Ma este...
Nem tévét néz, újságot olvas Ákos, nem tévét!
Ákos felhúzza a nadrágot! Nem fejére húzza a nadrágot, a lábára húzza Ákos a nadrágot. Nem mókuskoma vagyok, Zaccomer Ákos vagyok, nem mókus vagyok, nem mókus Ákos vagyok, Zaccomer Ákos vagyok.
Ismét hétvége, és ismét nem az az elterülős, semmittevős...
Itt volt Vali és Lali, aztán ma ebédre kaptunk vendégeket is. Viszont legalább kipróbáltam a sóágyon sült csirkét, ami pazar lett, pedig komolyan hitetlen voltam az eljárással kapcsolatban, de aggodalmam elszállt, amint megéreztem a sötőből kiáramló illatokat. Mivel ma a csirke előkészítésileg megközelítőleg 3 percet vett igénybe, még intéztem az ebédhez egy kis kókuszkockát, azt a jó kis mézes recepteset, nagy sikert aratott. Amúgy is nagyon konyhatündér hétvége volt ez: 5 zacskó diós csiga került a fagyasztóba, lesz mit enni fázós estéken.
Ákos élvezte a hétvégét, mindenki körülötte ugrált, illetve ő ugráltatott mindenkit maga körül nagyon hatékonyan.
Tegnap elmentük Valival vásárolgatni, addig Ákos itthon maradt apával és Lalival. Apát a házügyek ismét elszólították, így Lali volt csak itthon, amikor Ákos felébredt. Lali épp tévét nézett, ám mivel Ákos azonnal lecövekelt a képernyő előtt, és láthatóan kirobbantással sem lehetett volna kimozdítani, így hát szépen kikapcsolta a távirányítóval a tévét Lali. Erre Ákos kissé elcsodálkozva: asztamindenit!
Kultúrhetem záróprogramja tegnap a Madách kamarabéli Miller darab, az Édes fiaim volt. Nos, kissé vegyes érzelmekkel távoztam. De épp ez a jó az egészben, végre megmozgattam az agyamat, és elő kellett kapnom színházkritikusi énemet.
Egyrészt ez egy nagyon jól kidolgozott előadás, pontosan ábrázolt, plasztikus karakterekkel. Ám: ismét rá kellett jönnöm, hogy nem szeretem igazán az amerikai darabokat, az én nagyon is európai ízlésem miatt. Én nem látok igazi drámai feszültséget a pénz/üzlet kontra emberéletben, mivel ez nagyon egyszerű döntés, könnyen állást lehet foglalni, van fekete meg fehér, igazán viszont azok az emberi viszonyok érdekelnek, ahol nem ilyen egyszerű a képlet. Másrészt, a bemutató után héten néztük a darabot, így hát az előadás messze nem volt érett, kiforrott. Pár hét múlva ütősebb lesz.
Aztán volt még néhány dolog, ami zavart. Pl. Viczián Ottó, akinek egészen zseniális hangja van, zseniálisan játszik vele (az első felvonást az ügyelőpulton láttam, ahol kamera vette az adást, és kicsit túl volt exponálva, így nem láttam arcokat, testeket), de a teste, mint egy darab fa. Nagyon zavart, hogy a kezei lógnak, nem játszik, a hangjában hatalmas érzelmek dúlnak, a teste pedig mereven tartja a fejét...A rendező bácsi igazán használhatta volna jobban, legalább Ottó végtagjaival többet kellett volna dolgozni. Ez sokat levont a játékjából. Szintén zavart, hogy a nők ruhája átlagosan egy mérettel kisebb volt, mint kellett volna, márpedig egy kamaradarabnál, ahol a nézők szájában sétálnak a színészek, nagyon zavaró a kilátszó melltartó, meg a ruha alól kitüremkedő háj, lógó pocak...hiába...elvonja a figyelmet a karakterekről.
Még egy dolog. Szerintem ennek a darabnak az apa figurája áll a középpontban, nem a fiú, ahogy a rendezés mutatta. A fiú csak katalizátor. Ő fel fog állni a történtek után. Az apa tragédiája az, amiről a darab szól.
Izgalmasra sikeredett a hétvége. Szombaton Zacco kicibált a hóra. Próbáltam én mindenféle kifogást találni, hogy vásárolni kell, meg minden, semmiképp sem szerettem volna a hidegben hosszabb időt eltölteni...De hát mit volt mit tenni, muszáj volt, Zacco nem tudta volna egyedül a gyereket és a szánkót is eljuttatni a Népligeti Nyúldombra, merthogy így hívják a szánkódombot. Viszont meg kell mondjam, egyáltalán nem bántam meg, hogy beadtam a derekamat, régen mulattunk már ilyen jót. Ákos hihetetlenül élvezte, hangosan sikított minden csúszásnál. Persze ő a felfele utat is a szánkón töltötte, hogy ülve, hol pedig hanyattfekve...Annyira jól sikerült a dolog, hogy vasárnap is kimentünk egy körre. Ha lesz hó, akkor a következő hétvégét is ott töltjük.
Csúzsás apával...
...és anyával....
...szánkóhúzás anyával.
Aztán vasárnap ismét bábszínház. Misi Mókus vándorúton c. örökbecsűt néztük meg. Ahhoz képest, hogy Ákosnak ez az egyik kedvenc meséje, nem kötötte le túlságosan. Az első felvonást még tátott szájjal nézte, a második felvonás alatt viszont sokkal érdekesebbnek bizonyult a szék, amit gyerek és felnőtt méretűre egyaránt lehet formálni.
Este pedig újabb kultúrprogram a Művészetek Palotájában. Gabi barátnőm lépett fel a kórusával. Lenyűgöző épületmonstrum, bár ahogy elhallgattam a disputákat, erősen megoszlanak a vélemények a művészi értékéről. Nekem nagyon tetszett, talán mert emlékeztet néhány stockholmi épületre, meg mert hatalmas terek vannak belül, egészen szokatlan ritmusban bontva meg a belső teret, na meg minden korszerű, csilivili. A koncert fantasztikusan jó volt.
Szóval megtörtént a csoda. A nyolcadik kerület átlépett a XXI. századba. Ó, hogy mennyi várakozás előzte meg e nagyszerű pillanatot. Szinte hihetetlen, hogy csak egyetlen napocska választ el az oly hőn áhított sebességtől! Már csak egy nap - remélem, nem több - és mi is belépünk az ADSL tulajdonosok körébe! A modem már itt figyel a polcon, a kábelek élesítve, a számítógép rendszer konfigurálva az új felállásra, csak a regisztráció hiányzik. Holnapra igérték.
És hát íme egy kép annak demonstrálására, hogy milyen is lennék lányos anyaként. Azt hiszem, nekem jól áll egy ilyen kis tünemény a kezemben.
Mozgalmasra sikerült ez a hét is, hiába fogadom meg minden alkalommal, hogy csendes, nyugodt estéket intézek magamnak.
Mindjárt hétfőn egy kisebb bababulit tartottunk, egy szegedi barátosné budapesti tartózkodása okán. Kicsit zűrösre sikeredett az eljövetelem a PM-ből, ami azért volt külön problémás, mert amúgy is pontban fél 5-kor el kellett volna jönnöm, menni Ákosért, aztán fél 6-tól vártuk volna a vendégeket, ez így percre pontosan ki volt számolva, még a lisztvásárlást is ebédszünetben oldottam meg, délután erre nem lett volna idő. De hát ember tervez, politikus végez, némi félreértés meg pár politikai kavarás miatt kiderült, hogy gáz van az egyik ügyemmel. Muszáj volt maradni, eljövetelem erősen kétségessé vált. Még jó, hogy férjecske imáimbafoglalt munkahelye e tekintetben nagyon rugalmas, így egy telefon után már rohant is Ákosomért a drága ember. Én is viszonylag hamar kitéptem magam az épületből. A ház előtt már összefutottam a vendégeinkkel, így hát nem igazán késtem el.
Kicsit zaklatott kezdet után pazar este következett, és semmit nem vont le a számomra való élvezeti értékéből, hogy a goffrisütő mellett töltöttem az este jelentős részét. Ákos kitett magáért, hozta a formáját, hangos kurjongatással fogadta a babákat, és mindent megmutatott (mozdony, szoba, cipő, ...) kis vendégeinek. Én pedig babáztam egy aprócska kislánnyal. A három pasi kiválóan elszórakoztatta egymást, addig mi nőcik - amennyire a gyerekek engedték - fontos ügyekben tárgyaltunk.
A vacsora mindenkinek izlett, kénytelen voltam még egy teljes adaggal csinálni. Ákos itt is hozta a szokásos formáját. Három goffrit nyomott be, rajta a mama csipkebogyólekvárjával, ezzel kapcsolatban gondosan ügyelt arra, hogy anya egyetlen goffrikockát se hagyjon ki a kenésből...
Ma viszont közel nem volt olyan kedélyes napunk, mint hétfőn. Ákos reggel már nem volt túl jókedvű, hiába készültünk el időre az öltözéssel, a csizmakabátsapka vonalon sikerült elbukni a megnyert időt. Így hát nem volt idő útközben élvezni a havat, csak átrohantunk rajta. Pedig Ákos az idén először látott havat, a tavalyira nyilván nem emlékszik, szóval izgalmas lett volna. Persze azért viszonylag időben beértem a munkahelyre. Csak ez a rohanás ne lenne...
Hazafelé már nehezebb volt. Egyrészt már kabátban voltam, amikor a főnököm azonnal és feltétlen javítandót talált egy anyagban, szóval eleve késve indultam. Mivel lakógyűlés volt, Zacco semmiképp nem tudott volna a gyerekre vigyázni ma este, így hát kénytelen voltam lemondani a kuratóriumi ülést. Illetve abban maradtunk, hogy azért Ákossal beugrunk egy kicsit, úgyis régen látták már. Ismét ember tervez, most viszont Ákos végez lett. Általában örül, ha metrózni megyünk, de ma valamiért nem volt kedve. Nagy nehezen elvergődtünk a Klinikák megállóig, közben gyakran ölben cipeltem (sózsák), meg könyörögtem neki, hogy nem arra, hanem erre, meg neeee, Ákos nem megyünk az útra, ott mennek a kocsik, és így tovább. Közben hajtogatta, hogy ő nem akar metrózni, de gondoltam, majd a mozgólépcsőn megjön a kedve. Hát, nem jött be a számításom. Szóval szépen odaértünk, mondtam neki, hogy most leteszem, innen gyalog megyünk, főleg, ha kapaszkodni szeretne a mozgólépcsőn. Itt ismét előjött, hogy ő biza, nem kíván metrózni, semmiképp. Próbáltam szép szóval, próbáltam a lelkére hatva rábeszélni, mindhiába. Nem és nem. Nemmozgólépcsőőőőő, nemmetróóóó. Jól van, gondoltam, akkor legyen, hazamegyünk. Felhívtam az AFS-t, mondtam, hogy hiába, nem tudunk eljutni oda. És elindultunk haza. Erre mint ahogy annak idején Pál apostolnál, most is fordult egyet a vélemény, most meg azzal jött elő, hogy ő metrózni akar. Mondtam neki, hogy nem csinálok segget a számból, és egyébként is elment az idő, már nem érünk oda, és egyébként is, eddig egyáltalán és mély meggyőződéssel nem kívánt metrózni. De ő most akar. Na jó, mondom, majd máskor, most hazamegyünk. Erre ismét óbégatás, miközben hullott a hó a szemüvegemre, a nyakamba (ennél jobban kevés dolgot utálok), a kezem majd szétfagyott, a gyerek képe tiszta takonynyálkönny, kifújja a szél, a szél ezerrel süvít, a táskám a vállamon lecsúszik, a karom leszakad, Ákos havas bakancsáról a hó a nadrágomba olvad, és egyébként is nagyon hideg vaaaaaaan...szóval eléggé eltökéltem, hogy márpedig hazamegyünk, a jó melegbe, ha törik, ha szakad, a gyerek maga sem tudja, mit szeretne, leginkább azt nem, amit épp csinálunk. Így hát elindultunk hazafele, közben újra és újra feltörő sírás, és magyarázás, hogy nemhaza, metrózunk!! Kékmetróóóó, brühühűűű. Én meg szentségeltem magamban, hogy hogy lehettem ennyire hülye, hogy gondolhattam, hogy ilyen hóesésben átbumlizunk a város másik végébe, késő délután, amikor amúgy is olyan rövid az idő a lefekvésig. Közben jobb kedvre derült, én egyre kevésbé voltam vidám, de nagyon jól szórakoztam az én urbánus gyerekemen, aki nem az állathangokat utánozza, hanem a közlekedési járművekét...Kiadott valami repedtfazék hangot, meg is ijedtem, hogy megint rázendít, kérdezem is, hogy mi volt ez, erre aszondja, ezt mondja a sárgametró. Aztán végigvettük, mit mond a pilobusz (pikpikpik), a traktorbusz (zzzzz), a kékmetró (állomáskövetkezik), a trolibusz (szintén zzzzzz). A Kálvária térnél már majdnem megszakadtam a kicsi sózsákomtól, amikor ismét rázendített, de most nem a kék, hanem a sárgametróra kívánt volna felszállni. Nos, megigértem neki, hogy ha találunk sárgametró megállót (végállomást! vetette közbe), jó akkor ha végállomást találunk, akkor menten felszállunk rá. Hóóó van a végállomás??? Mondom neki, nem tudom, de tudod mit? Keressük meg a sárga metrót. Sárgametróóóóóó! Hóóóó vagy sárgametróóóó????? Alagútba bement a sárgametróóó! Így hát végig hívogattunk a járművet, ami persze nem válaszolt. Kerestük a parkban, majd a járdán, majd a kapulaljban, az udvaron, majd a liftben, végül Ibolya néninél (aki ennek ürügyén vissza adta a kulcsot, ami nála maradt), na meg a lakásban is. Sárgametró persze sehol nem jelentkezett, de szépen hazaértünk, Ákos kedve ismét jó lett, felmelegedve az enyém is. Itthon már minden ment a megszokott rendben.
Ákos ma életfilozófiáját viselte a trikóján:
Apa a lakógyűlésről fantasztikus hírrel tért vissza, de erről majd holnap.
Ákos ma nagyon hozta a formáját, még 10 óra sem volt, már sikerült apát az idegösszeomlás szélére juttatni...Én még aludtam, tekintettel arra, hogy hajnalig varrtam.
Na szóval. Azzal kezdte, hogy miután felébredt (természetesen a mi ágyunkban töltötte ismét az éjszaka második felét), és apát hiába kapacitálta némi vasúti munkára, fogta magát, és apát nyakon öntötte egy pohár kellően hideg vízzel. Apa persze a legmélyebb álmából ébredt, és nem volt elragadtatva az ébresztőtől, ennek hangot is adott. Ákos nem értette teljesen apa haragját, szerinte ez naddonbicces volt....
A következő hajmeresztésre alig egy óra múlva került sor. Apával épp a fürdőszobában tevékenykedtek, amikor addig kepesztett kiskomám, amíg szépen leesett a székről, amin állni szokott, hogy elérje a csapot. Az esésnek külön nyomatékot adott, hogy közben leverte a mosdókagylón lévő porcelán szappantartót és a szintén porcelán fogmosópoharat. A csattanásra más magam is kénytelen voltam felkelni, és kirohanni. Apa közel az idegösszeomláshoz ápolta Ákost, akinek a szájából ömlött a vér....a szájban lévő sebeknek ez már sajátja, nagyobb a füst, mint a láng, valójában egy picike seb lett, ahol felszakadt a bőr, de elsőre úgy látszott, hogy a foga is vérzik. Ákos elég hamar kiheverte a sokkot, szépen megvigasztaltam, miközben hüppögött, hogy őtet bántotta a szék...aztán egyszercsak közölte, hogy megy vonatozni, és mintha mi sem történt volt. És majdnem, Ákos egyben maradt, a porcelán berendezési tárgyak is, apa sem omlott össze. Bár ő az eset után hibernálta magát egy időre, regenerálandó önmagát.
Tegnap diós csigát sütöttem, nagyon jó lett. Az adag egyik felét a fagyasztóba raktam, remélem, az is jó lesz, majd kiderül.
Ákos tegnap apával otthon maradt, apa beszámolója alapján rekonstruáltam a történetet. Apa még az ágyban kókadozott, Ákos közben teljes gőzzel játszott a legóvonattal. Ezen tevékenységét igencsak színes hanghatásokkal szokta kísérni, így apa csukott szemmel is mindig sejthette, hogy mivel is foglalatoskodik Ákos és a lakás mely szegletében tartózkodik, így hát békében szunyókált még. Aztán egyszercsak arra riadt, hogy csönd van. Meg is rémült, hogy mi történhetett, ugyanis Ákos többszöri felszólításra sem választolt. Apa ekkor már igencsak felébredve kiugrott az ágyból, hogy megkeresse a gyerkőcöt, a csönd ugyanis leginkább azt jelentheti, hogy valami szokatlan cselekedetet végez a ded, ami egyenlő az ön/közveszélyes cselekedettel, tekintve, hogy a legális cselekedeteket már ezidáig mind végigzongorázta. Szóval csönd, Ákos nem válaszol a felhívásra. Apa nyomába ered. Ákos szerencsére semmi rosszban nem sántikál, ül a nappaliban a földön és koncentrál. Apa szól is hozzá: Ákos, te mit csinálsz, ilyen csöndben? Erre ő, a legnagyobb természetességgel: kakálok!
Átöltözéskor pedig nagyon tiltakozott, hogy neeeem, neeeem ágybaaaa, neeeem pizsaaaamaaaaaa, neeeeeem!!! Mondom neki - magam sem gondolva komolyan, hogy ez hatni fog -, Ákos, muszáj öltözni, lefeküdni, este van, sötét van, aludni kell. Erre ő: jaaaaaaa - jellegzetes felismerő hangsúllyal -, akkor megyek aludni! Hát, nem bánnám, ha mindig ilyen könnyen menne.
Tegnap vásárlás volt, mármint én vásároltam, Ákos pedig apával a Károlyi kertben mulatott. Aztán gondoltuk, megköszöntjük Attilát neve napja alkalmából, ha már pénteken nem sikerült kijutni hozzájuk. De kiderült, hogy nincsenek otthon, mert épp a Nanunál duhajkodnak. Sebaj, gondoltuk, két légy egy csapásra. Így hát elruccantunk mi is oda, és ott múlattuk az időt egészen 9-ig, amikor már nagyon-nagyon jönnünk kellett, bár Ákos nagyon elemében volt, mindenkit megmozgatott, és igencsak letesztelte a lakást bababiztonsági vonatkozásban...Persze itthon is folytatta a pörgést, alig tudtuk ágyba dugni.
A mai délelőtt ismét a vásárlás jegyében telt, illetve a boltnézegetésében. Kolléganőmnek hála, mindkét outletet végig tudtam nyálazni, bár venni semmit sem sikerült, de legalább tudom, mi is van ott. Felcsábítottam Gabit egy kicsit hozzánk, aztán Kláriék is betoppantak, szóval zajlott az élet. Közben Ákos felébredt, és annyira boldog volt, hogy végre tömegek állnak rendelkezésre az ő szórakoztatására, hogy egész délután kurjongatott....
