lucilla viszontagságai

Hosszú hónapok óta a mai volt az első hétköznapom itthon. Mondjuk rámfért, mert a fantasztikus hétvége után már hétfőn sikerül olyan szinten elfáradni, hogy szinte bőgtem...Aztán persze volt kedd és szerda is, hasonló szívásokkal, és a tehetetlenség érzésével, hogy szakadjak szét: mert még egyeztetni kell, de Ákost is elhozni a bölcsiből, mert apa épp svédeket mulattat. És persze ismét el is repült kedvenc városába. Szerencsére anyuék épp szerda este jöttek fel, és vasarnapig maradnak is, így egyetlen pillanatra sem maradtunk egyedül.

A mai napot igyekeztem kihasználni: voltunk hagyatéki tárgyaláson, bevásárolni, fodrásznál (Ákoshaj), úszni, és még főztem is. Sőt, holnapra már összekészítve az almássüti. Azonban végleg lemondtam arról, hogy a karrierista külsőm háziasszonyi belsőt takarjon: holnap jön a takarítónő kipróbálásra, mert képtelen vagyok egy ekkora lakást rendben tartani, főleg ha néha Ákossal is foglalkozni szeretnék. Akkor is ha a lakás ragad a kosztól. Bár remélem, ezentúl nem fog.

Mit mondjak, az elmúlt napokban kaptunk hideget és meleget is egyaránt.

A péntek például nekem szívás volt. Hivatalos voltam a Parlamentbe egy civiles ülésre, amire minden minisztériumból jöttek emberek, csak hát míg volt, ahonnan a politikai államtitkár jött, a PM-ből meg én... És hát: a 10 órai kezdés helyett 11.20-kor el is kezdtük, a 11.45-ös befejezés helyett pedig úgy 13.45 körül sikerült kitépnek az épületből, így az ebédtől könnyes búcsút voltam kénytelen venni, és nyakamba szedtem a lábamat, és lóhalálában elmentem jegyet venni. Mondanom sem kell, a MÁV ismét nem hazudtolta meg önmagát, csütörtökön már csak 2 helyjegyet sikerült produkálniuk a foglaláskor, így hát felvállalva a kemény büntetést, két helyjegyet vettem (a kaller nem csinált a dologból ügyet amúgy). Na szóval, jegyet megvenni, és onnan rohanni a PM-be a bőröndért, közben apát riasztottam, hogy kajával felszerelkezve jöjjenek. Szerencsére odabenn már nem kellett azonnal beszámolnom a történtekről, így végülis neccesen, de elértük a vonatot.

Ákos egész úton egy édes volt, számolta a fákat, énekeltünk, dörmögő dömötört olvastunk (mert újság, persze, neki is jár), később az egész kupét szórakoztatta, mindenkinek beszámolt arról, hogy ő Ákos és apával, továbbá anyával utazik, ha esetleg ez nem lett volna valakinek magától értetődő.

Így hát kezdetét vette a hétvége, ami fantasztikus volt. A fürdő pazar hely, Ákos nagyon élvezte a sokféle medencét, csúszdát, a sok gyereket . Naponta vagy 5 órán ázott, és félelmetes, hogy mennyire nem ijedős: számtalanszor elsüllyedt a vízben, de nem pánikolt be, hanem szépen megvárta, amíg érte nyúltunk, esetleg addig is kapálózott. Deszkával már egyedül fennmarad a vízen, és lassan, de biztosan el tud jutni, ahová akar. És hát apával megállapítottuk, hogy egy ilyen élményfürdő számunkra a közös nevező, mert ő mindent visz, ami vizes, én meg imádom, ugye, a vidámparkot.

Apával csattogunk a medence felé:

A vízben:

Ez fantasztikus:

Apával a nagy vízben:

Egyedül is megy:

Hamar elrepült a hétvége, még fel sem fogtuk az egészet, már ismét a vonaton ültünk (amit majdnem lekéstünk, mivel apa órája megállt, így hát békésen fogyasztottuk utolsó pazar ebédünket, míg nem rájöttünk, hogy gáz lesz, mert ha a vonatot lekéssük, esélyünk nincs rá, hogy feljussunk Budapestre vasárnap este...).

Ákosba tudatosult este, hogy apa Zaccomer, és ha már ezt ilyen jól megtanulta, hát apa helyett egész este Zaccomernek szólította az apját. Később árnyalta a dolgot: Zaccomerapára váltott, és ezennel én is tiszteletbeli Zaccomer lettem: Zaccomeranya. 

Ha minden igaz, holnaptól vasárnapig nyaralunk. Azért mondom, hogy ha minden igaz, mert ez a nyaralás júliusban lett volna esedékes. Azóta annyi minden történt, hogy már nem is hittem benne, hogy valaha eljutunk Debrecenbe. Most is csak akkor hiszem el, hogy összejött, ha már visszajöttünk.

Nagyon elfoglalt lettem, hosszú hetekre előre be vagyok táblázva, hol rokonlátogatás, hol barátnőzés, hol hétvégei nyaralás (telelés), szóval zajlik az élet.

Ákos ma reggel hatalmas hisztit csapott, mivel ő úgy gondolta, hogy mezítlábra csizmát húz, és így pizsamába megy bölcsödébe. És hiába a szép szó, hiába az emelt hang, nem tágított. Így hát fogtuk magunkgat apával, és szépen - bár nyilván némileg erőszakosan - felöltöztettük. És mintha ez kellett volna neki, a rossz kedv eltűnt. És innentől kezdve tünemény volt. Vajon miért kell ilyen keményen kijelölnünk a határokat időnként. Miért nem elég, ha határozottan - szóban - ragaszkodunk hozzá?

Voltak apával úszni, amíg én egy terhes barátnőmmel babakocsikat néztünk a Brendonban. Apa szerint Ákos nagyon sokat fejlődött, illetve inkább arról van szó, hogy ma hajlandó volt azt csinálni, amit kell és nem különutakon pancsolt. És este fél perc alatt megtanultuk a Cirmos Cica, haj kezdetű nótát.

Ritkán döbbent meg Ákos, de akkor alaposan. Ma például egyértelművé vált, hogy színészvér folyik az ereiben.  Mondta neki apa, hogy mutassa meg, hogy sír az a kislány a bölcsiben. Erre Ákos előadta. Mi pedig padlót fogtunk. Nem úgy sírt, ahogy egy fiú, vagy ahogy ő, hanem egy igazi lányos, nyafogós sírást mutatott... Beszarás.

Bábszínházban voltunk. Megnéztük a Mi újság a Futrinka utcában c. bábelőadást. Hát, már bánom, hogy nem mentünk korábban.  Már ahogy beléptünk az épületbe, teljesen bezsongott, rohangált a gyerekekkel. Aztán tátott szájjal figyelt az egész előadás alatt, később már kommentálta is a színpadon történteket, a végén pedig pirosra tapsolta a kezét. Utána beszéltünk az előadásról, a legjobban Morzsa kutya és Cica Mica ragadt meg neki, ez utóbbiból is a sipákolás. Apával pedig megállapítottuk, hogy ismét egy hely, ami már a mi gyerekkorunkban is létezett, de csak most voltunk először.

Kőkeményen ősz van. Ennek több következményével is számolok mostanság: egyrészt vége a játszóterezésnek egy időre, szakad az eső, és ha épp nem, akkor is sár van, másrészt valami vírus ül a torkomon épp, ami gyakorlatilag napokra lenémított.

Az ilyen időben egy dolgot lehet csinálni: aludni. Mi így is tettünk, jócskán elmúlt 11, mire kikászálódtunk az ágyból. Mondjuk Ákos nem tartott velünk, ő már 6-kor tett egy kísérletet az éjszaka befejezésére, de erről még sikerül lebeszélnünk, de 8-kor már kíméletlenül felkelt. Innentől mi sem aludtunk, mivel Ákos az idő jó részét az ágyrugók tesztelésével töltötte, különböző ugró-attrakciókkal borzolva idegeinket. Mondtam is Zacconak, hogy remélem eltette a számlát, jobb az, ha kéznél van.

Néha teljesen sokkol, hogy megy az idő, és hogy Ákos már tényleg nem kisbaba, hanem már egy gyerek, egy fiúcska. Mivel zsufa a lelkem, és haja is csak mostanában kezdett sűrűsödni, igen sokáig élhettem abban az illúzióban, hogy Ákombákom még épp csak tipegő, de mostanság egyre inkább szertefoszlik ez a kép. Mert már komolyan beszél, sőt mesél a bölcsiről, ahol neki barátai vannak. Itt van például Kristóf, akit Ákos különösen kedvel, ennek ölelgetéssel is jelét adja, szegény Kristóf pedig próbál kitörni a szorításból. Mondtam Ákosnak, hogy inkább csak nyomjon egy puszit Kristóf arcára, az jobb lesz. Így hát csókok csattantak a kölkök között, mert tulajdonképp Kristóf is kedveli Ákost. És ott van a másik barát, egy kis hölgy: Zsuzsi, aki aztán igencsak sokat van emlegetve. Tegnap például állítólag sírt, mert Barnabás elvette a kék ceruzát. Szóval a bölcsiben is zajlik az élet, Ákos kezd interakcióba lépni a gyerkőcökkel. Mondtam is ma, hogy Ákos lassan óvodaérett lesz: pisilt a bilibe, és épp olyan artikulálatlan hangot ad ki a saját szórakoztatására, mint amit az óvodások szoktak.

Azért szerencsére még nem is olyan nagylegény: ma vagy negyed órán át hagyta magát dédelgetni gyakorlatilag teljes mozdulatlanságban, ami nála nagy szó, és azt is mondta: nadon szeetek, anya! (nagyon szeretlek anya) Talán keveset von le az érzelemkitörés jelentőségéből, hogy ez utóbbi mondatot egy vetődés közben, mint egy mellékesen vetette oda nekem.

Frontok jönnek, frontok mennek, mi meg szenvedünk. Ki hangosan (Ákos), ki csak csendesen (én). Ákos ma oltári hisztit rendezett, mert nem kapott a zöldségesnél csokitojást. Pedig már be sem megyünk oda, mert hiába imádja a gyümölcsöt, a csoki az adu ász. Csakhogy kitették a nyavalyások kirakatba...

A bölcsödében azzal fogadtak bennünket, hogy pénteki határidővel legyünk szívesek Ákos tajszámát beszolgáltani (megjegyzem, ezzel a információval április óta rendelkeznek) és egy egy oldalas leírást adni a családról, a lakásról, mintha ők eljöttek volna családlátogatni. Mert, ugye, nem voltak, pedig nagyon jó lett volna, valószínűleg jó pár konfliktussal kevesebb lehetne...És mivel ők nem voltak, ezért én dolgozzak. Mindezt persze olyan hangon, mintha ez nekünk valami szerződésben foglalt kötelezettségünk lenne, és amivel mi jócskán késedelemben lennénk. Hmmmmm. Mert tegnap odaszóltak, hétfőn ellenőrzés lesz. Azért jófejek voltunk, megcsináltuk, igaz, elég rövidke lett, csak a lényegre korlátozva.

Ismét hétfő. Szerencsére nagy pangás, ezzel is enyhült a sokk, amit reggel éreztem, amikor bétóthlászló a fülembe sipított ébresztés gyanánt. Ákos még nálam is nehezebben kelt, fél nyolckor már majdnem sírva könyörögtem neki, hogy keljen fel. Döntenem kellett, hogy üvöltök, mint a sakál, vagy megvesztegetem. Nos, a cote dor mignonette megtette a hatását, Ákos vidáman masírozott ki az ágyból, később a lakásból is, és mint a véres kardot emelve vitte végig a kibontott csokit egészen a bölcsödéig, ahol is leült az asztalhoz, és szépen megette. Odaült hozzá Zsuzsi barátnéja, remélem, neki is jutott belőle. Ám be kell vallanom, eléggé meghasonlottam magammal, meg az elveimmel, mert hát mégsem adhatok neki csokoládét minden reggel. Ami érdekes, hogy nagyon szeret a bölcsödében lenni, de reggel a bölcsi gondolata nem elég a felkeléshez. Amikor odaérünk, már szalad be. És ma például - apa mesélte - egyáltalán nem akart hazajönni. Egész úton hazafelé sírt, hogy ő vissza (bissza) akar menni. Ezt csak akkor hagyta abba, amikor apa részletesen elmagyarázta, hogy amikor eljönnek a bölcsiből, Ági néni és Barbi néni bezárja kulccsal az ajtókat, igen, a szoba ajtaját is, igen, a konyháét is, meg a kaput is, igen. Ekkor megértette, hogy miről van szó, és nyomban követelt magának egy pohár narancslevet.

Mindenesetre ma már 7.20-kor letettem aludni, és holnap előbb kelünk, hátha akkor könnyebb lesz az indulás, és nem kell elvtelen eszközökhöz nyúlnom.

Halász Judit koncertre mentünk délután. Kisütöttük apával, hogy valójában mind a hárman először vagyunk Halász Judit koncerten, pedig ő már a mi gyerekkorunkban is. Mire nem jó szülőnek lenni...Amúgy ez a nap sok apró történéssel volt teli. Mindjárt elindulásunk után leszart egy galamb, így hát a Baross utca körút sarkon Zacco próbált meg kivakarni a szarból, és hát hiába mondogatta, nehezen tudtam azzal vigasztalni magam, hogy szerencsét hoz. Aztán végül is szerencsét hozott: találtkoztunk két emberrel is a múltból.

Ákos nagyon érdeklődően nézte az ugráló nénit a színpadon, de közel sem kapta úgy el a fonalat, mint a nagyobbacskák.

A Halász Judit pedig elképesztően jó koncertet csinált, az összes gyerek tombolt vele. Pedig egyáltalán nem fiatal és ha jól tudom, valami komoly betegsége is volt nemrégiben.

Ákos gyanúsan nyugodt volt, szépen ült apa ölében, holott nagyon sok rohangáló gyerek volt, és ilyenkor ő normális esetben a főkolompos szerepében szokott tündökölni. Most azonban szépen ücsörgött, még a lába sem rúgkapált, és ....egyszercsak elaludt. Ami arra enged következtetni, hogy elbliccelte a délutáni alvást. Biztosat nem tudok, mivel nem szoktam ellenőrizni, hogy alszik-e. Beraktam az ágyában, szépen betakartam, kimentem, és ő két órán keresztül benn volt egy hang nélkül, ezért gondoltam, hogy aludt. Ám ő ilyenkor semmiképp nem aludna el egy izgalmas helyen.

Először csak kókadás apa ölében:

Aztán...

Ismét eltelt egy hét. Nem is volt akármilyen, a PM-ben örjöngés (pénteken ment be a költségvetés a parlamentbe, végre), aztán megkönnyebbülés, pezsgőzés meg minden. Mindenki nagyon elégedett, bár a T. képviselők még csak most olvassák. Hogy mit mondanak ők, az a jövő zenéje, én mindenesetre már most növesztem az arcomon a bőrt, ennek szükségességére már felkészítettek.

Ákos ma reggel, miután apa tüsszentett vagy hármat: eseje, apa! (Értsd: Egészségedre, apa!) Majdnem kiugrottam az ágyból, hogy összecsókolgassam az én udvarias kisfiamat. Ám mivel szombat reggel volt, és az ágyban fekvős percek kincset érnek, inkább később csókolgattam össze. Aztán persze volt még más is. Ő már teljes gőzzel ébren volt, szaladgált, én még félkómában az ágyban. Eszébe jutott, hogy nem jól van ez így. Jött be: anya, kejj fel! Miért? - kérdezem. Hami! - hangzott a határozott választ. Mivel apa zuhanyzott épp, gondoltam nyerek egy kis időt, így hát mondtam neki: jó, felkelek, mindjárt, ha apa befejezte a zuhanyzást. Ebbe bele is törődött, ám mikor apa elzárta a vizet, abban a pillanatban már jött is, lehúzta rólam a takarót, és mondta: Apa befejezte!!! A zuanyzást!!! Kejj fel!!!! Ellentmondást nem tűrő hangon. Nem tudtam megállni röhögés nélkül.