után ezek az emberek valóban nagyon tudják élvezni a pluszos tartományban lévő hőmérsékletet és a napsütést. Ezért ha nem zuhog az eső nagyon, a svédek folyton a szabadban vannak (szitáló eső nem akadály), még 15 fokban is minden kiülős hely tele van, száraz időben a parkok (a város közepén is) minden talpalattnyi zöldje piknikelő emberekkel telített. A midsommardag a nyár, a fény ünnepe, ennek megfelelően szabadnap már az azt megelőző péntek is (a midsommardag minden évben a harmadik szombatra esik), amikor is májusfát állítanak mindenfelé. A májusfa eléggé megtévesztő így június közepe után, de hát ez a neve ugye.

Négy évvel ezelőtt - mit is tagadjuk - átlustálkodtuk ezt a napot, egyrészt mivel nem volt valami jó idő, másrészt, mert úgy gondoltuk, hogy ráérünk későn indulni, hát mindenről lemaradtunk a végén. Így most elhatároztuk, hogy kőkemény folklórprogrammal pótoljuk a mulasztálst, ezért a midsommarmaraftont (azaz a midsommardag előtti pénteket) a Skansenban töltöttük. A honlap elég érdekes programot ígért, például természetesen májusfa állítást, na meg népzenét, néptáncot, miegymást.

Az időjárás nem volt a legjobb, de ami a legfontosabb, noha egész nap lógott a lába, az eső nem esett. Nem indultunk túl korán, de ezzel nem voltunk egyedül, a kompnál igen komoly sorok kígyóztak, csak a második körben tudtunk elindulni. Szerencsére a skansen bejáratánál már nem volt ekkora sor, mindössze 5 perc sorbanállás után bejutottunk.


Ákos természetesen szokás szerint vonatként (pendeltagként, metroként, villamosként, régivillamosként) masírozott fel s alá, a tömeg nem kis derültségére, ugyanis, ahogy az már lenni szokott, komoly hangeffektekkel kísérte a mutatványt.


A műsor előtt megnéztük a korabeli házakat és egyéb létesítményeket, amelyekkel a régi svéd életet mutatta be a szabadtéri múzeum. Sajnos a benti részeken nem lehetett fotózni, pedig igen érdekes dolgokat láttunk. A vizimalom nagy kedvenc volt, már tavaly a Krka parkban lenyűgözte a malom kiskomámat, így most már régi ismerősként üdvözölte.


A malom felett igazi gát is volt a patakon, amit szintén alaposan szemrevételeztek a fiúk.


A midsommar egyik hagyománya, hogy a lányok nyírfából és virágokból fontak koszorút maguknak. A Skanzen népes látogatótábora is elkészített egy csomó ilyen koszorút, és mindenki ebben parádézott. Alább egy tipikus svéd kislány tekeri a kutat koszorúban (igen, tényleg így öltöztetik a lányokat, ez van.)


Aztán elkezdődött a májusfa állító ünnepség, amire összegyűlt a Skanzen teljes látogatóserege. Komoly műsor is volt, hol svéd, hol angol nyelven, így néhány mondatot nekünk is sikerült megértenünk. A májusfa felállítása a közönség hejhózásos biztatása nélkül nyilván nem is sikerülhetett volna.


A nagy városi élelemhiány idején szokássá vált, hogy a városlakók zsebkendőnyi földdarabokon termeltek némi zöldséget, gyümölcsöt. Az icipici földdarabokon icipici házakat építettek fel, amelyekben a komfort teljes volt.

Természetesen ezek a kicsi faházikók sem nézhettek ki akárhogyan, szép tapétával bevont falak, valamint a korabeli élet tartozékai varázsolták otthonossá ezeket.


Ahogy a helyiek, mi is piknikeltünk, otthonról hozott ráksalátás szendvicsekkel. Ákos persze lekvárosat kért és kapott.


A korabeli élet részeként az egyes mesterségek is bemutatásra kerültek. Az ünnepre tekintettel a szokásosnál is nagyobb gonddal illusztrálták a múltat, szinte minden házban, minden műhelyben korhű jelmezekbe öltözött helybéliek magyarázták a látnivalókat.


Az egyik házban például egy igen gusztusosan terített asztal volt. Elég sokat tanakodtunk, hogy vajon eredeti vagy mű élelmiszerek voltak-e, hiszen friss epernek, friss süteménynek látszó valamik voltak az asztalon. A hölgy, aki az adott házban illusztrálta a polgárasszonyt, elmondta, hogy minden igazi, sőt minden friss, hajnalban készült. Kiskomámat meg is kínálta az egyik finomságból.


Az üvegfújás nehéz mesterségét bemutató ház igen népszerű volt, az egyes üvegtermékek előállításának részleteit hangos úúú-k, meg áááá-k kísérték a látogatók részéről.


A sok múzeumi látnivaló után betértünk a Skanzen minividámparkjába, ahol kikomám kipróbálhatta, milyen is pilótának lenni...


Na meg versenyautó-sofőrnek.


Egy 41 méter magas harangláb.


Ez pedig egy régi iskola, mely egyben a tanító és családja háza is volt. Milyen jó is lehetett, hogy nem kellett túl korán kelnie, hogy beérjen a munkahelyére. És ugyi, a hideg svéd télben ki sem kellett mennie a házból, hogy húzhassa az igát.


A Skanzenben a skandináv élővilágot bemutató állatkert is van, mindenféle izgalmas állatokkal. Arról azért nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy ezek a nyulak szabadon élnek arrafele, minden esetre nagyon édesek voltak... 


Svédországban intézményesített cumileszoktató módszer könnyíti meg a szülők dolgát. A cumikat egy kiscicákkal telerakott körülkerített helyre dobják a gyerekek, hiszen nyilván a cicáknak nagyobb szükségük van erre a segédeszközre. A cicák a gyerekek nagy megelégedésére jókat játszanak a behajított cumikkal, cumisüvegekkel.


Időnként a bedobott cumikat a személyzet összegyűjti és a közeli fákra akasztja. A kép jól mutatja, hogy milyen sok gyerek szokott le a cumiról a cicák kedvéért.


Az állatkertes rész legnépszerűbb helye a kecskesímogató volt, ahol vagy 25 kisebb-nagyobb kecske állt az apró kezek rendelkezésére. Külön nagyon vicces volt, hogy a gyerekek mekegő hangjára az összes állat közös mekegésbe kezdett...


És amelyik gyerek a sok futkosásban, vonatozásban nem fáradt el (Ákos ugyan nem), az a játszótéren tombolhatta ki magát. Igen, Ákos valóban a mászóka tetején van.

És, a nagyszülők megnyugtatása érdekében elmondom: lejönni is gond nélkül sikerült.


Itt sajnos befejeződnek a képek, a sűrű felhőzet miatt hiába van itt majdnem 11-ig világos, fényképezni már nemigen lehetett, pedig még láttunk medvéket, farkasokat, baglyokat, sőt táncoltunk is kiskomámmal a nagy esti táncmulatságban. 9 után indultunk haza. Mondanom sem kell, Ákost nem kellett ma sem altatni, ahogy eddig egyetlen este sem.

2007.06.21. 23:46 | Lucilla | komment

Mivel a szerda délutánonként nyílt nap van a tekniska museetben és mivel Ákos meglehetősen bolondul a technikai vívmányokért, különösen a kerekesekért, egyértelmű volt, hogy a szerda délután a technikáé. Már az út is elég izgalmas volt, hiszen buszra kellett szállni, ez pedig eleddig nem nagyon esett meg velünk itten Stockholmban. Így kiskomám eléggé izgatott volt már jóelőre, enni sem nagyon akart, ami tőle meglehetősen szokatlan.

A múzeum természetesen interaktív erősen. A legnagyobb teremben mindenféle gépek voltak kiállítva, illetve a nagyobb gépekhez voltak kisebb makettek, amelyeket meg lehetett mozgatni, ezzel is segítve a működés megértését. Mivel én vajmi keveset értek a gépek belső működéséhez (őszintén megelégszem azzal, hogy működnek), apára hárult a nemes feladat, hogy egyszem gyermekünket a gépek titkaiba beavassa...Apa magyarázott is, Ákos pedig bőszen nyomogatta a gombokat, tekergette a tekerőket.




A legnagyobb kedvenc természetesen a vonat volt, amibe vagy húszszor beleült kiskomám...



Azért a tűzoltó autó is megkapta a megérdemelt figyelmet.



Természetesen rengengeteg közlekedési jármű is ki volt állítva, kiskomám legnagyobb örömére.



Az űrhajózás történetét bemutató kiállítás is kedvünkre való volt. Itt a főszerepet bizonyos Christer Fuglesang kalandjai játszották (ő a svéd Farkas Berci), aki nemrég járt odafenn. A kiállítás kitért az űrutazás gyakorlati kérdéseire is, például, hogy végzik a dolgukat (azokat, igen) űrhajósaink.

Apa a súlytalanságot magyarázza Ákosnak:



És ilyen lesz Ákos űrhajós korában.



A múzeum a klasszikus kiállítások mellett egy ún. teknorama-t is üzemeltet, ami elsősorban a gyerekekkel ismerteti meg a fizikai törvényszerűségeket, különböző játékokon és mutatványokon keresztül. Minden mutatvány úgy van előkészítve, hogy bírja a gyerekek egész napos gyösztetését.

Az optikai részlegen Ákos és apa a függőleges tükörcsíkokon nézi egymást, néhány perc elteltével már fel sem tűnik, hogy a kép egy része nem látszik, az agy kiegészíti a képet.



A lencse megfordítja a képet.



A teknoramaban komplett híradó stúdió is volt, ahol a díszlet változtatható, két kamera is van, és keverőpult is. Az operatőr Zaccomer Ákos, apa olvassa a híreket (...Gyurcsány Ferenc újabb adónem bevezetését javasolta....)



Ez a münchauseni módon önmagát felemelő szerkezett a newtoni igazságokra világít rá...



Mindemellet még számtalan más mulatság volt, például lábbalhajtós porszívó, tükörterem, mágneses izék, csőtelefon, szagos szerkezet, meg miegymás.

2007.06.20. 00:21 | Lucilla | komment

A mai napon igazi svéd nyári időjárás lepett meg minket, noha az időjárásjelentés esőt ígért. Erős napsütés, nulla felhő, huszonvalamennyi fok, enyhe szél. Este persze volt némi eső, így 7 körül ez a látvány tárult elénk a szobából. Ákos persze azonnal fújta, hogy eső esik és süt a nap, ezért szivárvány lesz.


Mivel apa dolgozik ugye ezerrel, ezért mi kettesben töltük ezeket a napokat Ákosommal. Felevenítjük hát a négy évvel ezelőtti kalandjainkat és játszótérre járunk. Van, hogy a közeli játszón hintázunk ilyen hintán... 


..meg olyanon...


...máskor a régi nagy kedvenc radmansgatani játszóra ruccanunk ki. Ez a játszó négy év alatt tulajdonképp semmit sem változott, igaz, került néhány új játék is, de a lényeg ugyanaz maradt.


Ez a centrifuga-formájú valami például újdonság, Ákos persze azonnal ki akarta próbálni, milyen fejjel lefele lógni egy ilyen izében. A játék jellemzője az volt, hogy folyamatos sikongatás jött belőle, akár kicsi, akár nagyobbacska gyerek pörgött benne...Mert ezt bizony a tizenévesek is kipróbálták. 


A játszóterek sajátossága, hogy nyitott óvodaként is üzemelnek. A néhány éves gyerekek szüleikkel csoportos foglalkozásokon vesznek részt, de leginkább szabadon játszanak. Reggel a szervezők kiszórnak egy csomó játékot: homokozójátékokat, a helyi nemzeti sport, az innebandy szükséges kellékeit és különböző ügyesítő járgányokat. Ákosnak ez az alábbi négykerekű volt a kedvence, amit bár igen nehéz volt hajtani, azért ő derekasan küzdött vagy két órán keresztül vele. Mivel a játszón vannak lejtők is, persze a legizgalmasabb a legurulás volt, sikerült is kiskomámnak egy akkorát borulnia, hogy kénytelen voltam fejvesztve rohanva ellenőrizni, hogy él-e még... Nem lett baja, sőt, a sebei száma sem nőtt, igaz, abból van éppen elég. 


Ez pedig egy régi kedvenc, a körbebicikli.


süti beállítások módosítása