lucilla viszontagságai

Húsvétra készülünk...

Ákos minap megkérdezte, hogy mi az a méltóság. Az apja, akinek a kérdést nekiszegezte kiskomám, rögvest zavarba jött. Azóta megnéztük az értelmező kéziszótárt is, de nem jutottunk közelebb ahhoz, hogy hogyan is lehetne egy alig hatévesnek elmagyarázni a méltóság lényegét. Természetesen értjük a szót, használjuk, ismerjük, de megértetni a lényegét, meghaladta a tudományunkat. Persze magyaráztuk, ahogy bírtuk...

Mozgalmas hétvégénk volt, nem panaszkodhatunk unalomra, a legkevésbé sem. Szombaton például - egyebek között - megejtettünk egy babamozit. Most, hogy már szinte minden nagy név a szakmában látta bébinket UH-n, éppen ideje volt, hogy a nagynevű Győrfi is vessen rá néhány pillantást. A praxis megközelítése sokkal kalandosabbra sikerült, mint amire fel voltunk készülve. Éppen átjárást kerestünk a Bartókon, amikor nyakunkba zúdult az eső, így - a gyér forgalomra is tekintettel - úgy döntöttünk, hogy futás toronyiránt. Az utca közepén már a hurrikán is elkapott bennünket, bemenekültünk egy kapualjba, ami két házra volt úicélunktól. Ezalatt a kb. 80 méter alatt, amit két részletben tettünk meg, bőrig áztunk mind a hárman, és búcsút vettünk az egyik esernyőtől is, ami atomjaira hullott szét. A következő kapualjig emberfeletti küzdelemmel jutottunk el a jégesővel bővült orkánban, szerencsére ott egy kozmetika dolgozói látván szerencsétlenségünket, gyorsan berángattak bennünket és törölközőt adtak, hogy kicsit rendbe hozzunk magunkat. Aztán csendesedni látszott a vihar, az időpontunk meg közeledett, így nekiveselkedtünk az utolsó szakasznak, de ez nem volt bölcs dolog, mert a vihar csak lélegzetet vett és ott folytatta, ahol abbahagyta...Végülis megérkeztünk, ám olyan vizesek voltunk, hogy eléggé kínosan éreztem magam a rendelőben, ugyanis mindhármunkból folyamatosan folyt a víz kedélyes tócsákba... A rendelő személyzete persze nem jött zavarba, gyorsan rá is tértünk a lényegre.

Áronbaba 1849 grammosnak bizonyult, néhány nappal a terhesség tényleges kora előtt jár (ez nagyon megnyugtató, hiszen korábban mindig kisebb volt) és Györfi szerint mindene a helyén van és működik, ahogy kell.

Itt egy kép kicsi zsemleképű babánkról, aki a vizsgálat teljes ideje alatt kedvesen szundikált, a köldökzsinórral a vállán.

Ma pedig korcsolyával kezdtünk, ahogy az már mostanában vasárnaponként dukál. Ákos bemutatta, hogy a koszorút már minden irányban tudja. Kiskomám eszeveszett gyorsasággal mozog a jégen, persze esik is jócskán, de minden figurát meg tud csinálni, amit gyakorolnak.

Délután pedig mozival ütöttük el az időt, már régóta tervezgettük, hogy kipróbáljuk a 3d-s mozit, úgyhogy ma megnéztünk a Nagy mélység titkai c. örökbecsűt. Ákosnak nagyon tetszett a dolog, bár a legnagyobb hatással a film előtt levetített kólareklám volt rá, este a kádban üdítőautómatásat játszott...A film után pedig muszáj volt egy családi kiszerelésű haagen dazs-t beszerezni, amit Ákos és apa igen gyors ütemben fogyasztott el.

Tegnap Ákosomnak névnapja volt, illetve egyes számítások szerint ma van a nagy nap, a szökőév miatt, hát tulajdonképpen mindegy, tegnap is volt ünneplés, de a dandárja ma, mivel tegnap korcsolyaóra volt.

Mivel volt ma némi időnk az ünneplés előtt, beugortunk a Grundra, a kerület új játszóterére, amit Molnár Ferenc regénye ihlette. Végre sikerült egy igazán korszerű játszóteret összehozni, ahol van wc, és őrzés is, így van némi remény arra, hogy nyár végén is érdemes lesz arra járni... (Megjegyzem, hogy a női és férfi tájékozódási képesség közötti különbség generációkon is átível, Ákos egyszer járt a Grundnál, akkor sem tudtak bemenni, mert már zárva volt, ehhez képest én régen elvesztettem a fonalat, hogy hol járunk, ő pedig csont nélkül megtalálta az építkezések miatt igen nehezen megközelíthető és megtalálható helyet...)

Van drótkötélcsúszda is, Ákos nagy kedvence, csak elég magas, így csak felnőtt segítséggel kezelhető.

A grundi farakások ma labirintus-szerű mászókaként funkcionálnak...

Ahogy a játszótér koncepciója egyaránt gyökerezik a múltban és a jövőben, úgy húzódik meg mögötte Józsefváros múltja és jövője.

Sajnos az ünneplésre tervezett hely zárva volt, így egy másik cukrászdát szemeltünk ki, de Ákosomnak ez nem volt ellenére a legkevésbé sem. Boldog névnapot kiskomám!

Na ezt feltétlenül be kell ide jegyeznem, mert olyan történt, ami eddig soha: Ákosra panaszkodtak az óvodában. Mert kiskomám olyan nagy mulatságot rendezett kishaverjával az uszodában, hogy az úszásoktató kénytelen volt minden gyerektől megvonni a foglalkozás utáni közös játék lehetőségét. Úgyhogy kiskomámnak kijárt estére egy fejmosás, na meg elbeszélgetés a dolgokról.

Mivel ilyen egészen gyönyörű februári tavasz lett, a hetek óta halogatott visegrádi bobozást sikerült vasárnap abszolválni. Ráadásul úgy, hogy több órán át voltunk a szabadban és én egyszer sem jajgattam fázósan.

Persze a terveinkhez szokás szerint nemigen tudtuk tartani magunkat... Egyrészt Ákosnak ugye reggel korcsolyaórája volt, így 11 után tudtuk utunkat Visegrád irányába venni, és hát ezzel nem voltunk egyedül, a 11-es kivezető szakaszán vasárnaphoz méltatlan dugóban sikerül araszolni. Mondanom sem kell, hogy természetesen az ilyen dugó a hülyeautósokat kihozza a sodrából, így baleset is volt, ami még jobban lelassította a hömpölygő autósort. Nem is volt más választásunk, mint rögvest az ebéddel megnyitni a programsorozatot. Aztán némi sorban állás után jött a bobozás, a megszokott koreográfiával, annyi volt az újítás, hogy ezúttal Zsuzsi helyettesített engem.

Felfele...

...és lefele.

Én közben a pálya szélén süttettem a hasamat. Hazafele ismét útba esett a Szamos Múzeum Cukrászda, ahol én hősies önuralommal néztem végig, ahogy Zsuzsi, Zacco és Ákosom igen komoly mennyiségű süteményt pusztítottak el. Mondjuk helyettem is helyt álltak, meg kell vallani...

Hazafele ismét tömeg és ismét baleset, így már jóval sötétedés után értünk haza. Hát, 4 hónap szobafogság után igencsak elfáradtam, de ezzel nem voltam egyedül, este senkit sem kellett altatni.

Nos, igen. Az ilyen szép, napfényes tavaszszerű napok még egy rettegő és fájó szívet is megtöltenek reménykedéssel...Így hát úgy döntöttem, előállok a farbával, a nagyvilág elé tárom az utóbbi hónapok eddig csak szűk körben ismert történéseit.

Egy fiúcska növekszik odabenn, közel 7 hónapja. Persze az elmúlt 7 hónap nem volt könnyű, és noha a kicsi lábacskák egyre komolyabban ostromolják a belső szerveimet, még most sem az. Nem ilyen terhességről álmodik az ember leányként, valljuk be.

Az egyik szemem nevet, amikor a fiaimra gondolok, a másik szemem viszont sír, ahányszor eszembe jut a lányom. Mert ennek a babának volt egy ikertestvére is. Mérhetetlenül boldogok voltunk, amikor megtudtuk, titkon mindig is három gyereket akartam, csak az utóbbi évek viszontagságai miatt vettem vissza a tervekből. Persze az ikerterhesség veszélyekkel is jár, ezzel tisztában voltunk, de arra, ami ránk várt, felkészülni, azt hiszem, nem lehet. 

A kicsi lányka 21 hétig volt velünk és nincs nap, amikor ne hasítana belém óránként a fájdalom és a hiányérzet, hogy az ő apró, finom lábacskái már nem simogatják a kezemet. Rettenetesen hiányzik.

Szerencsére egyelőre úgy néz ki, hogy a fiúcska mindennek ellenére jól fejlődik, minden elismert ultrahangos szaki látta őt, és hát elmondhatatlanul hálás vagyok neki, hogy folyamatos kalimpálással biztosít engem jelenlétéről. Nyugodt persze nem vagyok, de így, a 31. héten már néha egészen komoly optimizmus ragad el, talán mégiscsak lesz Ákosomnak kistestvére. Mert hát ő már nagyon várja. Még nevet is választott neki: Átos. Hiába próbáltunk utalni arra, hogy ilyen név nincs, elég kitartóan ragaszkodott hozzá. Egyik nap az oviban Évikének dicsekedett, hogy neki is lesz kistestvére (Évikének novemberben született kisöccse). És mi lesz a neve? - kérdezte Évi. Átos! - vágta rá kiskomám. És ha lány lesz? - jött a következő kérdés. Akkor is Átos.- felelte Ákosom. De hiszen az fiúnév! - méltatlankodott Évi. Azóta persze Ákosom is elfogadta a mi választásunkat.

A farsang az idén kissé komplikáltra sikeredett. Ákos néhány naponta teljesen új jelmezigénnyel állt elő, ezek között néhány olyannal, ami meghaladja a kreativitási szintemet. Már egy ideje próbáltam elérni nála, hogy legyen méhecske, volt, hogy sikerült meggyőzni, de a siker csak néhány napig tartott. Persze ahogy eddig is, előre nem készítettem el a jelmezt, úgyhogy mindig az aktuális őrület kivitelezésén gondolkodtunk apával, amikor is kiskomám megkönyörült rajtunk, és közölte, hogy akkor ő zümi lesz. Na persze egy nappal a farsangi mulatság előtt pontosította a dolgot: közölte, hogy Illatos Buzz szeretne lenni (ti: ő az egyik szereplője a Mézengúz c. filmnek). Le is diktálta, hogy legyen mellénye, rajta két sárga és egy kék pöttyel, zipzárral, na meg zöld szemüvege és színváltós legyen a szárnya. Már éppen kész voltam a méhecske jelmezzel, úgyhogy meglehetős kétségbeeséssel kezdtem el kutatni a maradék anyagok között. Némi kompromisszumként a barna helyett bordó mellényke lett. Másnap reggel elégedetten közölte, hogy megfelel. Zöld szemüveget nem találtunk (bakker, ismét napszemüveg-deficitben vagyunk, van valahol egy napszemüveg-fekete lyuk a lakásban). Így hát a szemüveg smink formában került az arcára. Lemosni nem sikerült elsőre, így ha ma a védőnő bement volna az oviba, lehet, hogy kaptunk volna egy gyámhatósági eljárást a nyakamba...

Reggel kiskomám nagyon panaszkodott, hogy fáj a hasa. Szerencsére sem hasmenés, sem hányás nem volt, így rávettük kiskomámat, hogy menjünk el az oviba, legfeljebb hazajövünk, ha nem érzi jól magát. A nagy farsangi kavalkád persze megtette a hatást, kiskomámnak eszében sem volt hazajönni. (Nekem persze egész nap gyomorgörcsöm volt, vártam, hogy mikor szólnak az oviból, hogy baj van, de valószínűleg vaklárma volt a dolog, estére már semmi baja nem volt, pedig teleette magát a bulin mindenféle szörnyűséggel).

Íme, Illatos Buzz személyesen:

Lego combino, a büszke tervező-építőmesterrel.

Tegnap az ortopédián jártunk. Kiskomám még novemberben hetekig fájlalta a lábát, az óvónők szerint néhány mozgalmas játékból is kimaradt erre hivatkozva, így hát - ismervén Ákos örökmozgóságát - gondoltam, ennek fele sem tréfa, beutaltattuk magunkat. A gyerekorvos szerint némi lúdtalpgyanú állhat a dolog hátterében. Novemberben kértem időpontot, amit viharos sebességgel kiadtak, január közepére...

Az ortopéd orvos szerint viszont Ákosnak nincs lúdtalpa, a legkevésbé sem, sőt megvizsgálta a gerincét, a járását, és megállapította, hogy kiskomám bizony egy jó felépítésű, jó izomzatú, hibátlan csontozatú gyerek. Ahogy ezt mi is tudtuk, ugyi. A lábfájás november óta amúgy elmúlt, így abban maradtunk, hogy ha fájna ismét, akkor bentre is magasszárú, betétnélküli (a betétről egyértelműen azt mondta, hogy igen korszerűtlen képződmény), fűzős cipőt kapjon Ákosom. Persze, hogy nyáron mit fogok csinálni ez esetben, azt nem tudom, viszont most maradunk az eddig bevált cipőmárkáknál, ami külön öröm, mivel szeretem, ha a cipő ki is néz valahogy, akkor is, ha az elsődleges szempont természetesen az, hogy egészséges és jó cipő legyen.