lucilla viszontagságai

Nos, megvolt a születésnapi zsúr. Gabriel szülei igen okos megoldást választottak: kibéreltek egy termet itt a lakóparkban (van néhány kifejezetten összejövetelek tartására alkalmas terem), ahol anélkül lehetett kb. 20 gyerekkel mindenféle programokat csinálni, hogy a családi porcelán veszélybe került volna. Kicsit aggódtam, hogy Ákos esetleg nem érzi túl jól magát, elsősorban a nyelvi hiányosságok miatt, de aggodalmam azonnal eloszlott, amikor megérkeztünk. Azt beszéltük meg apával, hogy ha úgy ítéljük meg a helyzetet, akkor egyikünk Ákossal marad, de Ákos mihelyst meglátta osztálytársait, azonnal lelkesen belevetette magát az akkor már erősen zajló rohangálásba. Így abban maradtunk, hogy ha gáz van, akkor Gabriel valamelyik szülője felszalad hozzánk (kb. fél perc), mi pedig hazamegyünk.

Mikor visszamentem a buli végén, Ákos és a pajtásai egy-egy meglehetősen tekintélyes gumicukros zacskóval a kezükben ültek az asztal körül, és a zacskóban lévő mindenfélével mulatoztak, mert a zacsiban édességen kívül voltak még megnevezhetetlen partikütyük is. Ákost meglehetősen nehezen tudtam kicsalni a teremből, pedig addigra már elég kevesen voltak. Hazafele csak úgy dőlt a szó kiskomámból, megtudtam, hogy hamburger, majd torta volt a menű, és hogy volt fanta és kóla is (banyek...), amit ő kiborított (szerencsére, bár nincsenek illúzióim, a kiborított minimum a harmadik adag lehetet...), és hogy a gumicukros zacsikat úgy horgászták ki valami horgászbottal. Szóval, jól sikerült a buli, azt hiszem.

Áron pedig mindezalatt igen nagy megdöbbenésünkre megörvendeztetett bennünket egy hibátlan pápával, mind szóban, mind kézmozdulatilag. Aztán a mutatványt többször megismételte. Pedig még nincs tíz hónapos.

Az imént a következő beszélgetésnek voltam fültanúja apa és Ákos között. A mostani köhögős időben Ákosnak gyakran kellett teát innia, hogy azzal is segítsük a gyógyulást. Ákos nem rajong különösebben a teáért, inkább kényszer, mint élvezet a fogyasztása. Ma délután apa az uzsonnához teát készített, mi amúgy folyton teát iszunk. Megkérdezte Ákost, hogy ő kér-e, persze azonnal nem volt a válasz. Apa ezt nem kommentálva folytatta a teakészítést. Ákos úgy érezte, hogy nem jutott el apáig a tiltakozása kellőképpen, ezért több ízben, egyre hangosabban mondta, hogy ő nem kér teát. Apa pedig elmerülve a gondolataiban, nem válaszolt. A végén Ákos begurult és nekiszegezte apának a kérdést:

- Mi van? Svédül mondtam, hogy nem kérek teát????

(Dőltünk a röhögéstől.)

Almát eszem ...

Az evésfronton továbbra is változatlan a helyet. Pedig importáltunk Svédországba néhány itt nem ismert bébikedvencet, úgyis mint kölesgolyó meg babakeksz. Hát kiskomám nagyívben tesz ezekre is.... Még véletlenül sem teszi a szájába, legfeljebb nézegeti.

Nos, eléggé elfoglaltak vagyunk mostanság, szombaton megérkeztek anyuék, úgyhogy most elősorban az ő vendéglátásukra koncentrálunk. Ákos és Áron nagy boldogságára most végre tömegek állnak rendelkezésükre, ezt mind a ketten folyamatosan ki is használják, természetesen. Mivel anyuék még sosem jártak Malmőben, vasárnapra egy kis kiruccanást szerveztünk. Na persze, igen nagyképűség lenne azt állítani, hogy mi már jártunk ott, mivel a repülést és egy városszéli bevásárlást leszámítva eddig a város közelében sem jártunk, így nekünk is új volt minden.

Mivel az autóba nem fértünk bele mindannyian, Ákossal kettesben mi vonattal ruccantunk be Malmőbe. A jegyvásárlás kissé kalandosra sikeredett, mivel Zacco interneten akarta megvenni, de a rendszer éppen széjjelhullott, hétvégén pedig nincs kassza, de végül egy automatából megoldottuk a dolgot. A vasútállomásra pedig jó svéd módjára biciklivel mentünk Ákosommal, hát nem mondom, hogy nem örültem volna inkább egy taxis fuvarnak ... A vonatút egyébként kb. 15 perc volt, Zacco beszámolója alapján az autóút sem volt hosszabb.

Még pénteken meglehetősen meglepett bennünket az egyik régi ismerősünk, Stephanie hívása, aki éppen Malmőben töltötte a hétvégét, a telefonkönyvből előkereste a telefonszámunkat (mondjuk ez jellemző a helyi tempóra, kb. 3 hónapja van számunk és benne vagyunk ...). Mivel ő is vasárnap délelőtt gondolta a találkozót megejteni, így ő is a pályaudvarra jött. Mivel Malmőben elég sok minden zárva volt, meglehetősen nehezen sikerül nyitva tartó kávézót találni, pedig Áron is türelmetlenül várta, hogy falatozhasson egy kicsit.

Ezt követően pedig nekiláttunk Malmő felderítésének. Szerencsére viszonylag jó időnk volt, bár ez annyit jelentett, hogy nem esett az eső, és pluszban volt a hőmérséklet, a nap is gyakran kisütött, de azért meleg a legkevésbé sem volt, sőt, a szél pedig többnyire fújt, úgyhogy arról például viszonylag hamar letettünk, hogy gyalog menjünk el a Torso-ig. Zaccoék persze kocsival a kirándulás végén elmentek megnézni az épületet és az Öresund hidat is. Időnk jó részét a belvárosban töltöttük, a sétát jópárszor megszakítva melegedős programokkal.  Azért tervezem, hogy visszamegyünk még párszor, melegebb időszakban.

Áron számára a kirándulás jórészt babakocsis utazást jelentett, amit ő nagyon jól viselt. (Persze én is boldog lettem volna, ha hosszú szőrős bundazsákban tologattak volna ...) Aztán a végefele persze már apa ölében volt csak jó, de onnan kitűnő kilátás nyílt mindenfele.