lucilla viszontagságai

Ákos kapott elektromos fogkefét. Hátha ezzel nem lesz kínszenvedés a fogmosás. Mert a sima fogkefével üvöltés van, minden este. Fogmosni márpedig kell, és alaposan, Ákos persze a fogkrémet szereti lenyalogatni, ezt akár többször is hajlandó megismételni, de a rendes fogmosás az nem kell. Így hát kénytelen vagyok visszaélni erőfölényemmel...Persze üvöltés ezerrel. Így hát beruháztunk egy helyes kis elektromosra, hátha. Hát egyelőre nem. Vagy nemigen. Tegnap még meg is ijedt tőle, amikor bekapcsoltam, aztán megbarátkozott vele, és még a szájában is beletette, berregve. Ám a hátsó fogakat nem mossa meg. Most mitévő legyek? Mert így ismét erőszakhoz kéne folyamodni. Egyelőre adtam némi időt a dolognak és türelmesen tanítgatom, de pár napnál többet nem hagynék alapos fogmosatlanul. Legfeljebb visszatérünk a hagyományos megoldáshoz, és várok a másikkal pár hónapot, hátha később elég érdekes lesz. Meglátjuk.

Ma megint voltak apával úszni, én pedig jól meglestem őket. Olyan hihetetlenül ügyes! Szépen fogta a deszkát és úszott. És magától beleugrik a vízbe, akár úgy is, hogy apa jó messze van, így a vízbe érkezik, jól elsüllyed és pár másodpercig víz alatt van. A foglalkozás végén pedig csúszdázni lehet, ami külön boldogság. Csütörtökön ismét megyünk, ha nem jön közbe semmi.

Kihasználtuk a jó időt és kirándultunk egyet ma. Elmentünk a Vasúttörténeti Parkba. Meg kell mondjam, több lelkesedésre számítottam Ákos részéről, de alapvetően egy nagyon jól sikerült nap áll mögöttünk. A Vasúttörténeti Park amúgy egy nagyon jól kitalált valami, bár a részletek tekintetében még van javítanivalójuk, elmondható, hogy nagyon jó program olyanok számára, akik szeretik a vonatokat. Ákos amúgy odavan a vonatoktól, de ma valahogy kevéssé hozta őt lázba, hogy be is szálljon a mozdonyokba, pedig volt ott vagy 20 különböző korból származó darab. Az is lehet, hogy a méretektől ijedt meg, mert a modellvasútat órákon át bírta volna nézni, és aztán a mozdonyvezetést is nagyon élvezte.

Végállomás, kiszállás, megérkeztünk a vonatparkba:

A modellvasút hatalmas tetszést aratott, Ákos hosszú időt eltöltött itt és közben hangosan kurjongatott, amikor a vonat belement az alagútba. Mostanában az alagút a különösen figyelemre méltó jelenségek között van számon tartva. Az asztalon amúgy több szerelvény is közlekedik egy időben, ezzel is fokozva a hangulatot. Apa is nagy modellvasútrajongó mellesleg:

Ez a modellvasút kompozíció pedig egy igazi, nagy vonat belsejében van, ezért elég szűkösen voltunk. A szerelvények között villamos, sőt sikló is volt.

Mivel jól elfáradtunk, leültünk az Utasellátóban egy bambira:

Anya persze kapuccsínót kapott:

Miközben anya a kávéját szürcsölgette, én felmentem a felüljáróra és fentről vizsgáltam meg a vonatokat:

Vannak szerkezetek, amiket közelről és alaposan kellett megvizsgálnom, mivel apa és anya nem tudták megmondani, hogy miesz? Én most már tudom a választ, de persze nem mondom el. Találjátok ki!

És itt egy mozdony végre, ami az én méretem. Amúgy apáék nagyon komiszak voltak, nem dobtak be pénzt, ezért kénytelen voltam én fütyülni meg zakatolni a vonat helyett:

Fősínhajtói vizsgát tettem, erről okirati bizonyítékot is kaptam. Olyan sebesen hajtottam a masinát, hogy majd lerepültünk a hajtányról:

Azért apát is odaengedtem a kormányhoz, ööö, akarom mondani a hajtóizéhez, igaz, akkor sokkal lassabban mentünk:

És ha már olyan nagyon belejöttem a vizsgázásba, akkor gyorsan mozdonyvezetői vizsgát is tettem, erről is kaptam oklevelet. Apa megnyomta a dudát a vonaton, amiért nagyon megdorgálták, hihi:

Vadgesztenyét gyűjtöttem, lehet, hogy csinálok Kippkoppot belőlük:

Nosztalgia vonattal jöttünk haza, illetve csak a nyugati pályaudvarig, onnan sajnos metróval:

Ákos apával ma úszni ment. Ez már nem babaúszás, egy 2,5 éves legény már nem babaúszik, hanem úszástanításra jár. Igaz, ez még távolról sem egy igazi oktatás, csak valami átvezetés, ennél fogva semmi sem kötelező. Apa szerint annyira élvezte, hogy jövő héten két alkalommal mennek. Ákost persze nem apa, és nem is az oktató motíválta, ők gyakorlatilag semmire sem tudták rávenni, de ha látta, hogy a többi gyerek hogy csinálja, azonnal Ákosisákosis volt.

Ma odabenn is izgalmas időket éltünk. Az új kormány ismertetése, és a költségvetés eltolódása eltörpült amellett, hogy a hazai és angol focihuligánok megtisztelték a PM-et és a József Nádor teret jelölték ki összecsapásuk helyszínéül. Így hát hol örjöngő drukkerek, hol pedig szirénázó rendőrautók után kapkodhattuk a fejünket.

Szeptember 8-án nagyon tudományosan adtam elő egy szakmai tanácskozáson, most került fel a netre a dokumentáció:

Néha úgy megdöbbent, hogy Ákos egy gyerek, és már nem kisbaba...

Ma éjjel valahogy az ágyunkba keveredett. Hogy apa hozta át, vagy jött magától, nem tudom. Egyszer csak érzem, hogy áthengeredik a hátamon, reflexből odanyúltam, hogy elkapjam, mert a hátam másik oldalán az ágy melletti űr tátongott. Erre szépen lemászott. Mondom neki: Ákos, visszabújsz az ágyadba? És már készültem is, hogy visszakísérem. Mem, hangzott a határozott válasz, uglálunk és már csattogott is kifele a nappaliba... Ugyanis apa nem pakolta el az ugrálóasztalt, és ő meglátta, és innentől nem számított, hogy fél perce még aludt, és éjjel van, meg sötét, ő ugrálni akar. Mondtam neki: Ákos, éjjel van, sötét van, nem lehet ugrálni ilyenkor, aludni kell. Brühühűűű, keserves sírás, nem hiszti, hanem krokodilkönnyek és mély bánat, miközben vittem vissza, körülbelül húsz másodpercig, amikor már meglátta az ágyát, már megértette, hogy jobb neki ott, és szépen lefeküdt. Betakartam, és már aludt is. Reggelig.

Nos, aki sztahanovista, az sztahanovista. Egy ilyen hét után, mint ami mögöttem áll, egy normáls munkaerő a következő hetet betegség okán otthon tölti. Engem azonban más fából faragtak. Én péntek éjjel betegszem meg, szombaton haldoklom, vasárnapra jobban leszek, hétfőn munkaképesen munkába állok.

A péntek éjszakát ellenségeimnek sem kívánom, gyomorrontás, vírus, ki tudja, talán nem is érdekes, lényeg a lényeg, kegyetlenül rosszul voltam. A szombatot viszont általudtam, ami a restanciámat tekintve igen csak kellett. A gyomrom viszont még nem a régi...

Anyuék nálunk töltötték a hétvégét, ami most különösen jól jött. A tegnapi agóniám közepette megnyugtató volt az a tudat, hogy Ákos jó kézben van és még jól is szórakozik. Egerben voltak meglátogatni a nagynénémet. Ma pedig egész délelőtt az öcsémék házának játszóterén homokozott.

Az elmúlt két éjszaka Ákos nagyon jól aludt, és ennek köszönhetően mi is.

Tegnap végülis bementem dolgozni. Zacco reggel kinézett az ablakon, zuhogott az eső, olyan igazi késő őszi reggel volt. Erre ő: ma te mész dolgozni, én ilyen időben nem megyek ki! Nos, a döntés nagyjából ennyi volt.

Ákos itthon nagyon jól érezte magát, és mivel nem volt teljesen jól, Mikismókus nézés volt jó sok, persze körtével:

Mikor beértem, rögtön kiderült, hogy az eső valójában égi jel, mert hogy 10-kor már értekezet, a CKI kötekszik. Így hát sikerült jól belezuhanni már reggel a közepébe. És hát, jó lenne, ha pénteken is tudnék jönni, mert hát fennforgás lesz. Erre ma szépen 2 után kisétáltam az épületből.

Ákoshoz olyan korán odaértem, hogy még épp csak keltek, így az uzsonnázást meg kellett várnom, mert olyan nincs, hogy ő eljöjjön kaja előtt. Aztán szépen elmentünk vásárolni. Ákos olyan kedves és nyugodt volt, hogy komolyan aggódom, nem bújkál benne valami kórság, mert végig ült a kocsiban, ami nem épp jellemző rá. Bár azt kell mondjam, nagyon jót tett neki az itthonlép apával, anyával. Láthatóan jobb a kedve. Hogy ez a mi érdemünk, vagy az elmúlt fogfájás, vagy hogy 2 napig pihengetett ő is (nem voltunk kinn, csak orvosnál). Vagy csak az időjárás van rá ilyen hatással...Nem tudom, és most talán annyira nem is számít. Most épp Halász Jutkát hallgat és közben kipakolta a hangszerkészletet (mindenféle ütős hangszerek), és próbálkozik követni a ritmust.

A mai napot itthon töltöttük.

Már a negyedig őrjöngő éjszaka után ma hőemelkedéssel ébredt Ákos, ráadásul éjjel hányt is egyet, szóval meggyőződésem volt, hogy a nátha átfordult torokgyulladásba, de Sándor doktor megcáfolta elméletemet, szerinte a foga. Amiben nagy igazság lehet, Ákos éjszakánként nagyon-nagyon panaszkodik a fogára/szájára. Mondjuk azt nem hagyja, hogy dentinox-szal bekenjem.

Az éjszaka amúgy nagyon nehézre és hisztisre sikerült, mert miután túljutott a fájaszám krízisen, elkezdett mulatni az ágyban, és ezt mi nehezményeztük hajnali 2 órakor.
Bevittem az ágyába, de ott meg csak sírt, és sírt, és semmi nem használt. Aztán körülbelül egy óra múlva elaludt (addig persze sok-sok csitítási kísérlet fulladt kudarcba). Reggel persze álmosan ébredt, és mivel hőemelkedése is volt, hát abban maradtunk, hogy itthon töltjük a mai napot, különösen, mert szerda lévén kormányülés, tehát a munka nem olyan sok. 

Ha nem lettem volna a végkimerülés határán, tulajdonképp nagyon jó napunk lett volna. Ákos szerencsére egyáltalán nem volt nyűgös, kifejezetten jól kommunikáltunk, egész jól evett, aludt, és jókat játszott. Csak én tengtem-lengtem a túlélésre játszva. Délután sikerült egy fél órát aludnom, ez arra volt elég, hogy még most is nyitva bírom tartani a szemem.

Kíváncsi vagyok, a holnappal mi lesz.

Ma a Kultúrális Örökség Napja alkalmából ellátogattunk a Füvészkertbe. Eredetileg a Természettudományi Múzeumba akartunk menni, mert ott dinók vannak, meg hatalmas bálnák, de ott akkora sor kígyózott, hogy nem tudtuk volna végigvárni.

Állatokból persze a Füvészkertben sem volt hiány, különösen macskákból, akik a kórház-füvészkert viszonylat miatt meglehetősen boldognak tűntek, és azt is jól viselték, hogy az oda beszabaduló kölkök megcincálták őket. Nyilván tájékoztatták őket, hogy csupán két napról van szó, viseljék el, utána ismét nyugalom fog honolni az ő privát kertjükben:

A Füvészkert amúgy gyönyörű volt, amolyan igazi romantikus angolkert, és valami térnövelő bűbájjal volt kezelve, mivel határozottan az volt az érzésem, hogy belülről nagyobb, mint kívülről.

Az üvegházat is jól megnéztük, láttunk ott ugyanolyan virágokat, mint amik otthon virágcserépben is megvannak, de hát igen jelentős méretbeli különbségekkel, ami arra enged következtetni, hogy ezek a növények nem kifejezetten elégedettek a Baross utcai mikroklímával...

Apa minden növényről elmagyarázza, miért olyan, amilyen:

Láttunk sok különleges növényt is, ez itt például valami hangyás fajta, vajon miért?

Akkora levelei vannak itt némely növénynek, hogy még apával együtt is elférünk alatta:

Már csak egyet kell aludni...

Na szóval beindult a hajtás munka ügyben, még nekem is sikerült este 11-ig húzni az igát. De mint reggel megtudtam egy PM-es fiútól, ez mind semmi, ők tegnapelőtt 2-ig benn voltak...És hol van még a vége. Mindenesetre munka nélkül ma este sem maradok.

Ákos szerencsére édes, kedves, kis huncut kölök volt reggel is már (megfogta a kezem, és így kellett a reggeli fogmosás-felöltözés dolgokat intézni), na meg délután is olyan rendes volt, egész jól lehetett vele kommunikálni, hiszti közelbe sem kerültünk. Ami nagy szó, mert én elég fáradt vagyok (ez a front-sötétség kiborít), szóval az én ingerküszöböm nagyon alacsonyan van.

Pedig a gondozónéni szerint volt ma naaaagy hiszti. Történt ugyanis, hogy Ákos mostanság úgy szeret játszani, hogy összegyűjti a bicikliket, és egymásba aggatja őket, és így huzigálja. Na mármost, ha egy másik gyereknek eszébe jutna véletlenül, hogy kéne bicilkizni, akkor Ákoshoz kell fordulnia, aki persze - mivel neki felettébb fontos biznisze van a játékszerekkel - nem adja. De a gondozónénik persze elkérnek egyet elég határozottan, mert ki hallott olyat, hogy egy gyerek játszon az összes biciklivel...és hiszti ON. El is mesélte Ákos aztán a történteket, kérdezem tőle: hány bicilki kell neked a játékhoz, Ákos. Erre ő: eeeegy, ketttó, háom....ketttó....és hozzá csavargatja az ujjait komoly képpel. Matematikusnak készül, valószínűleg.

Itt ülök egyedül, és Loreena McKennittre merengek....Zacco már odafenn van. Olyan boldog volt, tegnap már azt tervezgette, hogy mit is fog enni reggelire a szállodában...mert ott annyi jó kaja van, meg hogy egyébként mit fog csinálni. Nem mondhatnám, hogy egy percig is bánná, hogy mennie kellett. Azt se bánja, hogy két hét múlva esmét...csak én bánom...én is mennék vele.

Ákos ma elementáris hisztit csapott le. Ott kezdődött, hogy a gyerekorvosnál kinyílt az ajtó, hogy menjünk be. De az ajtót ő akarta kinyitni, de ugyi az orvosi rendelők ajtaja általában kívülről nem nyitható. És ezt nem tudtam vele megértetni...szóval hiszti kezdése teljes gőzzel. Mondtam neki kedvesen, jól van, fetrengjél a földön, senkit sem fog zavarni, ha ez neked jólesik, addig én elintézem a papírmunkát a doktorbácsival (GYÁP-ot intéztem), erre ő a nagyobb hatás kedvéért felállt és újból elvetette magát, aztán kinyitotta az ajtót, és ott is kivetette magát, és üvöltött teli torokból...hiába csitítgatta Sándor doktor nagy lelkesen. Aztán végeztünk, de ő folytatta a műsort a váróban is, néhány további vetődéssel...a többi anyuka szemében láttam a megcsillanni a megértés szikráit. És tovább a patika felé, ekkor a már a szép, tiszta ruhája, amit alig egy fél órája biggyesztettem rá, már szürkéből feketébe hajló színben pompázott, és stílusosan az arcán is a különböző testnedvek és a kosz sajátos egyvelege folyt keresztül-kasul. Ott már teljesen elhagyott a remény, hogy valahogy hazajutunk, így hát lecövekeltem, és vártam. Ákos teli torokból folytatta az üvöltést, de egyszercsak váratlan fordulat, mondhatnám teljes hátraarc következett be: egyik másodpercben még a világvégevan-bőgés, mit bőgés, üvöltés, a következő másodpercben a lábamnál kedélyes gyerekhang szólal meg: figggyeljjjj, bogárr! Mintha szép, kellemes séta közben a természet újabb csodáját sikerült volna megpillantani. Illetve azt sikerült, de a stílusváltás, az döbbenetes volt. És szépen elkezdte számolni a hangyákat, közben jókat kacarászva: eeegy, kettóó, háom....közben az ujjait is hajlítgatta hozzá.

Így hát végül hazajutottunk (na nem mondom, hogy út közben nem volt több vita, de azok szépen elsimultak). A vacsora, fürdés, lefekvés már rendben zajlott.

(Tulajdonképp büszke vagyok magamra, mert a történet alatt én egy kicsit sem kaptam fel a vizet. Bár valószínüleg ez segített Ákosnak is, csak a hisztit nem olyan könnyű abbahagyni, főleg 20 perc kemény üvöltés után.)