lucilla viszontagságai

Gyorsan eltelt a hétvége, eléggé keményen tettük a semmit. Én a havazásra tekintettel, amit márciusban különösen rosszul viselek, ki sem tettem a lábam a lakásból. Ennek köszönhetően mondjuk legalább a vasalnivaló mennyisége csökkent láthatóan. Ákos pedig még mielőtt elvágtáztak a közlekedési múzeumba, igen komoly pályát épített apával szoros kooperációban:

Ma este pedig - miután többízben megállapítottuk apával, hogy Ákos jelszava a neinkábbén, azaz mindent ő akar csinálni - joghurtot bontott, a fedőfólia kissé megszaladt, így Ákos képe erősen beterítésre került....Először bosszankodtam egy sort, amikor mondta, hogy kicsit kifolyt, aztán felnéztem rá, és láttam, hogy mindenhonnan folyik a lé, erre apával mindketten röhögőgörcsöt kaptunk, ne persze kiskomám is röhögött.

A nap további történése, hogy Ákos elérzékenyült. Apával leesett az állunk, mivel Ákos nem az az elérzékenyülős típus. Ma eszembe jutott egy dal, amit még a déditől tanultam, és amivel úgy egy és két éves kora körül vagy százszor szórakoztattam kiskomámat, ez ugyanis egy vicces dalocska, amit jól el kell mutogatni. Na gondoltam, ideje felelveníteni a dolgot, és előadtam neki, minden színészi tálentumomat bevetve, hogy Ákoska-Ákoska-felmászott-a-fára...Aztán később kiskomám átölelt és kérte, hogy énekeljem el mégegyszer. Ákos közben nagyokat kacagott, de a végén megmerevedett és könnybe lábadt a szeme...Apával próbáltuk kérdezgetni, hogy mire gondol, de nem válaszolt.... Aztán két perc múlva már ugyanolyan vidáman játszott tovább.

Nem tudom, hogy emiatt-e, vagy egészen másról van szó, de most este - szintén teljességgel szokatlanul - nagyon keservesen sírt az apja után, aki nagyjából 10 percre hagyta el a lakást, valami ügyet intézendő....Alig győztem megvigasztalni.

Ha az ember egy közel négyévessel él együtt, néha érdekes helyeken bukkannak fel nem odaillő tárgyak....

Ez itt például a ma - még a nagybácsika névnapi elmaradásának pótlásaként - kapott motor, ami annyira hozzánőtt kiskomám kezéhez, hogy még a WC-be is magával hurcolta, aztán persze a nagy munkában ottan lett felejtve...Annyira jó így folyamatosan emlékeztetve lenni, hogy van egy gyerekem...

Ákosom rákapott a babázásra. Már többször mesélte, hogy az oviban a papás-mamásban ő a kisbaba, és nagyon élvezi. Ő még elég kicsi hozzá ugye, hogy ne vegye visszaminősítésnek ezt a szerepet. Mindemellett itthon is kisbabaként kell bánnom vele időnként, közben édesen szokott sirdogálni, nem tudtam meggyőzni arról, hogy amikor ő kisbaba volt, alig sírt, ellenben sokat kurjongatott. Konzultáltam az óvónénivel, és hát beigazolódott a sejtésem, van aktualítása a dolognak: az egyik kedvenc barátnak kistestvére született.

Aztán ma reggel azzal állt elő, hogy akkor ő az oviba elviszi magával az én már közel nagykorú újszülött-babámat. És így is tett, ezzel az összes csaj szívébe zárta (megyjegyzem: vegyes csoport, a lányok többsége nagyobb nála), és azóta másról sem beszél, minthogy baba így, baba úgy... Úgyhogy előszedtem Ákos újszülöttkori szerkóit, és öltöztetgettük. Az óvónéni mesélte, hogy többen próbáltak arra utalni, hogy babázni lányos dolog, de ő közölte, hogy márpedig fog babázni és slussz. Tegnap reggel így vonultunk le összcsaládilag az óvódába, apa ugyan nehezményezte a baba kemény végtagjait a nyakában:

Valójában kifejezetten unalmas napokat élünk, rengeteg felesleges időnknek kellene lennie, nem történik épp semmi igazán jelentős, akár unatkozhatnánk is, ha tudnánk mi olyat, de mégse. Nem értem én, hogy lehet, de csak úgy száguldanak el mellettünk a napok, nehezen tudom elmondani, hogy pontosan mivel töltöm őket, mégis úgy érzem rohanok, semmire sincs idő...Hát nehéz erre gombot varrni. A hétvégét Kaposváron töltöttük, egészen konkrétan semmittevéssel, minden betervezett programot (pl. mohácsi busójárás, rokonlátogatás) szépen kigolyóztunk a havazásra tekintettel. Ákos így Lali papa Kormos nevű macskáját gyepálta.... Itt a képen például a nem túl kameraérzékeny cicát próbálja pózba állítani. Az állatbarátok kedvéért jelzem, hogy Kormi cica sérülés nélkül megúszta az akciót.

Az időjárás ismét kegyetlen hozzánk, holnapután március, mégis nyakig ülünk a télben, és egyelőre remény sincs a javulásra. Amúgy ezt ma egyáltalán nem sajnáltam. Ugyanis Ákosom neve napja van ma. Ennek örömére családi ünnepeink most már megszokottá váló helyszínén, az olasz fagyizóban ünnepeltünk mindannyiunk nagy örömére. Mivel apának még volt egy kis dolga, mi Ákossal buszon előre mentünk. Ákos persze hozta a szokásos formáját, szerinte a busz arra megy, amerre mi akarjuk, így nem volt hajlandó leszállni a megállóban. Én rögvest felvázoltam neki, hogy akkor most elhagytuk a fagyizót..Na beijedt kiskomám, onnantól folyamatosan kérdezgette, hogy ugye-ugye visszamegyünk...És hát természetesen igen, visszamentünk, és amint a mellékelt ábra mutatja, a fagyi is megvolt.

És akkor élesben is bevetettük ma a jelmezt. Ákos már az úton is szorongatta a  szatyrot, amiben volt, azt senki más nem vihette. Mivel tegnap jó későn kerültünk ágyba, nem igyekeztünk ma a felkeléssel, így sikerült viszonylag későn beérni az oviba, amikor már minden gyerek túlvolt a jelmezek megcsodálásán, így Ákos a jelmezével azonnal a középpontba került.

A mese része a korpusznak, amit minden gyerek ismer, úgyhogy egytől egyig jól megtapogatták Ákost és a fülét csavargatták, ahogy ugye a nyuszi repül. Aztán a kedélyek csillapodása után következtek a farsangkor elhagyhatatlan mulatságok, elsőként a tombola....

...a nyereményt apának is meg kellett mutatni... (A kép amúgy azért került ide, hogy a jelmez hátulja is meg legyen örökítve, hehe...)

...aztán jöttek a vetélkedők, közöttük a kihagyhatatlan lekvárevés (Emőke néni volt olyan jó, és tartotta közben a nyúl fülét, hogy az ne legyen lekváros)....

...és a mulatságból kifáradt nyúl megpihen a kereveten.

A farsangolásban komoly szerepet kaptak a hagyományos télűző elemek is. Igen nagy derültséget váltott ki a gyerekek között például, amikor a telet jelképező bábot kihajították az utcára....Meg kell valljam amúgy, hogy nemcsak Ákos, de Lali, Zacco és én is nagyon jól éreztük magunkat.

Áldom a sorsomat, hogy megtanultam varrni (jó tudom, ez túlzás, de azért csak kapizsgálom), na meg végtelenül hálás vagyok a szüleimnek a király varrógépemért. Mert nélkülük nem jöhetett volna létre ez a kockásfülű nyúl, aki szégyenlősen eltakarja magát a fülével:

És a fülével repül....

Ákos nagyon boldog a jelmezével. Kicsit aggódtam, hogy mire elérkezik a farsang, meggondolja magát és mondjuk Pumukli akar lenni, de már napok óta mindenkinek büszkén meséli, hogy ő lesz a kockásfülű nyúl. Éles bevetés csütörtökön.

Elég nyugodt hétvége közepében vagyunk benne, illetve csak nyugodt lehetne, de a keresztanyám eddig felderítetlen betegség miatt kórházba került még csütörtökön. Elvesztette az eszméletét, mikor pedig visszanyerte, erősen zavart volt, és csak most, több nappal a történtek után kezd kitisztulni a tudata. Mivel ilyen eset a családban még nem volt, eléggé tanácstalanok vagyunk, ez még nem volna igazán baj, de az orvosok is. Mondjuk döbbenetes tapasztalat, ami a Péterfy utcai kórház neurológiáján van, az ügyeletes orvos pl. bár szépen elmondta a viziten történteket, de semmit nem tudott a keresztanyám lufi nagyságúra dagadt kezéről, ami annyira vizes volt, hogy a víz vizhólyagok formájában gyakorlatilag a bőrén szivárog kifele...Persze, amikor ezt megemlítettem, akkor beindult a gépezet (jegelés, polcolás, vizsgálatok elrendelése), de mint kiderült mára ismét elült a dolog, mi sem történik. Talán hétfőn, a vérvételek eredményének megérkezése után többet tudunk....

Anyukám a hír hallatán azonnal vonatra pattant. Ha már itt volt, felköszöntötte Ákosomat, akinek a jövő héten névnapja esedékes, mi pedig a húgomat, akinek pedig holnap esedékes ugyenezen ünnepe. Ákos megkapta a csigafutam c. társasjátékot. Ezzel ma lejátszottunk vagy 10 menetet, Ákos teljesen lázba jött, néha páros lábbal ugrálva biztatta a csigákat.

Ákossal délelőtt a Túl a maszat hegyen c. kalandlemezt hallgattuk. Még az ericsson mikuláson láttuk az előadást a bábszínházban, ami bár nem  négyévesnek készült (bár semmi olyan nincs benne, ami miatt ne lehetne megnézni, csak épp még nem érti egy négyéves), de Ákos tátott szájjal nézte végig. Én a könyvet is nagyon szeretem, az előadás is lenyűgöző volt (ehhez az élményhez az is hozzájárult, hogy a kisebb gyerekeknek készült előadások, amiket eddig láttunk, nem okoztak különösebb esztétikai gyönyört, ez az előadás már felnőttfejjel is fantasztikus volt), úgyhogy a lemezt is szívesen hallgatjuk. Ákos ma egész  nap dúdolgatta, hogy repüljhajórepüljhajóóóóó.

Van előnye, van hátránya annak, hogy mostanában kéthetente utaznom kell. Ilyen napokon ugyi csak alva látom Ákost. Hátrányként említeném továbbá a karikás szemeket, nagyjából éppen két hét, mire kiheverem a háromnegyed-ötös kelést. A fülem egyre jobban fáj minden fel- és leszállásnál, most már a kötőhártyagyula is utolért. Igen nagyot fejlődtek az ülőgumóim a maratoni, szünet nélküli ülések alatt. Az emberi hülyeségről és csörtetésről nem is ejtenék szót. Az előnyök kevesebben vannak, és vajmi kevéssé kárpótolnak az elszenvedett sérelmekért. Azért nem volt olyan rossz például ma reggelira frangepánt falni, és hát, a leonidas sem fog sokáig tartani... Az is jó érzés volt, amikor a reggeli - 10 C után kilépve a reptérről megcsapott a + 8 C. Nos, és vannak még dolgok, amelyek némi kárpótlást jelenhetnek az elszenvedett sérelmekért....Kár, hogy ide valójában Zaccoval jó beülni.

Ákosról ma - orvosi tanácsra - az uszodában ázott le a kötés és a pillanatragasztó. Elképesztó, engem annak idején még simán varrtak, majd hetekig semmi fürdés, pláne semmi uszoda. Ákos állán pedig csak egy vékony heg, na meg a sebtapasz nyomok emlékeztetnek az egy héttel ezelőtt történtekre...