lucilla viszontagságai

Zacco holnap ismét északra repül. Így kettesben leszünk Ákossal. És pénteken határidő. Ebből majdnem következik, hogy Ákos benyal valamilyen betegséget. Ez eddig így esett több ízben is, pedig nyár volt, most meg ősz van, elég masszívan, bár még úgy csinál, mintha nyár lenne, de engem nem ver át.

Azért biztos, ami biztos, vettem Ákosnak echinaceát meg coryzaliát, hátha a homeopátiás placebó most is megteszi a hatását (a fogzásra a camomilla nagyon bejött). Továbbá megy a c-vitamin, és a sok-sok gyümölcs (főleg a körte, meg a szőlő, bár ez utóbbi ritkábban, mivel hashajtott a legutóbb).

Mindenesetre holnaptól kettesben leszünk Ákossal, és ha - csodák csodájára - nem jön semmi gányos betegség, akkor nagyon jól fogunk szórakozni. Most velem jön délután a játszótérre. Mint a régi szép időkben. Néha nagyon hiányoznak az otthon töltött napok. Olyan szép, kialakult napirendünk volt, ami persze mindig borult, de azért minden belefért, ami neki vagy nekem fontos volt. Persze dolgozni is jó, és Ákos is jól érzi magát a bölcsödében. Így hát ez itten nem panasz, csupán merengés.

Ma gyümölcsnapot tartottam:

Nos, így hát a mai napot itthon töltöttük. Illetve rohangálással: orvos (igen, láthatóan egészséges a gyerek, igen, a bölcsik ilyenek, igen a gyerek lehet így lázas, nem, nem írom le), aztán a központi bölcsi (ó, megoldjuk a dolgot, ne akarjanak bölcsit váltani, máshol sem lesz jobb, beszélek a gondozónővel, blablabla), utána a vezető gondozónő (nos, ha kell rugalmasak vagyunk, de ezek ÁNTSZ szabályok, és muszáj csillapítani a lázat, és ki kell tiltanunk), és hát nesze semmi, fogd meg jól... Kíváncsi vagyok, hogy lesz eztán. Mindenesetre bébisuttyó kelleni fog.

Viszont Ákossal nagyon jó volt itthon, ha nem lett volna ez a cirkusz, akkor egész olyan lett volna, mint régen. Délután még én is aludtam egyet. És egy csomó délutáni sorozatot megnéztem, amíg Ákost aludt.

A legújabb kedvenc Misi Mókus (Mikismókus):

Mostanában, ha valamit jól meg szeretnék értetni Ákossal, mondom neki: nézz a szemembe, amit ő meg is tesz, de annyira tetszik neki ez a szemkontaktus, hogy el kezd hangosan nevetni.

Olyan meghitt pillanatok ezek.

Ismét bölcsi háború van.

Mivel olyan különleges gyerekem van, akinek a bölcsiben láza van, levert, étvágytalan, folyik az orra, amint kilép a bölcsiből, még hőemelkedése sincs, orrot törölni még véletlenül sem kell, teli pofával eszik és annyira vidám, hogy hiszti sincsen. Nos, érdekes.

Így leírva úgy néz ez ki, mintha a gyereknek bölcsi iszonya lenne, de ezt cáfolja, hogy egészen addig semmi tünetet sem produkál, amíg ott vagyok....

Holnap csatára indulunk. Hogy mi lesz, azt nem tudom. Bölcsicsere is felmerült, bár az is necces, tekintettel a hatalmas túljelentkezésre (ami gondolom, az anyukák tömeges elhelyezkedése miatt van, és nem azért, mert kényelmes dolog a bölcsivel lefárasztani a gyereket, ahogy azt a kerületi anyukák jó része teszi amúgy).

Dühös vagyok, a francba. Miért nem képesek megérteni a tyúkagyukkal, hogy van aki dolgozik, és nem akar szivatva lenni. (Volt már arra precedens vajon, hogy az ilyen hozzáállás miatt az anyuka pert nyert a bölcsi ellen a munkája elvesztése okán?)

Nos hát, kemény küzdelemben, de az álmok elvéreztek a racionalitással szemben, és eredményt hirdethetek PM kontra bíróság ügyben: pontozással győzött a PM. A főnökeim szívéről hallhatóan hullott alá a kő. Az én szívem viszont nehéz, ez amolyan visszafordíthatatlan döntés, én már csak sohanapján kiskedden lehetek fogalmazó. Nehéz döntés volt, és még nagyon keményen szoknom kell a gondolatot, hogy innen már csak egy út van. Illetve tulajdonképp nem csak egy, inkább egy nincs.

Ákos ma produkált egy helyes kis gyerekszájat:

A bácsi vezeti a trolibuszt, nem Ákos vezeti a trolibuszt, a bácsi vezeti a trolibuszt.

A vágyak már ebben a korban meghatározóak...

Kegyetlen dolog, ha az embernek néhány nap, néhány óra alatt kell döntenie az egész életéről.... Még akkor is, ha amúgy két jó dolog közül kell választani....

Kicsit le vagyok maradva a blogirásban, annyira jól ülök a babérjaimon, hogy Belgiumot sikerült végre blogba öntenem...

A múlt hétvégén Kaposváron voltunk, hogy végre a nagyszülők is élvezhessék Ákost. Ismét sikerült mindenkit az ujja köré csavarnia.

A barackot saját kezűleg szedtem, és meozom le...hmmm...nagyon finom:

A kerti kádba beleugrott egy béka. Hát ez a béka egy ugri-bugri állat, igaz mi a Mamával jól rá is segítettünk, jól megijesztettük azzal a bottal, így hát nem volt más választása, mint szépen ugrálni:

Minden nap kétszer felmentem a hegyre, és leszedtem az összes bálnát a bokorról. Bálnaevés után így néztem ki (még jó, hogy nem volt rajtam ruha, mert anya szívinfarktust kapott volna a foltoktól):

Mivel jó messzire lőttem a labdát, most nagyon büszke vagyok magamra:

Itt is bálnát eszem:

Itt pedig új tudományomat gyakorlom, ugyanis tudok a bilibe termelni. Ha akarok. És nem mindig akarok, de néha jófej vagyok, és megörvendeztetem anyáékat. Ha nekik ez kell a boldogsághoz....ám legyen...:

Ez a hét viszont nem kezdődött valami jól: reggel kiderült (persze fél 8-kor), hogy a bölcsöde nem üzemel még, legalábbis szerdáig nem. Így hát átrohantam a másik bölcsödébe Ákossal, és nagy megkönnyebbülésemre fogadták Ákost. Szerencsére a bölcsi a másik kiköpött mása, és a gondozónéni is igencsak meggyőző volt. Én persze napközben rémeket láttam, hogy Ákost ez az élmény egy életre elijeszti a közösségtől, merthogy idegen nénik, idegen gyerekek, de Zacco elmondása szerint semmi gáz nem volt, leszámítva, hogy nem aludt délután (ezt a másikban is szokta csinálni), illetve hogy teleeresztette a gatyáját, ezért a gondozónők pelenkát adtak rá. Igen, azt hiszem, nem ez  az a két nap, amikor Ákos szobatiszta lesz. Bár délután csont nélkül ment neki. Mindegy, majd szerdán beszélek Ági nénivel.

Amúgy Ákos nagyon várta a bölcsit (már csak ezért is gáz, hogy nem volt nyitva), egész úton verseket szavalt, hogy mit fog elmondani Áginininek. Olyan egy édes volt, ahogy mellettem csattogott és skandálta: ájj ha pios, ájj ha sága, mehecc, zöd a lámpa. Meg hogy hinta, painta, szépen szolo pacsirta, lokd meg pajtas a hintát, elérjem pacsirtat (sic!).

Folytatás....

Szóval ott tartottam, hogy Antwerpenben lekéstük a buszt Hoogstratéba, ahol is vacsorára voltunk hivatalosak. Végülis egy órácska késéssel, de odaértünk. És, nem bántuk meg, hogy igyekeztük. Belgiumban minden ház és kert rendezett, de Greteék kertje és háza különösen ízléses és ötletes. És hát a vacsorára sem lehetett panasz, pedig a ház ura készítette.

Ákos két....akarom mondani négy keréken biciklizik. Azt hiszem, megvan az ajándéka a 3. születésnapjára...

És ha ilyen jól megy a biciklizés, akkor így is tekintette meg a kert minden szegletét:

Jó társaságban jobban ízlik az étel...: Laurence, Luisa, Marnix és Ákos. A gyerekek vacsoráját az ikrek készítették.

Ákos nagyon jól érezte magát a három gyerek között, bár Marnixon érezni lehetett, hogy zavarja, hogy kiesett az édes legkisebb pozíciójából. De hamar megbékélt, és onnantól kezdve remekül eljátszottak együtt, mintha nem is lenne egy fél kontinens és egy egész kultúra közöttük. Én is irigy voltam egy kicsit: három gyönyörű és értelmes gyerek...mire is vágyhatnék többre.

Másnap pedig Zaccoval kettesben vonatoztunk Bruggébe, ami állítólag a legromantikusabb város Belgiumban (bár, gondolom elsősorban itt Belgium alatt a flamand részt értették vendéglátóink). És ennek megfelelően egész nap romantikusan andalogtunk Bruggében, felmásztunk 366 lépcsőn a városháza tornyába. Beszívtunk egy állítólagos Rodin kiállítást (csupa másolat), viszont jót hajóztunk a csatornán.

A hátam mögött a Minnewater látható. A minne ősi flamad szó a szerelemre. Itt csókolózni kell, és akkor a szerelem örökké tartani fog. Nos, mi megtettük, amit meg kellett, szóval innen már nem rajtunk múlik... A nap kegyetlenül sütött, ezért vágok idióta képet.

Újabb csokibolt...

Alább látható, mivé is lesz a fal, ha nem tisztítják rendesen. Ez demonstrálandó ott a tisztításból kihagyott fekete négyzet:

Belgiumban minden toronyban van harangjáték. Hogy mindegyik élvezhető legyen, nem mind pontban egészkor/negyedkor/félkor/háromnegyedkor szól, hanem szépen egymásutánban. Így hát például Brugge-ben folyton harangoztak valahol valami szép dallamot. Alább a 366 lépcső megmászása után megtekinthető városházi harangjáték kulisszatitkai láthatók:

És a kilátás ugyanonnan:

És a hajóút a csatornán. Egy híd alatt suhanunk éppen:

TúristaZacco:

Valahogy így hajóztunk mi is:

Mialatt mi a Minnewater vize felett ringatóztunk, Ákosnak is nagyon jó napja volt. Például zongorázni tanult. Agnes szerint - aki amúgy zongoratanár - Ákos nagyon tehetséges. A képeket látva ehhez nem is fér kétség...

Aztán Ákos, Agnes, Hanna és Leo Turnhoutba mentek, ahol a parkban kisvasút-nap volt. Abban a parkban ugyanis önkéntesek munkájával épült fel egy komplett vasútpálya, állomással, híddal, váltóval és jópár vonattal, amin hétvégén és ünnepnapokon körbe lehet utazni a parkon. Keresve sem lehet jobb szórakozást találni egy amúgyis sibubu mániás 2 évesnek...

Ha vonat, akkor vonatjegy is dukál:

És ha vonat, akkor kell legyen mozdonyvezető is:

Kicsit elfáradtam....

Most pedig az Ákosvonat indul, a vágány mellett tessék vigyázni:

És a vonatozás a játszótéren folytatódik

A hétfő is Ákosé volt (na persze nekünk sem volt okunk panaszra...): Eftelingbe mentünk, ami Hollandiában van Tillburg mellett. Erről a helyről én korábban nem hallottam, holott nagyon régi, legalábbis részben. Elsősorban egy meseparkról van szó, ahol az európai mesehagyomány, elsősorban a Grimm mesék megelevenednek. Piroska és a farkas, Hófehérke és a hét törpe, Csipkerózsika és megannyi mese világában lehet körülnézni. De az egész Efteling a legapróbb részletekig a gyerekekről szól: zenélő gombák, szemétgyűjtő figurák, színpadok, zenekarok, játékok és még sok minden más is.

Persze a mesepark mára kiegészült és hatalmas szórakoztató vidámpark is van. Sőt, igazi gőzvasút (vonatimádó gyerekek hajráááá) megy körbe-karikára. A terület amúgy olyan nagy, hogy délelőtt 11 és este 9 között egy másodpercre nem sikerült unatkoznunk, és nem mondnanám, hogy mindent láttunk, amit lehet...

A bejáratnál nagy-nagy izgalomban várakoztunk:

Rögtön a bejárat után lehetett fotózkodni az Efteling kabalaállatával, így hát Ákost szabadjára engedtük. De volt ott valami sokkal izgalmasabb:

Itt van egy helyes kis szemétgyűjtő: a papírt az ágyú csövébe kell helyezni, és jönn a nagy durrrrr...

Odabenn törpék laknak, kukucs:

Törpeházban törpeapók törpekönyvet lapozgatnak, törpepudingot eszegetnek. A képen nem látszik, de a bábuk mozognak (a törpekönyvet pl. tényleg törpelapozgatja a törpeapó)

És más törpecsintalanságok is történetek:

És törpehorgászat is van:

A kút mélyén Holle anyó meséjét lehet megnézni...

És itt történt, hogy valami királykisasszony csókkal hálálta meg a békának, hogy felhozta neki a kútba hullott ékszert, és a béke legott helyre kis királyfivá változott:

Az Eftelingben minden gomba Bachot játszik. A megfáradt törpék pedig lepihennek.

Nemes asszonyságok mulatsága az ősrégi karusszel:

Persze a törpék sem maradnak mulatság nélkül:

Apahajtotta körhinta

Mesevárosban mesepékek mesekenyeret gyúrnak...

Mindenhol zene szól:

Felrepültünk az égbe:

És hát elfáradtunk egy kicsikét, így nagy hasznát vettük az amúgy méltatlanul nélkülözött babakocsinak és a nem túl férfias színű cuminak:

Ez itt kérem nem egészen az, aminek látszik. De Zacco ezt csak akkor tudta meg, amikor már késő volt... Úgy volt, hogy felmerült a kérdés: ki menjen be, és ki maradjon az alvó Ákossal. Zacco persze elsőként, és minden gyanú nélkül jelentkezett, hogy ő bizony bemegy. Tudni kell, hogy ő már a budapesti hullámvasútra nem ül fel...Szóval úgy tudtuk, hogy ez amolyan szellemvasút, csak nem Sztálin elvtárs ijesztegeti a népet, hanem mondjuk Drakula és társai. Nos tévedtünk. Mert hogy ez egy - valószínűleg - nagyon komoly hullámvasút. Azért valószínűleg, merthogy teljesen sötét van odabenn. Néha kigyullad valami fény, de az épp ahhol elég, hogy ne tudjon a szem a sötétséghez hozzászokni. Így hát magam sem tudom, hogy milyen pályán is futottunk. De az első métereken kiderült, hogy ez nem egy szimpla szellemvasút...én majd' kiestem, annyira röhögtem Zaccon. Amikor a második körre bementük -Zacco persze nem -, egy nő rosszul lett. Mentőt is hívtak. Ez sokat elmond, azt hiszem...

Egy ilyen napon fagyi dukál uzsonnára:

És még egy vasút. Ezúttal egy igazi, lobogó tüzes gőzmozdonnyal. A vasút keresztül és körbe megy az egész területen, ami hatalmas. Ákos oda volt, meg vissza.

Családi vonatozás:

Az utolsó nap mi másról szólhatott, mint a bevásárlásról: tonnányi csokoládét, kekszet, sütit kellett a kontinens keleti felére importálni. Ebben a tervünben nagy segítségünkre voltak vendéglátóink is. Szerény 20 kg-val sikerült súlyosabban hazatérni, és ebben a háj-kilók nem voltak benne....

Egy ilyen szép legényre a belga csajok is rámozdulnak:

Hazafele az út simán ment, leszámítva, hogy a paraszt franciák nem hazudtolták meg magukat: a reptéren nem mondtak be semmit angolul. Ákos hangosan kurjongatott, amikor meglátta a gépet (ez is előnye a fapadosnak, kis reptéren gyakorlatilag a gép mellett csattogtunk el, hogy felszálljunk).

Itt a vége fuss el véle.

Ahogy így visszaolvasok, be kellett látnom, hogy elsősorban a kulináris élvezetekre koncentráltuk az egyéb kultúrális élmények mellett....Ez azonban maradandó nyomot hagyott bennünk. Akarom mondani rajtunk...